[Friss hozzászólások] [Későbbi] [378-359] [358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
na hoztam a kovi reszt is ami kicsit hosszura sikerult:)
5. resz
Dunk is elég hamar beért a studióba. A többiek kérdően néztek rá és nyilván magyarázatot kértek tőle, hogy miért késett annyit.
- Haver merre jártál ennyit ??-kérdezte Lee kicsit idegesen.- csak 1 óra volt a szünet.
- Nyugi nem muszály leharapd a fejem- mondta Dunk nyugtatóan.
- Jó de mégis hol jártál?- érdeklődtek már a többiek is.
- Jól van na elmondom, csak ne legyetek már olyan kiváncsiak- mondta vigyorogva.
- Á tuti csaj van a dologban- mondta Sy.
- Igen képzeljétek hogy csaj- mondta gunyolódva- na jó a Dolce&Gabbana-ba ütköztem össze egy nagyon aranyos és szép lánnyal, elhivtam egy kávéra és csomót beszélgettünk.
- Igen és pár nap múlva dobni fogod-hülyült Lee.
- Én már nem tartok az egyéjszakás kalandoknal, Lee, mint egyesek- mondta Lee-re célozva.
- Mi? Azt akarod mondani hogy én még ott tartok- mondta Lee idegeskedve, mire a többiek csak röhögtek rajta.
- Igen!- kiáltották kórusban.
Lee meg elkezdett utánuk szaladni, mint az ötéves, de szerencsére Johnny a menedzserük idejében bement, még mielőtt felforditották volna a studiót. Folytatták a próbákat, amit jó későre fejeztek be Dunknak köszönthetően.
Én másnap reggel nagy jókedvvel ébredtem. Samy már a konyhába volt és a kávét töltötte ki.
- Né de vidám ma reggel valaki!- mondta mosolyogva.
- Igen, nagyon és gondolom észrevehető!- vigyorogtam.
- Nagyon elvarázsolt téged Dunk, nem tom hogy foglak visszahozni a földre- mondta nevetve.Én csak megittam egy mozdulattal a kávémat és gyorsan felöltöztem.
- Ez télleg csoda, hogy ilyen hamar felöltöztél, máskor félórákat kell rád várni.
- Mindennap kéne Dunkkal találkoznod és mindig ilyen leszel.- nevette el magát de én is nevettem.
- Igen én meg remélem hogy fel fog hivni- kezdtem elgondolkodni, és ha nem hiv fel.
- Fel fog hivni, ne félj, csak biznod kell benne.- mondta Sam nyugtatóan.
- Igen pozitivan kell gondolkodnom- mondtam nyugodtabban , de még mindig gondolkoztam.
Aznap kicsit unalmas volt, mert kevesebben voltak vásárolni, igaz szombat. De mi jókat beszélgettünk, mint mindig.Egy pontban már nem tudtunk miről beszélni.A csendet telefonon rezgése törte meg, nekem szivem nagyot dobbant, mert tudtam hogy ez csakis Dunk lehet.
- Igen?- szóltam bele a telefonba izgatottam, Samy meg odasúgta hogy nyugodjak le.
- Szia Naomi, Dunk vagyok. Hogy vagy?- kérdezte.
- Én köszi jól vagyok, de gondolom nem azért hivtál fel hogy csak megtudd hogy vagyok.-mondtam boldogan, mert tudtam hogy biztos vacsizni fog elhivni.
-Hát azért is, de inkább azért, hogy kérdezzek valamit.- folytatta.
- Igen és miről lenne szó?- kérdeztem “kiváncsian”.
- Gondoltam együtt vacsizunk, tudok egy nagyon szép helyet ahova elmehetnénk-mondta és hallatszott hogy kicsit remeg a hangja.- Mit szólsz?- kérdezte végül.
-Remek ! Benne vagyok, nagy örömmel elmegyek veled.- mondtam nagyon megörülve.
- Akkor örülök- mondta magabiztosabban.- Akkor este 8 körül nálad vagyok- mondta mire én lediktáltam cimünket.
- Várlak majd.Remélem eljössz- mondtam aggódva.
- Ne félj ott leszek- mondta kedves hangján- Akkor szia- bucsúzott el.
- Oké szia.- köszöntem el én is.
- Ezaz!-ugrottam örömömben – randira hivott.
- Nagyszerű!- kiáltott Samy is aki örült nekem- Na irány, kell egy szép ruhát venni erre az alkalomra.
Vettem is egy dögös fekete ruhát. Az idő hamar elrepült, én meg csomót vacakoltam. Órák hosszat csak a tükör előtt álltam és rendezgettem magam. A hajam kibontva hagytam, végre lementem a nappaliba és vértam Duncant mivel már 8 óra volt.
- Naomi, ha Dunk téged meglát, tuti beléd fog esni.- mondta biztatóan Samy, de én kicsit nyugtalan voltam.
- Remélem, hogy igazad van.- mondtam és hallatszott egy kocsifékezés kintről.- Ez Ő!-pattantam fel és igazitottam kicsit ruhámon.
Samy ajtót nyitott neki, de Dunkon látszott, hogy el van varázsolva látványomtól, mert csak ugy meresztette rám azokat a gyönyörű szemeit.Samy csak odasúgta nekem:
- Mondtam én!- és megbökött , hogy menjek.
Szia.- köszönt Dunk és megpuszilt.- Gyönyörű vagy!- mondta és átölelve a kocsihoz indultunk.Kinyitotta mercije ajtaját és beültem, Dunk is követte példámat és el is indultunk.Útközben nagyon izgultam és alig tudtam megszólalni, de Dunkon is látszott hogy kicsit zavarban van. Csak annyit kérdeztünk egymástól, hogy milyen volt aznap a munkába.Szép lassan meg is érkeztünk, a hely is nagyon szép volt amint Dunk is mondta, a kertben teli volt gyönyörű virágokkal, ami nagyon tetszett nekem.
- Imádom a virágokat!- mondtam csodálva továbbra is a virágokat.
- Mesélted tegnap, hogy mennyire szereted őket, épp azért gondoltam hogy ide jöjjünk.- mondta és tartotta az ajtót, mint egy igazi gentleman.
- Köszike, ez kedves volt töled- mondtam és bementem és egy pillanatra megálltam hogy a benti virágokat is megcsodáljam.
- Neked mindent ami szép- mondta mosolyogva, amire elpirultam.
Elfoglaltuk helyünket és már ott tartottunk hogy rendeljünk, amikor a pincér helyett egy váratlan személy állt elöttünk akit sajnos felismertem.
pusszi blue_noemi15
|
Itt a kövi rész!
23.rész
-Anyu nyugalom minden tök jó. –próbálta Hannah nyugtatni anyut
-Jajj, de, akkor is ideges vagyok. –nézett ki az ablakon
-Most őszintén, ki ne lenne ideges?! Férjhez mész. Ez csodálatos dolog. –igazítottam meg rajta a ruhát
-Csodálatos de, félek is tőle. Másodszor teszem ezt. Apátokat elveszítettem és nem bírnám, ki ha ugyanez lenne Dany-vel is.
-Na ejj te menyasszony! Ilyet nem mondunk. Nem a múltban élünk, hanem a jelenben. Apu biztos nagyon örül, annak hogy boldog vagy. –olyan nehéz volt ezt kimondani hisz végig elleneztem ezt a frigyet
-Anyu itt az idő. –nézett Hannah az órára
-Rendben. Egy mély levegő és mehetünk is.
-Várjatok! Hol van papa? –kérdeztem ilyetten
-Ott vár rám a templomnál. Ne aggódj kicsim. –adott egy puszit anyu
Kimentünk a házból és egy gyönyörű hintó várt minket, ami fehér rózsákkal volt díszítve és a lovak is hófehérek voltak. Útközben anyu mondta, hogy büszke ránk és ezután is a lányai leszünk meg ilyenek. Tényleg ideges volt, hiszen össze-vissza beszélt mi meg csak nagyokat nevettünk. Oda értünk a templomhoz.
Hatalmas csend volt és mindenki a helyén ült. A csendet csak mi zavartuk meg. Kinyílt az ajtó és mindenki azt hitte, hogy a mennyasszony az és felálltak. Csalódásukra mi voltunk csak azok. A legelső sor felé vettük az irányt és mindenki bámult ránk persze, Duncan és Lee felállták, hogy tudassák a körülöttük lévő szingli úriemberekkel, hogy mi már foglaltak vagyunk. Eltel még néhány perc, és kezdetét vette a nászinduló. Mindenki felállt és várták az arát. Izgatottan figyeltem az eseményeket és az emberek arcát. Mindenkinek az arca boldogságot sugárzott, és ahogy fürkésztem a tekintetteket észrevettem, hogy egy ingen jóképű férfi figyel. Kicsit ismerősnek tűnt de, szerencsére a mennyasszony időben jött és nem figyeltem tovább a pasit. Gyönyörű volt… gyönyörű volt anyukám. Büszkeség töltött el hogy a lánya lehetek. Ahogy lépkedett a sorok között erősödött bennem a tudat hogy a szerelem mindenre képes. Néztem őt is Daniel-t is és már nem zavart, hogy ennek a tuskónak lesz a felesége. Amikor nagyapám átadta anyukám kezét a vőlegénynek mindenki leült. A ceremónia annyira meghatott hogy már a szemem könnyben ázott. Duncan magához ölelt és egy puszit adott. Hannah arcán is egy könnycsepp volt, amit Lee letörlött. Elhangzott a két szájból az igen és jött a szerelmes csók. Tapsvihar zengette át a templomot és kiérve rizs landolt mindenki fején. Kicsit még ott maradtunk aztán visszamentünk a házba. Alig fért el ez a rengetek ember otthon de, megoldottuk valahogy. Kezdetét vette a menyasszonytánc és mindenki bekapcsolódott. Először Dunc-kal táncoltam, aztán Lee-vel, majd nagyapámmal Daniel-t persze kihagytam. Rosszul tettem hisz annak a férfinak a karjaiban landoltam, aki figyelt a templomban. Gondoltam magamba hogy 1-2 percet csak kibírok vele de, dumálni kezdett hozzám.
-Kisasszony amint észre vette figyeltem a templomban. Egyfolytában. –próbált a szemembe nézni
-Igen, tudom hogy nézett.
-Kérem tegezzen, rendben?
-Na de, hogy tegezzem, ha maga se tegez engem?
-Akkor tegezzük egymást! –mosolyodott el
-Oké. –szimpinek tűnt a srác de, féltem tőle
-Szabadna tudnom a nevedet?
-Nicola. És én tudhatnám a nevedet?
-David.
-David… miért néztél? –hülye kérdés vajon mér, nézne egy pasi egy csajt
-Mert olyan szép vagy. Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Most se… –bókolt a srác de, én ellenálltam nem úgy, mint ő
-Nos nagy gond szépfiú, mert nekem van barátom aki… aki… -kerestem a szememmel Duncan-t és meg is akadt a szemem morci pofiján. Ott könyökölt a pultnál és iszogatott valamit de, majdnem széttörte a poharat
-Aki? Csak azt ne mond, hogy kitaláltad hogy van barátod. – szorított magához és akkor Dunc lecsapta a poharat és megindult felénk teljes gázzal
-Aki épp most jön felénk. –mosolyodtam el gúnyosan
-Elnézést, zavarok? –kérdezte Dunc Davidet és abban a pillanatban rögtön elengedett
-De hogy zavarsz. Ez az… úr itt David aki, nem hitte el, hogy van barátom. –néztem Duncra aki Davidre nézett David pedig rám nézett
Puszi: Nicola... és köszi véliket csajok:) |
na itt a kovi resz:)remelem teccik
4. rész
… azt hittem ott ájulok el. Istenem! Azok a gyönyörű kék szemek, az az aranyos felzselézett haj, az az édes arca! Ha nem kapaszkodom meg egy asztalba akkor elesem (pont ráJ
- Jól érzed magad?- kérdezte ismét szexy hangon.
- Öhm…Igen…Én kérek elnézést figyelmetlenségem miatt- alig tudtam kinyögni ezt a pár szót.
- Én is figyelmetlen voltam, mert a telefonomon babráltam.- közben meg is találta nem szétesett formában.
- Megesik mindenkivel.- mondtam már nyugodtabban és mosolyogva (tuti vörös volt az arcomJ
-Még be sem mutatkoztam. Duncan James vagyok. És neked mi a neved?- kérdezte cukin.
- Tudom hogy ki vagy. Én meg Naomi James vagyok.-mutatkoztam be.
- Névrokonok vagyuk- mondta mosolyogva-A neved is milyen szép, mint te- erre én csak pirulni tudtam. Megint megszólalt:- Figyi, nem szeretnél kávézni egyet velem a szemben levő kávézóba?- kérdezte, amire nem lehetett nemmel válaszolni.
- Persze, örömmel! Csak szóljak a kolleganőmnek, hogy átugrom a kávézóba.-mondtam sietve Samyhez.
- Csak nyugodtan, megvárlak kint.- mondta és kifele indult.
Samy mikor meglátott csak annyit tudott kinyögni, h:
- Az Ddddduuuu….
- Igen Duncan James volt- szakitottam félbe- és meghivott egy kávéra.
- Ez nagyszerű!- örült barátnőm.
-Nemsokára jövök, sietek- már indultam is ki.
-Nem kell siess- kiáltotta utánam Samy.
Dunc már kint várt.
-Na megvagy!Mehetünk?- kérdezte.
- Tied vagyok!- feleltem mosolyogva.
Elfoglaltunk egy kétszemélyes asztalt a kávézóba.
- Milyet kérsz?
- Én cappucinosat szeretnék.-válaszoltam.
- Hát én is azt szeretem. Akkor hát 2 cappucinosat- mondta a szolgálónak, aki el is ment és ugyanolyan hamar vissza is tért a 2 kávéval.
Kávéiszogatás közben jókat beszélgettünk. Elmeséltem, hogy hogyan kerültem Londonba. Ő is mesélt kicsit a Blue-ról meg magáról is.Még néha visszaemlékeztünk hogy milyen hülyeségeket csináltunk kicsi korunkba, amiken jó nagyokat nevettünk.Első perctől jól elvoltunk egymással.Egyszer csak ránéztem az órámra és észrevettem hogy 3 óra is már elmúlt.
- Te jó ég! Vissza kell térnem az üzletbe.- kiáltottam fel.
- Nyugi én is vissza kell menjek a studióba.-mondta nyugodtan.
Én már indultam volna kifelé, de Dunk megfogta karom.
-Várj!- kiáltotta- Add meg a számod.
Leadtuk egymás telefonszámát, mire ő hirtelen egy puszit nyomott az arcomra és ennyit mondott:
- Szia , majd holnap felhivlak-majd elment.
Én meg visszatértem az üzletbe, de még mindig nem tértem magamhoz.
-Samy bocsi, de teljesen belefelejtkeztem az időbe...- próbáltam mentegetözni
- Nyugi, nyugi, semmi gond!De most mesélj miket dumáltatok ennyit.- mondta izgatottan.
- Ok akkor- és elmeséltem mindent elejétől végéig, de a puszit se hagytam kiJ
- Na ez jó kezdet!- mondta mosolyogva- De most nyomás hazafelé. Már itt az ideje hogy bezárjunk.
Úton hazafele és otthon is csak Dunkról ábrándoztam. Samy alig tudott hozzám szólni, mert nem tudtam úgysem ráfigyelni.Csak annyit tudtam mondani, hogy “milyen észvesztően édes dunc”
Inkább mentünk aludni a nagy nap után.
puxi blue_noemi15
|
Hali csajok!
Xen: Iszonyatjóóóóóó a törid..erre nem lehet mást mondani..csúcsszuper..rem Dunk hazatér épségben ;)
Nicola: Fantasztikusan írsz te is...biztos csodaszép ruháitoktól elolvadnak majd mások is :D nagyon várom a folytatást mindenkitől puszancs:laurex
|
csajok koszi a veliket:)a delutan folyaman hozom a kovi reszt is.
Xen: egyetertek a tobbiekkel folytasd hamar a torid , nagyon jo!!!!!!!!!!!!:)
Nicola: te is hamar folytasd, kivi vok mi lesz az eskuvon:)
emilie: mikor folytatod, mar ugy varom a folytatast!!!
ha kihagytam valakit akkor bocsi:)
puszi blue_noemi15 |
blue_noemi15: Jujj nagyon izgi résznél hagytad abba!!!! Léccike hamar folytasd... kivi vok mi lesz!!
Xen: Ááááá Xen!!!! Fenomenális a törid!!!! Naon-naon ott van!!!! Lécci te is minél hamarabb folytasd!!!!
Puszi: Nicola |
Nicola! Ugye hamarosan következik Dunci és te esküvőd is!!!!!!!!:DDDDDDDD
blue_noemi15!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!Ugye az őőőőőőőőőőőő(a nagy ő)!!!!!!!!!!Ugye Duncika!!!!!!!!!! A legizgibb résznél hagytad abba!!!!!
Xen! Én meghalok a töridtől! Egyszerűen fantasztikus!!!!!!!!!Folytasd hamar lécci!!!!!!!!!
bebe |
Na csajok vegre hozom a torim 3. reszet:)kicsit uncsi lett:S
3. resz
Útközben is jól eldumáltunk, én közbe megkérdeztem Samyt, hogy miért szakitott a barátjával. Ő elmesélte, hogy megcsalta őt (Samyt) egy szőke libával. Szegény Samy!pont úgy járt mint én. Ezek a pasik!Szemtelen mocskok!:(
- Nagyon sajnálom Samy, de manapság a pasik mind ilyenek sajnos.- mondtam haragudva az összes létező pasira, de gondolatban nem igy volt, egy valakire nem tudtam haragudni.
- Tudom én is már hogy milyen, te is megjártad már nem is egyszer- mondta szomorúsn Samy.
- Igen sajnos, de már tultettem magam rajta. Na jó de hagyjuk a pasikat és foglalkozzunk most magunkkal- tértem át egy vidámabb témára.
- Igazad van!Gyerünk már beértünk a városba.- mondta és beparkolt a parkolóba.
A délutánt vásárlással és sérálással töltöttük, aztán 6 óra fele hazamentünk. Gondoltam rátérek a fontos témára.
- Samy?- kérdeztem miközben letettem a csomagokat.
- Igen?- kérdezett vissza Samy, aki már tette be a hüttőbe a kajákat.- Mondjad.
- Nem tudo honnan tudnék szerezni egy jó munkahelyet, mert nem akarok a nyakadon lenni és dolgozni is szeretnék.
- Amint mondtam, te nem vagy a nyakamon. Figyu, tudod, hogy a Dolce&Gabbana ruhaüzletnél dolgozom elárusitónőként. Az egyik csajszi elhatározta hogy Amerikába költözik és kéne mellém majd vaalki. Ha gondolod jövőhéten beszélek a főnőknővel, hogy vegyen fel téged.- fejezte be.-Na ehhez mit szólsz?
- Hát ez nagyszerű ötlet. Tod mennyire szeretem a márkás holmikat, főleg a Dolce&Gabbana cuccokat. Benne vagyok mondtam nagy örömmel.
- Örülök, hogy tetszik az ötlet, űgyis tom, hogy felvesznek, hülye kell legyen a főnőknő hogy ne vegyen fel táged.
Megvacsiztunk, még dumáltunk aztán lefeküdtünk aludni. A hét többi napja is nagyon kellemesen telt el. A következő héten fel is vettek az üzletben, aminek nagyon örültem, hisz első munkahelyem és Samy is örült mert nem unatkozott.
Teltek a hónapok, a munkám nagyon megszerettem és Samyvel is legjobb baratnők lettünk.
Egy reggel félelmetes sikitásra ébredtem, amit tudtam hogy Sam hangja volt. Én rögtön felpattantam, megint sikitott.
- NAOMI!!!!!!!!!!!!!!! Gyere gyorsan!!
Én azonnal lent voltam. A nappaliból visitozott Samy, azt hittem valaki megtámadta, de nem.
- Naomi gyere hamar, mert most adják a Blue új klippjét.
Ez engem is feldobott. Az új klipp épp a Bubblin volt. Nagyokat olvadoztunk és irigykedtünk hogy miért nem mi tapizzuk őket.
- Istenem, de sexy ez a Duncan!- sóhajtottam egy nagyot.
- De Lee se kutya!- mondta vigyorogva Sam, tudniillik neki Lee tetszett (legalább nem vesztünk összeJ
Ezután szép lassan munkába indultunk. A napunk nagyon jól kezdődőtt, de csak most jön a váratlan!
Épp az ajtó fele mentem, hogy csukjam be, mert valamelyik okos nyitva hagyta és hideg volt. Közbe valami divatlapokat nézegettem, amikor hirtelen véletlenül valakinek nekimentem. A divatlapok persze szétszoródtak és lehajoltam, hogy felvegyem őket, de a fiatalembergyorsabb volt és már fel is vette nekem.
- Elnézést kérek hölgyem!- mondta nagyon szexy hangon, ami valahonnan nagyon ismerős volt. Mikor belenéztem arcába....
puszi blue_noemi15
|
Hoztam a kövi részt csajok!!
22.rész
Nagyon szép napunk volt. Szikrákat szórt a nap, kellemesen meleg volt és a szél is fújt egy kicsit. London minden egyes estélyi ruha boltjába benéztünk, de sehol semmi! Már vagy fél 10 volt de semmi! Tök ideg voltam de Hannah is, míg végül megakadt a szemem egy gyönyörű darabon.
-Odanézz Hannah! –megláttam egy csodaszép selyem anyagú aranysárga ruhát, ami a földig ért
-Úristen Nici! Ez valami eszméletlen szép! Menjünk be, hátha nekem is találunk valami ilyesmit. –ment be Hannah én pedig ott maradtam és néztem a ruhát
-Gyönyörű… ha ezt Dunk meglátja rajtam, nem kap majd levegőt… -mondtam halkan
-Nicola!
-Megyek már, nyugi! –indultam el befele
-Jónapot kívánok hölgyeim. Miben segíthetek? –jött oda hozzánk egy középkorú férfi
-Jónapot. Azt a sárga ruhát szeretném fölpróbálni, ami kinn van a kirakatban. –mutattam a ruhára
-Hölgyem szerencséje van. Ez az utolsó darab a kollekcióból és ma jött volna egy, hogy is mondjam… egy igen kellemetlen hölgy, aki elvitte volna. –ment oda a ruhához és hozzánk hozta próbababát ruhástul
-Akkor ez a szerencse napom. Remélem jó lesz rám. –mondtam mosolyogva és reménykedve
-Hölgyem erre a gyönyörű alakra mindenruha jó.
-Kedves… -néztem a ruhát
-Nici próbáld meg. Addig keresek én is ruhát.
-Kisasszony önnek is tudok egyet, szépen kiemeli a zöld szemét.
-Jó neked! Neked a szemed emeli ki a ruha nekem az alakom. –nevettem
-Jaj mindig is irigy voltál hogy nekem zöld a szemem neked meg világosbarna. –dugta ki a nyelvét
-Nem is! –dugtam ki én is a nyelvemet és bementem a próbafülkébe
Néhány percig küszködtem a ruhával. Néztem, hogy áll rajtam, nem nagy-e benne a fenekem vagy a csípőm meg mi egymás.
-Nos milyen? –léptem ki a fülkéből
-Eszméletlen szép Nici! Mintha rádöntötték volna.
- Hannah a te ruhád is gyönyörű. –Hannah-n egy rózsaszín nyakba kötős szintén földig érő és selyem anyagú ruha volt és hát hogy mondjam… a mellét kicsit feljebb nyomta a ruha. Minden pasinak be fog jönni, Lee bánatára
-Köszi…
-Hölgyeim mindketten csodaszépek. A partnereik el fognak hűlni! –vigyorgott a pasi
-Nos akkor ez a 2 ruha lesz.
-Rendben.
Levettük a ruhákat és az ürge betette azokat egy-egy dobozba. Nagyon izgultunk hisz már tényleg alig volt pár óránk. Villám gyorsan elmentünk fodrászhoz aztán irány haza. Lezuhanyoztunk, felvettük a ruhákat fel dobtunk egy kis sminket és már 12 óra felé menetelt a mutató. Oly annyira izgatott voltam mintha az én esküvőmre készülnék…
Hirtelen nagy fékezést hallottunk. Hannah kihajolt az ablakon és csak ennyit mondott: „Megyünk!”
-Itt vannak a fiúk. Menjünk. –szólt Hannah
-Oké, gyerünk. –kaptam fel a ruhám alját és leindultam a lépcsőn. Már szinte az alján voltunk mikor Hannah fel ordított
-Híííííí! A táskám! –nézett rám, mint aki szelemet látott
-Na akkor gyerünk! Sipirc fel de el ne ess! –folytattam utamat a kijárat felé
-Rohanok!
-Jaj mondom neki, hogy ne siessen, mert elesik de hiába… -mondtam halkan
Kinéztem az üvegajtón és láttam a kocsit és a srácokat. Lee a kocsiban ült nyitott ajtónál Dunc pedig mászkált. Nagy levegőt vettem és toltam kifele az ajtót, amire felkapták a fejüket. Megálltam a lépcső tetején. Lee végig nézett rajtam mondván „Ejj de, csinos a csaj de, hol van Hannah?” Ezt kiolvasva a szeméből megszólaltam.
-Hannah mindjárt jön Lee csak fent, hagyta a táskáját. –haladtam lefele a lépcsőn
-Rendben, és milyen?
-Mármint Hannah? Gyönyörű. –néztem rá kedvesen aztán Dunc-hoz indultam, aki még mindig nem bírta levenni rólam a szemét.
-Duncan… itt vagy szívem? –mentem közel hozzá
-Nem hinném… szerintem én meghaltam és a mennyországban kötöttem ki.
-Ne bolondozz. –adtam a szájára egy puszit, aztán megpörögtem előtte –Milyen? Teccik?
-Az nem kifejezés! Remélem egy olyan pasi sem lesz ott, akinek teccenél.
-Hát köszi szépen.
-Nem úgy értettem! –karolta át a derekamat
-Tudom… beszállok a kocsiba oké?
-Oké.
-Segítenél? A végén eltépem a ruhát. –nyújtottam felé a kezem ő megfogta és besegített
Hannah szép lassan leért Lee pedig mint a gumilabda kipattant az autóból. Nagyon fel volt pörgetve a kis szöszi és Duncan-en köszörülte egy picit a nyelvét…
-Azt hiszem… én meghaltam és az FHM magazin főhadiszállásán kötöttem ki. –mondta már elnevetve a végét
-Lee fogd be a szád és szálljatok be! –kapott egy kokit a szöszike Dunc-tól és beszállt a kormány mögé
-Hannah tényleg csodaszép vagy! –kapott egy csókot a hugim és kicsi elnyúlott ez a csók
-Hannah! Lee! Elkésünk! –szóltam Dunc mögül
-Jajj oké! Megyünk! –szólt Hannah és becsüccsentek a kocsiba
Röpke 2 és fél óra után oda értünk a helyszínre. Csodaszép látvány tárult elénk. Az egész ház lilomokkal volt elárasztva és több mint 140 vendég volt… persze sac per kb. Néhány perc múlva a násznép megindult Manchester leggyönyörűbb temploma felé. Hannah és én ott maradtunk anyuval és nyugtattuk. Puszi.: Nicola
|
Xen: egyszerűen nem tudok betelni a töriddel!!! Annyira jól írsz!!!!!! Könyörgöm, folytasd hamar!!!!!
Jane |
12. rész
Egy héttel Duncan távozása után:
Kopognak az ajtómon.
- Nem akarok senkit sem látni!
- Kisasszony…
- Tűnj el!!!
- De kisasszony ennek örülni fog!
- Rosalie, nem hallottad, menj innen a francba!!!
- Levele jött Mr. James-től! – abban a pillanatban felpattantam az ágyról, és talán a kelleténél kicsit hevesebben vágtam ki az ajtót.
- Tessék?
- Levele jött Mr. James-től.
- Apa tudja?
- Nem kisasszony, mikor behoztam a leveleket és megláttam ezt, rögtön kivettem a többi közül, mert az édesapja biztosan elégette volna! Itt van! – és átadta a kis borítékot, amin Dunc kézírása volt.
- Köszönöm, hogy kivetted. És… - fordultam vissza az ajtóból – Bocsáss meg, hogy úgy ordítoztam.
- Magának nem kell elnézést kérnie tőlem. Elmehetek?
- Persze.
Összeszorult a torkom, amint egyedül maradtam. Nem sokat teketóriáztam, azonnal ki is bontottam a borítékot, meg is találtam benne a levelet, ami így szólt:
Szia kicsim, megérkeztem épen, és egészségesen Madridba! Te csak ne aggódj értem, ne szomorkodj, akkor vagy a legszebb, ha mosolyogsz. Tudod, hogy megérzem ha bánatos vagy. Nekem máris hiányzol! De majd bepótoljuk, ígérem! Bocsáss meg, csak ennyit tudok írni, most épp csak ezt szerettem volna közölni, hogy megnyugodj. Küldök még levelet, de a lényeg az, hogy tudd, (bár érzem, tudod), hogy nagyon-nagyon szeretlek! Reményeim szerint nem is olyan sokára találkozunk, és addig remélem, hamar elrepül az idő!
Csókollak milliószor!
Duncan
A szívem megszakad, ha arra gondolok, Dunc még nem tudja mik történtek itthon. És még mindig nem tudom rászánni magam a levélírásra. Mostmár az elkeseredettség is magába kerített. Az, hogy nincs mit tenni. Az utóbbi egy hétben nagyon magamba fordultam, és ezt csak fokozta a Lee-vel való találkozás. Hogy is mondjam, olyan… durva lettem? Vagy nem tudom, igazából én sem tudom pontosan milyen. Ez egy cseppet zavaros? Igen, zavaros, mint az én érzéseim. A nap nagy részében nem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy ordítsak tehetetlenségemben. Ehhez még hozzájön, hogy mostmár Jen-nek is azzal telnek a napjai, hogy bezárkózik a szobájába, és ki sem mozdul. Apa ugyanúgy dolgozik, mint eddig, közben tervezi az esküvőt, mert hát hatalmas lagzit akar tartani. Engem is sokszor nyaggat, hogy kezdjek valamihez, írjam össze a névlistát, meg ilyenek, de én ezt kb. annyira szeretném, mint a hátamra egy púpot. Vicky-vel sem találkoztam sokszor, aki természetesen még mindig halálosan bele volt zúgva Ant-ba, persze ez visszafelé is igaz.
- Ez szörnyű – csóválta a fejét Vikk, egy csütörtöki nap, miközben a csizmáját húzta le magáról, és közben Antony-ba kapaszkodott, nehogy elveszítse a egyensúlyát – Én már betöltöttem a tizennyolcat, de eddig úgy látszott apa elfelejtette ezt a férjhezmenetelt. Most Alfonso ezt kitalálta, egyre jobban félek, hogy apu is követni fogja.
- De hát George úr kedvesebb alkat mint Alfonso úr, nem virágszálam?
- De, de, de azért mégiscsak félek. Én téged szeretlek, és biztos nem viselném el, ha hozzá kéne mennem egy emberhez, akit még csak nem is ismerek!
- Nem fogsz, ne aggódj!
- Apa bármennyire is engedékenyebb, soha nem engedné meg, hogy mi összeházasodjunk Ant! – nézett szomorúan Vicky a lovászfiú szemébe, és közben a csizmája kicsatolásával való próbálkozást is feladta.
Antony nagyot nyelt, de végül poénosan mondta:
- Akkor elszöktetlek!
- De bolond vagy! – nevetett Vikk, és újra rátámaszkodott, csakhogy ez egy kicsit hirtelen jött a srácnak, így szépen elterültek a földön J!
- De te így szeretsz engem! – vigyorgott az alulra került Ant.
- Honnan tudtad? – mosolygott unokatestvérünk és nyomott egy puszit Antony szájára, majd gyorsan fel is pattant.
- Mi a baj?
- Még a végén meglát valaki minket!
- Ne legyél már ennyire pesszimista! – persze a lovászfiú ezt cseppet sem szemrehányóan, inkább tréfásan jegyezte meg.
- Én nem vagyok pesszimista! – háborodott fel Vicky, aki viszont ezt komoly beszólásnak vélte – Csak óvatos vagyok!
- Kicsit túl óvatos is, nem gondolod? Túlontúl komolyan veszed a dolgokat – vigyorgott tovább Ant, és közelebb lépett Vikk-hez, nyilván, hogy megcsókolja, csak rosszkor, mert unokatestvérünk azt utálja a legjobban a világon, ha valamit beszólnak neki, még ha viccesen akkor is.
- ÉN NEM VESZEM KOMOLYAN A DOLGOKAT! Ilyen sértést! Nagyon is laza vagyok!
- De hát virágszálam…
- NEM VAGYOK A VIRÁGSZÁLAD!!!! – Antony enyhén szólva meghökkent e hirtelen bekövetkezett hangulatváltozáson, és kezdett a legrosszabbtól félni, amit meg is kérdezett:
- Akkor most… mi most… szakítottunk?
- TE HÜLYE! DEHOGY IS! – ordította le a fejét Vikk, majd el is masírozott. Ott hagyva, az értetlenül álló Ant-ot.
Én közben a szobámban leültem az asztalomhoz, elővettem, egy levélpapírt, és rászántam magam, hogy igenis meg írom azt a nyamvadt levelet! Nagyon rossz volt, és iszonyúan fájt, de tudtam, meg kell tennem. Alig, hogy az első betűt leírtam, kopogtatattak. Nem akartam, senkivel sem találkozni, senkivel sem beszélni, így nem válaszoltam. De az illető nem zavartatta magát, így is benyitott. Lee volt az, aki megállt a küszöbön.
- Nem azért, de mondtam, hogy bejöhetsz? – kérdeztem kicsit sem barátságosan, ugyanis most zavart meg, életem egyik legnehezebb pillanatában.
- Gondoltam szólok, - kezdte mit sem törődve azzal, mit mondtam – hogy apa és Alfonso megegyeztek az esküvő időpontjában.
- Nem nagyon tud érdekelni.
- Október 12.
- Két hét múlva?
- Igen – még mindig olyan volt, mintha egy közös rokonunk esküvőjéről beszélgetnénk – Ennyi. Szia.
- Szia.
Alig vártam, hogy becsukódjon az ajtó. Akkor kitört belőlem a keserves zokogás. Nem tudtam megírni a levelet. Igazából, nem is akartam már élni…
Lee lefelé igyekezett a lépcsőn, mikor meglátta, hogy Jennifer a szobájába, készül bemenni.
- Jen! – kiáltott gyorsan oda neki.
- Szia – köszönt egyhangúan hugi, és mintha mi se történt volna, be akart lépni a szobájába, csakhogy, Lee ezt nem hagyhatta.
- Várj! – és közelebb sétált.
- Igen? – sóhajtott egy nagyot Jen, majd gyorsan hozzátette – Ha azt akarod közölni, hogy az esküvő két hét múlva lesz, akkor elkéstél, mert már tudom.
- Nem azt akartam mondani. Vagyis kapcsolódik hozzá – kis szünet – Én, elveszem Jess-t, de tudnod kell, hogy téged szeretlek, és téged is foglak szeretni, ezen nem változtathat semmi.
Még közelebb lépett hugihoz, és romantikus csókban forrtak össze. Majd ezután a srác hátrált pár lépést. Jen egy pár másodpercre becsukta a szemét, majd ezután a következők hangzottak tőle:
- Figyelj Lee, szerintem gyors volt elkönyvelni azt, hogy szeretlek, és te is szeretsz engem. Mi már ezt kijelentettük akkor, mikor még csak egyszer láttuk egymást. Így belegondolva elég abszurd.
- Mi az abszurd? Én amint megláttalak, tudtam, hogy te vagy az, akit nekem teremtettek. Ezt az ember érzi. Szerinted nem létezik szerelem első látásra?
- Nem – hangzott a válasz, de húgomnak minden erejét latba kellett vetnie, hogy ezeket a (hamis) szavakat ki tudja mondani.
- Úgy érted ezt, hogy… - Lee hangja megremegett – hogy te nem szeretsz engem? – Jennifer nem nézett a srác szemébe:
- Nem.
- Jen – szegény Lee már közel állt a síráshoz – Kérlek, ne hazudj nekem. Egy szavadba kerül, és esküszöm, esküszöm, bárhogy is érem el, de nem veszem el a nővéredet, nem nősülök meg, hacsak nem te leszel a feleségem. Csak mond azt, hogy szeretsz.
- És ha azt mondom, hogy nem szeretlek?
- Akkor nem foglak téged soha többé ezzel zargatni. Akkor, ha beleőrülök is, ha belepusztulok is, megpróbállak kitépni a szívemből. Mond, a szemembe, hogy szeretsz, vagy hogy… vagy hogy nem szeretsz, és soha nem is szerettél – nézett könyörgőn hugira aki viszont szikla szilárd maradt, (habár belül majd’ szétrobbant) és a következő mondatnál Lee szemébe nézett, és erősen, magabiztosan csengett a hangja:
- Nem szeretlek, és soha nem is szerettelek – és berohant a szobájába, csak ott tört ki rajta a sírás…
|
Sziasztok! Jelentem itt vagyok, méghozzá két résszel (mivel az első szerintem semmirevaló)!
Puszka!
Xen
11. rész
Mivel háttal állt nekünk, nem látszott, hogy szájával hangtalanul azt a szót formálta, hogy:
- Te? – de mivel ez a csönd nagyon feltűnő volt, gyorsan hangosan megszólalt, bár a hangja megremegett – Örvendek hölgyem – és megcsókolta a kezét, majd gyorsan meg is pördült.
- Fiam! Íme jövendőbeli családod! – tárta szét apánk a kezeit.
- Örömmel leszek e család tagja – motyogta még mindig döbbenten.
- Ha a többiek is megérkeznek, a vacsorázást is megkezdhetjük! – egyikünk sem értette kiket várunk még, de nem nagyon törődtünk most ezzel a problémával. Alfonso kisietett, hátrahagyva minket. És az óriási csöndet.
- Miért… Miért nem mondtad, hogy te a húga vagy? – kérdezte halkan Lee.
- Honnan tudtam volna, hogy te veszed el a nővérem?! – Jen cseppet sem halkított a hangján – És egyáltalán miért nem mondtad, hogy megházasodsz?
- Nem én akartam!
- Hagyjátok már abba! – szóltam rájuk, mert apa közeledett visszafelé.
- Gyertek! – intett. Utána mentünk az előcsarnokbaa, mondhatom nagyon nagy boldogságban.
Ott Lee apja, és anyja állt, valamint apánk bátyja felesége, és Vicky. Utóbbi elkerekedett szemekkel nézett leendő férjemre. Aztán a szokásos bemutatkozások.
- Nagyon örvendek! A szépsége elkápráztat kislányom! – lépett elém idősebb Mr. Ryan, hogy kezet csókoljon.
- Jó napot! – köszöntem vissza egykedvűen.
- Mindig is szerettem volna egy lányt! – a következő percben, már egy szőke hajzuhatag volt előttem – Szervusz, nyugodtan szólíts mamának! Anyukád helyet anyukád leszek, ne aggódj drágám – elég hirtelen volt ez a közvetlenség, így most csak zavartan motyogtam.
- Kezét csókolom! – nagybátyám, és feleségét, már ismerősként üdvözöltem, Vikk pedig közben a fülembe súgta:
- Mi van itt?
- Hosszú – suttogtam vissza.
- A vacsora ránk vár! – kiáltotta örömmel Alfonso, nem véve észre három gyászos arcot.
Nekem pedig eszembe jutott, mikor volt apám utoljára ilyen boldog. Azon az estén, mikor Duncan-ék visszaérkeztek. Sose kérdeztem meg, akkor mennyi időt töltöttek távol.
Leültünk az asztal köré. Az asztalfőn természetesen a ház ura foglalt helyet. Mellette két oldalt Mr. És Mrs. Ryan. Velem szemben Lee, aki a mellettem ülő Jennifer felé pillantgatott nyugtalanul. A vacsora szótlanul telt, talán csak annyi megemlítésre való történt, hogy hugi bele akart rúgni a vele szemben ülő Vikk lábába, mivel az folyton bökdöste az asztal alatt, hogy mondjon már valamit, de Jen-nek persze esze ágában sem volt pont ott elmesélni mi van itt, úgyhogy mint már írtam jól bele akart rúgni a lábába, csak éppen célt tévesztett. Lee felkiáltott:
- Á! - így mindenki felé kapta a fejét.
- Valami gond van fiam? – vágott aggódó képet Alfonso.
- Semmi csak… csak… túl forró volt a leves!
- Azok a haszontalan szolgák! Hányszor megmondtam, hogy ne legyen túl forró az étel! Nyugodj meg, majd megkapják méltó büntetésüket!
Lee-n nem látszott, hogy túlzottan érdekelné a mi szolgáink további sorsa, viszont hugin látszott, lesz még ma egy-két szava apához. Ezek után átsétáltunk a társalgóba.
- Úgy hallottam Alfonso, a sereged a spanyol forradalomba van – hozta fel Mr. Ryan a számomra cseppet sem kellemes témát.
- Hát, igen. Sajnos számítanom kell rá, hogy talán az egyharmada sem fog hazajönni. A spanyolok nagyon harciasak. Ha egyszer a karmaik közé kerülnek az angolok… - színpadiasan sóhajtott egyet, és jelentőségteljesen rámnézett.
- Én kimennék levegőzni – pattantam fel.
- Jól teszed – bólogatott George apám bátyja – A fiatalok, csak ne törődjenek még az élet nagy dolgaival. Nyugodtan vonuljatok át.
- Legalább kicsit összeismerkedsz Lee-vel – tette hozzá nekem címezve apám. Én erőltetetten elmosolyodtam, és úgy látszott Jennifer, Vicky és Lee is követik a példám, mert mind a négyen felálltunk, és meg sem álltunk a teraszig.
- Azért nem kellett volna így belerúgni a lábamba! – fogta Lee még mindig a bokáját.
- Nem akartam – vágta rá hugi – Bár, nem bánom, te is megérdemled.
- Én, miért?
- Most mi van?! – kiáltott fel Vikk.
- Te meg miért nem mondtad el nekem? – fordult felém Jen.
- Mert… mert nem akartam, hogy letörj!
- De egyszer úgyis megtudtam volna! Te meg Lee keres jobb hobbit annál, hogy leveleket írogatsz ha kedved tartja! Vagy legalább is ne hazugságokat firkálj!
- Én nem hazudtam! – csattant fel Lee – Én nem akartam elvenni Jessica-t, ahogy ha jól tudom ő sem akart hozzám jönni!
- Miért akartam volna, nem is ismerlek tulajdonképpen! – háborodtam fel.
- Az isten áldjon meg benneteket!!! – Vicky idáig ide-oda kapkodta a fejét, de most megelégelte – Tisztázzuk a dolgokat! Így az idők végezetéig azon vitatkozhatnánk ki hazudott kinek, és mit! Szóval! Jess! Te nem akartál Lee-hez menni!
- Én Duncan-hez akarok feleségül menni! – szúrtam közbe.
- Igen de azt az apád ellenzi, és hallani sem akar róla, különben is, Dunc Spanyolországban van!
- Köszike, hogy emlékeztetsz rá!
- És te Jess – folytatta Vikk, nem törődve mondatommal – Tudtad ki lesz a férjed?
- Tudtam, de…
- És nem mondtad el Jen-nek?
- Nem, de…
- Miért nem?
- Ezt akarom mondani! El akartam neki mondani, de nem akkor! Később, akartam, mivel nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz a találkozás, nem volt időm kigondolni, hogy közöljem a legkíméletesebben hugival.
- Tehát te csak jót akartál neki. Ez rendben. Lee te hazudtál a leveleidben? – fordult Vicky ezúttal Lee-hez.
- Hááát… - de iszonyú rosszul tud hazudni ez a gyerek...
- Lee most nem poénkodunk! Gondolj bele milyen helyzetben vagy! – mondta neki unokatestvérünk.
- Mondom én, hogy ma Vicky nagyon kedves! – jegyeztem meg.
- Nem, nem hazudtam – jött a válasz, az immár halál komoly Lee-től.
- Szereted Jen-t? - a srác lenézett a földre.
- Igen, de mostmár úgyis mindegy.
- Mikor szándékoztál neki elmondani, hogy te meg fogsz nősülni? Vagy nem akartad?
- De! De még hittem abban, hogy le tudom beszélni apámat erről a kényszer házasságról!
- Jen, megtudtál mindent? – kérdezte Vikk.
- Igen – felelt halkan az.
- Mostmár a kérdés csak az – (Unokatestvérünk nagyon belejött) – hogy hogy lesz ebből happy end.
- Sehogy! – vágta rá három ember, még a máskor oly optimista húgom is.
- Ne legyetek már ilyenek! Lee szereti Jen-t, Jen Lee-t, Jess Duncan-t, Duncan Jess-t, és mint tudjuk a szerelem mindent legyőz!
- Igen van megoldás – mondtam gúnyosan – Dunc-ot hazaröpítjük egy varázsszőnyegen, aztán apának adunk egy tudatmódosító varázsitalt, így kiveszi a hadseregből, egyben engedélyezi, hogy hozzámenjek, meg hogy hugi Lee-vel legyen! Ez tényleg tök jó!
Ezután csend lett, mert mindenkit magába kerített a tanácstalanság. Mindenki el volt foglalva a saját gondolataival, a saját gondjaival.
- „Abból a varázsitalból adhatnánk az én apámnak is, hogy megengedje, hogy egy lovászfiúval járjak” – gondolta Vikk.
- „Miért vagyok én ilyen peches???” – Jen.
- „ A fenébe is, Dunc, de hiányzol! Vajon hol lehetsz most?” – én a gyűrűmet bámulva.
- „Na, most kéne egy-két sör! Berúgva sokkal könnyebb lenne!” – Lee.
- Igen, a hadsereg vezérek vannak a legnagyobb veszélyben! – hallottuk bentről Alfonso hangját.
Így kitalálható, hogy nem a legnagyobb boldogságban telt az este további része. Tudtam meg kéne írnom Duncannek a történteket, tartozok neki ennyivel, de nem vitt rá a lélek. Úgy éreztem, ha leírom, akkor az visszafordíthatatlanná tenné a dolgokat. Ezúttal az üres levélpapírral a kezemben aludtam el.
|
| Én is talán hnap este hozom de nem bizti... Pux.: Nicola |
Én holnap délelőtt!
Puszka!
Xen |
| en holnap este hozom barmilyen keso is lesz:)pusz blue_noemi15 |
Emilie, Nicola, blue_noemi15, na meg persze Xen!!! Mikor folytatjátok???
Jane |
A HÉT FOLYAMÁN????Könyörgöm, Xen, minél hamarabb!!!!!! Egyetértek Dodóval!!!
Jane |
Sziasztok!
Xen:Hogy mi?Méghogy megöleti Duncan-t???Hát ez nem normális!!!!Jesszusom!!!!Hát apa az ilyen?????Remélem hamar vége lesz ezeknek a szörnyűségeknek és hamar újra Duncan-nel lehecc!!!!!Hamar folytatást please!!!
Dodó |
…és a megígért új rész! Még újabbat még a hét folyamán fogok hozni!
10. rész
Mikor felkeltem hirtelen nem is tudtam, miért vagyok olyan levert hangulatú. Jó pár percbe telt, mire eszembe jutottak a tegnap történtek. Felültem. Tudtam el kell mondanom valakinek. Öt perc múlva már Jen ajtaján kopogtam.
- Igen? – hugi az ágyán ült, és a RAJOM jelvényeket számolgatta, mellette, pedig egy levél volt – Jess végre! Este alig bírtam elaludni, úgy aggódtam – és leültetett az ágy szélére – Mesélj, mondjad, mi történt?
- Először is, Duncan elment a spanyol forradalomba.
- Jézus Isten! Mikor?
- Valószínűleg ma reggel.
- Nagyon sajnálom. Őszintén.
- Aztán, jövő hónapban férjhez megyek, de nem Dunc-hoz! – Jennifer lepettségében felborította a RAJOM jelvényekkel teli dobozt.
- Mi?
- A drágalátos apukánknak hála. Azt mondta hallani sem akar róla, hogy én egy katonához menjek, és különbenis Októberben 18 leszek, úgyhogy talált nekem egy megfelelő férjet. Valami L… - és ekkor belém hasított a felismerés. Rámeredtem a hugi mellett lévő levélre – Na, nem!
- Mit nem? Kit talált neked apa? – de én csak a levélen fekvő képre meredtem.
- Nem… nem emlékszem a nevére! Ez nem igazság! Életemben először vagyok igazán szerelmes, és akkor is elszakítják tőlem őt! Bele kell törődnöm. Ez az én sorsom.
- Nem fog itt senki sem bele törődni semmibe! Már csak az kéne! Harcolni fogsz! Teljesen elhagytad magad! Te nem ilyen vagy!
- Mit tehetnék? Mégis mit?
- Szóval apa azt hiszi, irányíthat minket?! – Jen felpattant, és rohant lefelé. Ott is találta apánkat, aki épp reggelizett.
- MOST AZONNAL VEDD KI DUNCANT A HADSEREGBŐL!
- Jennifer, te meghibbantál? – nézett nagyot Alfonso – Miről hablatyolsz! És különben is! Ő vezér ha nem tudnád!
- Engem nagyon nem tud érdekelni ki a vezér, és ki nem!!! Nem veszed észre, a lányod boldogsága a forog kockán! TÖNKRE AKAROD TENNI AZ EGÉSZ ÉLETÉT?
- Pont ellenkezőleg. Megalapozom a jövőjét. De nem hiszem, hogy ezt veled kellene megvitatnom.
- VEDD KI A HADSEREGBŐL!!!! – Alfonso sötéten elmosolyodott:
- Ha akarnám se tehetném. Már elmentek.
- AKKOR HÍVD VISSZ…
- Jen! – én akkor már az ajtóban álltam – Hagyd. Dunc-nak ez a munkája. Nem tehetünk semmit. Én várni fogok rá.
- Még egyszer leszögezem – vágta le mérgesen apánk a szalvétát – Hogy jövő hónapban férjhez mész!
- Soha.
- Ez a beszéd – szúrta közbe hugi.
- Úgy – Alfonso mostmár állt - Kénytelen leszek drasztikusabb eszközökhöz folyamodni! Te provokáltad ki! Ha nem vagy hajlandó azt tenni, amit mondok, én magam fogok róla gondoskodni, hogy a te drágalátos barátocskádat a saját katonái végezzék ki.
- Nem tennéd meg – hitetlenkedett Jen.
- Nem? Próbáljuk ki!
- Ne! – kiáltottam fel, majd nagyot sóhajtottam – Rendben, elérted amit akartál. Férjhez megyek ahhoz, akit te akarsz. De ugye nem fog Duncannek baja esni?
- Ezt már szeretem. Nem adom ki a parancsot, az más kérdés, hogy az ellenség szerintem nem lesz ilyen kegyes hozzá. Holnap délután 3 órakor érkezik a jövendőbelid.
- Ide? – néztem ijedten hugi irányába.
- Igen. Öltözz fel az ünnepi ruhába. Nagy nap lesz.
Apánk felállt, és elégedetten távozott.
- Azt hittem, már nem lehet rosszabb – suttogtam.
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni – mondta halkan Jennifer.
- Nem lehetett. Felmegyek. Egyedül szeretnék lenni.
És ezek után ki sem mozdultam a szobámból. Egész nap csak az ágyamon feküdtem, és bámultam a plafont, lelkiekben nem voltam ott. Hugi egy párszor bekopogott, hogy egyek valamit, de nem tehettem róla, nem volt erőm se válaszolni, se felkelni, se semmire. Csak feküdtem, és az ujjamon lévő gyűrűt nézegettem. Vagyis inkább néztem, de látni nem láttam. Mire észbekaptam, kint már sötét volt, és a szobalány kopogtatott.
- Kisasszony, jöttem befonni a haját!
- Menj el! – a hangom furcsán szigorúan, már-már durván csengett, meg is lepődtem magamon.
- De kisasszony, az édesapja azt mondta holnapra tökéletesnek, kell lennie a… - de nem fejezte be, mert kivágtam az ajtót, a szemem villámokat szórt.
- Rendben! – kiáltottam hisztérikusan – Gyerünk akkor, igyekezz! Igyekezz, ha mondom!
- Igenis!
Ezután nemigen szólaltam meg. Egy kis idő múlva apa hangját hallottam („Vacsora!”) de eszem ágában sem volt lemenni. Folytatódott az, ami egész nap történt. Nem álltam fel az ágyról, míg az álom el nem nyomott.
Másnap nem fűlött hozzá a fogam, hogy készülődjek. A szemem alatt karikák sötétlettek, az arcom nyúzott és sápadt volt, de meg sem próbáltam tenni ellene. Még úgy gondoltam, jól is jön, hátha mikor Lee meglát, világgá szalad. A másik probléma, pedig pontosan Lee volt. El fog jönni, és akkor, pedig Jen meglátja. Enyhén szólva eléggé rossz érzés lehet, ha az ember szerelme a tulajdon nővére vőlegénye. Sejtelmem sem volt róla, hugi hogyan fog reagálni. És ott volt a legrosszabb: Duncan hiánya. Már most rettenetesen hiányzott. Már nem sírtam, hiábavaló, lett volna, azzal nem oldok meg semmit. Így magamban szenvedtem. Utálat volt bennem az egész világ iránt. Mikor apa hazajött kettőkor, egyenesen az ajtóm elé jött, és köszönés nélkül bekiabált:
- Készen vagy? – benyitott, és meglátott – Az isten szerelmére, hogy nézel ki? Láttad te már ma magad a tükörben? Miért nem készülődsz már?
- Nem fogok.
- Mi az hogy nem fogsz?!
- Ha Mr. Ryan a férjem lesz, fogadjon el úgy ahogy vagyok! Így!
- Márpedig nem fogsz így megjelenni!
- Miért, ha nem mit csinálsz, talán kényszerítesz?
- Pontosan!
- Látszik, hogy nem ismersz! Csak úgy tudsz elérni valamit, ha megfenyegetsz! Egyáltalán nem tudsz szépen kérni.
- Mert az nem hatna!
- Hagyjuk, inkább felöltözök, mert már unlak hallgatni!
- Ne merészelj ilyen hangon beszélni velem!
De én csak rávágtam az ajtót. Annyira nem érdekelt, mit fog szólni hozzá. Mikor, úgy ahogy rendbe hoztam magam, elszorult torokkal indultam lefelé.. Két óra ötvenöt volt. Közben azt gondoltam, nem elég, hogy én szenvedek, mostmár Jen is fog, és hogy ez is apánk hibája. A vendéget a nappaliban vártuk, és mikor beértem ott találtam hugit is.
- Apa! – húztam arrébb Alfonso-t suttogva – Jen-nek minek kell itt lennie?
- Akit most várunk hamarosan családtag lesz! Illik, hogy a jövendőbeli családja fogadja.
- Nagyon szépen kérlek, mehessen el!
- Minek? Nem fog elmenni sehová, itt marad! – csattant fel a ház ura.
- Ki marad itt? – figyelt fel Jennifer erre a mondatra.
- Senki! – vágtam rá – Vagyis mindenki!
- Elnézést, uram! – jött be a komornyik – Mr. Ryan megérkezett. Hugi a névre felkapta a fejét, én az arcom a kezembe temettem, apa aki ezt észre se vette, rögtön mondta:
- Hát akkor vezesd be!
Elszántam magam a legrosszabbra, Jen már sejthetett valamit, mert nagyon lesápadt.
- Itt is van! – kiáltott örömmel Alfonso – Szervusz Lee, szervusz! – a belépő Lee kezet fogott apánkkal, majd kezet csókolt nekem, bár nem túl valami lelkesen. Mikor húgom elé lépett, hogy neki is kezet csókoljon, akkor vette csak észre, ki is ő. Akkor ledermedt, és csak bámulta a falfehér Jen-t.
Puszi!
Xen |
Halihó!
Xen vagyok, és itt vannak a megígért vélik…
Nicola: nagyon kíváncsi vagyok mi lesz majd azon az esküvőn. Csak nehogy valami botrány legyen… Hm, sztriptíz show… adhatna nekem is Dunk egyet :). Annnyira jó, folytasd amint tudod!
Noemi15: ez még az eleje, de ettől függetlenül nekem nagyon bejön :) Szerintem klassz a fogalmazásmódod. Aztán siess azzal a kövi résszel :)
Emilie: Mikor folytatod??? Már megesz a kíváncsiság, hogy mi az hatalmas valami!!!
None012: köszi a vélit, és eltaláltad: hatalmas rajongó lévén a Harry Potterből vettem a RAJOM-ot :).
Többiek (barnagre, laurex, Dodó, Jane és Szandi) köszi szépen a véleményeteket!
|
[Friss hozzászólások] [Későbbi] [378-359] [358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
: 
