Új bejegyzés Frissítés

2006.07.03. 14:16

Sziasztok! Köszi a véliket! Szólok, hogy holnap délelőtt felteszem a kövi részt+véliket addig is kitartást:)! Aztán ti is siessetek új részekkel :) Puszi! Xen

2006.07.02. 17:00

Sziasztok! Nicola:Ismét király lett!Remélem nem anyukád lesz az egyetlen aki férjhez megy, hanem Te és Dunc is hamarosan oltár elé álltok!!!:D:D:D Xen, Xen, Xen!!!!!!!!Ne csináld már ezt!!!!!Hol vagggyyyyyyyy???? Dodó

2006.07.01. 12:39

Sziasztok itt a kövi rész:   21.rész Szóval anyukám állt velem szembe. -Szia Nici. –köszönt anyukám -Hello anyu. Mit keresel itt? –néztem kicsit meglepődve -Beszélni szeretnék veled. Nem csak úgy, mint anya a lányával, hanem mint nő a nővel. -Értem. Akkor gyere be. –álltam el az ajtóból -Nagyon szép a lakásod. –nézett körbe -Köszi szépen. Menjünk be a konyhába. -Rendben. Merre van? - Menj még egy kicsit egyenesen és jobbra. -És hol van a húgod? –ült le az egyik székre -Alszik. Tegnap randizott egy sráccal és kicsit későn ért haza. –álltam oda a bárpulthoz -Későn ért haza? Ugye nem? –nézett rám ilyetten -Neeeem. –ráztam meg a fejem –Nem történt semmi. -Jujj megnyugodtam. –dőlt hátra -Nos anya! Mondjad, amit szeretnél. -Rendben. Holnap lesz az esküvőm és szeretném, hogy el gyere. Nagyon jól tudom hogy rosszul tettem, hogy nem szóltam. Nem Daniel miatt gyere el, hanem miattam. -Nem hiszem hogy jó ötlet ez. Megütött az, az ember és ezt nem fogom elfelejteni. -Megmondtam neki, hogy többet ilyet ne merészeljen csinálni, mert elhagyom. De, egyébként nem ilyen ember. -Fantasztikus de, akkor se akarom a képét látni. -Drágám kérdeznék tőled valamit. -Hm? -Voltál már szerelemes? Úgy igazán, mert ha igen akkor tudnod kell, mit érzek most. Akit szeretünk, az sem lehet tökéletes, hisz ő is csak ember. Apád már régen meghalt és nem élhetek örökre úgy, mint egy apáca. -Igaza van. Nem lehetek ilyen, hisz mi lenne, ha anyám ellenezné hogy Dunk barátnője legyek? –gondoltam -Mi az kicsim? -Hm? Ja semmi csak elgondolkoztam. Igazad van. Sajnálom de, ezt nehéz megemészteni. És annak nem örülök, hogy nem olyan rég tudtam meg hogy férjhez mész. Ez nagyon fájt. -Bocsáss meg kislányom. Nagyon szépen kérlek. Csak néhány órára gyertek el. A világ legboldogabb nője leszek ha ott lesztek velem. –jött oda hozzám -Nem tudom. –ráztam a fejem -Kérlek. –fogta meg a kezem, és egy pillanatra elmerültem a gondolataimban -Rendben. Meggyőztél. –néztem rá –Nem minden nap megy férjhez az anyukám. -mosolyogtam -Jajj ez az én kislányom. –ölelt át –Szeretlek kicsim. -Én is téged… anyu! –néztem ismét rá -Mondjad. -Mikor lesz az esküvő? -Jaj tényleg még nem is adtam át a meghívót. –ment oda a táskájához és kivett egy meghívót –Tessék, ebben minden benne van. Én most megyek, mert rengeteg dolgom van. A barátod is jöjjön és mond Hannah-nak hogy az ő barátja is, jöjjön. –indult el és az ajtónál visszafordult hozzám –És puszilom. –kaptam két puszit –Szia! -Szia! –csuktam be az ajtót –Mikor lesz…? 3 órára kell oda menni. Remélem Dunc és Lee ráér holnap. Olyan 10:30 körül Hannah fel ébredt. Elmondtam neki, hogy anyu itt volt, és hogy Lee-t is meghívta az esküvőre. Felöltözött és elmentünk ebédelni utána vásárolni. 4 órakor otthon voltunk. Felhívtam Duncan-t hogy, átmegyek hozzá, és ahogy hallottam örült neki… 5-kor ott voltam nála és egy hatalmas csókkal és rózsa csokorral várt. Elmondtam neki, hogy anyu őt is meghívta az esküvőjére és időközben  úgy döntöttem, hogy nála maradok éjszakára. Bekapcsoltam egy jó kis sexy-s számot és egy sztriptíz show-t, rendeztem neki. Ő is beszállt és csak landoltak a ruhák. Rajtam csak a melltartóm és a kis tangám volt rajta pedig a boxer alsója. Ölelgettük, csikiztük és kergettük egymást. Aztán a nagy futás után az ágyra vetődtem ő, pedig rám. Csak nevettünk és néztük egymást. Elkezdtem simogatni a hátát nagyon lassan és éreztem, hogy kezd elgyengülni. -Miért csinálod ezt? –kérdezte Dunc nagy levegőkapkodás közben -Mit miért? –simogattam tovább -Megőrjítesz. Nem tudok gondolkodni mikor veled, vagyok. –nézett a szemembe és simogatni kezdte a hajamat én, persze még mindig simogattam –Ne cukkolj kislány, mert rád vetem magam. –mosolygott -Szerinted miért csinálom még mindig? Aztán se, szó se beszéd megcsókolt de, valami hihetetlen szenvedélyesen. Lekerültek a fölös holmik is és a lábamat márt megint átfontam a derekán. Végig csókolta a testemet és kívántam hogy ez a szenvedélyes és érzelem teli éjjel ne fejeződjön be. Persze hogy befejeződött… reggel az ágyban gondolkoztam, hogy mit is kéne felvennem, hisz nagyon kevés időm van. „Nincs is semmim!” –mondtam halkan, és az ágyra csaptam. Elhatároztam, hogy elmegyek venni egy göncöt de, először haza megyek átöltözni és Hannah-t is magammal, viszem. Felkeltem írtam Duncan-nek egy kis levelet és spuriztam is.Pux.:Nicola

2006.07.01. 00:38

Sziasztok! Xen! Hát...hát...ilyen nincs! Az apád egy...egy...egy...legszívesebben leütném!!!!!!! Te Lee férje?! Teljesen elment az esze?! Ő már foglalt, akárcsak te!!!!!!!! Tövig rágom a körmömet, h most mi lesz! Folytasd hamar! Mert nem lehetsz Lee férje, és az apád egy idióta! Már bocsi! puszka: barnagre

2006.06.30. 21:52

Xen: Ne mááááááááá!!! Dunky elmegy????? És Lee mint a férjed??? Haggyad má!!!! Lécci folytasd hamar!!!!!! Könyike,könyike!!! Pux.: Nicola:))

2006.06.30. 14:17

Xen: ezt nem csinálhatod velünk!!!! Te meg Lee? És hogy Dunk elmegy????? O-ááááá!!!! Folytasd hamar!!!!!!! Könyörgöm!!! Jane

2006.06.30. 14:17

Xen: ezt nem csinálhatod velünk!!!! Te meg Lee? És hogy Dunk elmegy????? O-ááááá!!!! Folytasd hamar!!!!!!! Könyörgöm!!! Jane

2006.06.30. 14:09

Szaisztok! Xen:Nah jó...ez már nem poénos....sőt...erre nem találok szavakat!!!!Csak kérlek minél előbb jöjjön vissza Dunc, hisz nem mehecc hozzá Lee-hez!!!!Apádat meg...meg...(sztem nem írom le, hogy most mit gondolok róla)Nagyon-nagyon hamar folytasd!!!! Dodó

2006.06.30. 13:00

Sziasztok! Itt a következő (kicsit hosszabb) rész!   9. rész   Másnap Vikk fel is kereste a lovászfiút, nem akarta húzni az időt tovább, túl akart esni rajta. (Nem Antony-n! J) Mikor a srác meglátta nem pirult el, de a kezében tartott vödör egész tartalmát magára loccsantotta! -      Szia Ant. -      J… jó napot kisasszony! – Vicky csak felemelte a másik a földön levő vödröt, és most ő öntötte le a szerencsétlent, akinek a szája, szeme, orra egyaránt tele lett ezáltal vízzel. -      Csak Vicky, kérlek, csak Vicky! Szóval arról akartam beszélni veled… Jól vagy? -      Asszem. -      Tehát meg szeretném megmagyarázni a tegnapi viselkedésem! -      Nem kell! – vágott közbe Ant, arcát törölgetve. -      De igen! És most nem fogadom el az ellentmondásod! Én… Igazából már el akartam mondani, hogy… nem igazán azért kezdtem el lovaglóleckéket venni, mert annyira szeretem a lovakat! -      Akkor, miért? -      Nem érted? -      Nem! -      Miattad te lüke! – Antony a mellkasához kapott, félő volt, szívrohamot kap. De Vikk folytatta – Csak közelebb akartam lenni hozzád, mert… mert… jaj istenem, mert szeretlek! A lovászfiú úgy dőlt el, mint egy bábu. Szépen hanyatt esett. - Te jó ég, Ant! – sikított fel Vicky, majd gyorsan letérdelt mellé, és pofozgatni kezdte (nem valami gyengén). Antony szeme felpattant. - Jól vagy? – kérdezte tőle unokatestvérünk. - Álmodtam, vagy valóság volt amit mondtál? - Valóság volt. De ha te nem érzel semmit irántam, esetleg zavar a dolog, nyugodtan mondd meg, nem fogok többet csütörtökönkén… - de mondatát nem fejezhette be, mert a srác az arcát gyengéden megfogva, és közelebb húzva magához megcsókolta, majd ezután minden bátorságát összeszedve azt mondta: - A macska rúgja meg, én is szeretlek! De boldogságuk nem tarthatott sokáig. Néhány csók után Antony-nak eszébe jutott valami: -      Apád engem fel fog akasztani, ha ezt megtudja! -      Nem fogja megtudni! – válaszolt Vikk könnyedén. -      Nem? -      Nem. Ugyanúgy járok hozzád csütörtökönként. És akkor is találkozunk, ha jövök Jess-ékhez. Az pedig gyakran előfordul – tette hozzá mosolyogva. Tovább telnek, múlnak a napok! Persze a lányok nekem is elmesélték a történteket! Így Vikk és Ant titokban találkoznak, de azért boldogok! Jen pedig már vissza is írt Lee-nek, és történt egy érdekesség! Mikor hugi megkapta a második (szerelmes szavakkal teleírt) levelét hódolójától, eléggé ledöbbent! Ugyanis mikor kibontotta a borítékot egy fénykép is kiesett belőle! És húgom felsikított. -      Mi történt? – hagytam ott Duncant, és rohantam át a szobájába. -      Ez… ez… ez… -      Mi van? – értetlenkedtem, majd megláttam kezében a fényképet, és a borítékot – Á, küldött Lee magáról fényképet? Ennyire rosszul néz ki? -      Ez az a srác! -      Ki? -      Akit láttam az utcán! -      Nem mondod! – és odaszaladtam, megnézni a képet – Tényleg? -      Aha! -      Az csúcs! Te láttad őt, beleszerettél, ő látott téged, és belédszeretett, miközben te még a nevét se tudtad, sőt fordítva sincs sokkal több információ! És tudja, hogy szereted? Ő bevallotta már az érzéseit? Visszaírsz? Küldesz neki te is képet? Találkoztok? Boldog vagy? -      Nyugi, nyugi! – emelte fel Jennifer a kezét – Először is! Nem estem bele! Aztán, nem tudom találkozni szeretnék e vele! -      Mit kell ezen gondolkozni? Beszélj meg vele egy találkozót! -      De… nem akarom ilyen gyorsan! -      Hogy érted? -      Nem tudom milyen belülről! Szerintem ez a kis levelezgetés kifejezetten jól, jön, így legalább megismerjük egymást, a külsővel nem sokra megyünk! -      Te tényleg felnőttesebben viselkedsz nálam! – ismertem el – Nem is kell neked az én tanácsom, inkább hallgass a szívedre! De most megyek ha nem gond, szegény Dunc-ot otthagytam! -      Semmi baj!   *   Aztán megint monotonon folytak a dolgok egy jó ideig. Bár minden így maradt volna! Ugyanis ez az egész eddig szép és jó. Én járok Duncan-nel, Jen levelezget a szerelmével (tuti szereti:)), Vicky összejött Ant-tal, és ráadásul apa mostanában nagyon engedékeny. Túlontúl nagy boldogság. És csak két hónapig tarthatott. Ugyanis Szeptember végén az élet fenekestül felfordult. Dunc aznap is eljött hozzánk, és én boldogan a nyakába ugrottam. Már akkor láttam, valami nem stimmel. Megcsókoltam, aztán mikor a szemébe néztem, rögtön tudtam: baj van. -      Mi történt? – kérdeztem rémülten. Ő csak nézett rám, és nem szólalt meg. -      Duncan, mi a baj? -      Üljünk le, jó? – én remegő lábakkal le is ültem. -      Mondd már, megijesztesz! -      Én… Nekem… nekem el kell mennem. -      Hová? – nem nézett rám úgy válaszolt: -      Spanyolországban kitört a forradalom – a szám elé kaptam a kezem. Rögtön értettem mi a helyzet. -      Most… most csak viccelsz, ugye? – kérdeztem remegő hangon. Dunc végre újra rám nézett. Szemében mérhetetlen szomorúság tükröződött. Megrázta a fejét. -      Nem – még mindig kételkedtem – Nem mehetsz el. Nem, nem, és NEM!!! – de mostmár kiabáltam. -      Mi van itt? – nézett be a nappaliba apa. -      Te utasítottad rá??? – pattantam fel – Te küldöd őt oda, ugye??? -      Nem én. -      HÁT AKKOR KI?!?!? -      Minden katonának Madridba kell mennie, már holnap. Ezt nem én találtam ki. Ha befejeztétek a beszélgetést Jessica gyere fel légy szíves a dolgozószobámba – és fel ment az emeletre. -      Holnap? – suttogtam ledermedve – Mennyi… mennyi időre? -      Nem tudom. -      Nem hagyhatsz itt! Nem hagyhatsz itt engem! -      Ne mondd ezt! – Duncan odajött és megölelt, és szorított, csak szorított – Ne mondd ezt, így még nehezebb! -      Nem mehetsz oda! – ismételgettem magam újra – Belepusztulok ha nem jössz vissza! Még a végén megsebesülsz! -      Nem fogok! Kérlek szépen ne sírj! Megígérem, visszajövök! Nagyon szeretlek! -      Én is nagyon szeretlek téged! Még egy ideig úgy álltunk. Nem akartam elengedni. Úgy éreztem, ha elengedem, akkor soha többé nem fogunk egymáshoz tartozni. Végül elővett a zsebéből egy kis csomagot. -      Ez, az én drága anyukámé volt – mondta, láthatóan ő is a könnyeivel küszködve – Neked adom. Erről remélem eszedbe jutok, és az, hogy mennyire szeretlek. Csak addig viseld, míg te is így érzel irántam. Kibontottam a csomagot, és egy csodálatosan szép gyű rű volt benne. Duncan felhúzta az ujjamra, de akkor már ő is sírt. -      Ha… ha hazajövök, feleségül veszlek! És azután senki és semmi sem választhat el minket! Rendben? -      Rendben. Megcsókolt, de iszonyú volt a tudat, hogy isten tudja mennyi ideig most csókol meg utoljára. Nagy nehezen összeszedte magát, és elindult az ajtó felé, de még mindig felém fordulva. -      Add át… Add át az üdvözletem Anettnak – én csak bólintottam – Szeretlek – megfordult, és szabályosan kirohant a házból. Annyira utána szerettem volna futni, kérni, könyörögni, hogy ne menjen, de a lábam nem mozdult. Csak álltam ott egy helyben és zokogtam. Tudtam hatalmas szerencse kellene hozzá, hogy rövid időn belül találkozzunk, vagy egyáltalán ahhoz, hogy lássam még. Úgy éreztem minden összeesküdött ellenem. Nem tudom hogyan, de egyszerre már apa dolgozószobája előtt találtam magam, de azt nem tudtam volna meg mondani, hogy volt erőm odáig elmenni. -      Elment? – kérdezte minden együttérzés nélkül Alfonso, mikor benyitottam. -      El – suttogtam. -      Ülj le! Ne bőgj már itt nekem! -      Ne bőgjek? Duncan most ment el a forradalomba, és én NE BŐGJEK? -      Ha vissza jön, ha nem, úgyse lesztek már együtt! – a megdöbbenéstől, még sírásom is elállt. -      Hogy mondtad? -      Erről akarok beszélni veled! Mivelhogy a jövő hónapban betöltöd a 18.-ik életéved, férjhez kell menned! És én találtam is számodra megfelelő férfit aki… -      Duncan lesz az én férjem! – vágtam a szavába. -      Ne butáskodj kislányom… -      Duncan lesz a férjem! – ismételtem, egyre fokozódó indulattal. -      Márpedig én azt előre leszögeztem, hogy házasságról szó sem lehet! Nem mehetsz hozzá egy katonához! Nevetséges is lenne! Már miért mennél pont hozzá? -      Mert szeretem. -      Édes kiscsillagom, azt hiszed a házasság a szerelemről szól? Nem tűrök vitát e kérdésben, a te férjed a jövő hónapban Lee Ryan lesz! – a név szörnyen ismerős volt, de most különösebben nem foglalkoztam vele. -      NEM LESZ! INKÁBB MEGHALOK!!! GYŰLÖLLEK APA, GYŰLÖLLEK! – feltéptem az ajtót, és kiviharoztam. A folyosón egyenesen bele Jen-be. -      Jess, végre, mi ez a nagy ordítozá… Szent ég mi történt? – kérdezte ijedten, mikor megpillantotta az arcomat, ami most elég szörnyűséges látvány lehetett. Bármennyire szerettem volna, nem tudtam válaszolni, nem volt erőm elmondani a történteket, úgy éreztem egy rémálomba csöppentem, és már csak azt vártam mikor ébredek fel. Így csak rohantam a szobámba. Ott levetettem magam az ágyra, és sírva aludtam el.   Puszi! Xen

2006.06.29. 21:45

Nicola: mivel nem beszéltünk msn-en, elmondom itt, hogy még mindig imádom a törid, folytasd hamar!!! Xen: te vagy a kedvencem, és ha már ott vagy, feltehetnéd azt a részt :P pusszants: Jane

2006.06.29. 19:56

Sziasztok! Nicola:Nagon ó lett már megint....de kivi leszek ki lesz az anyukáddal!Hama a folytatást please! Xen:Nah jó...ez nekem sok(k)...Lee herceg????Jesszusom!!!!!És csak nem ő az a "szőke" akit Jenn próbál elfelejteni???:PFolytatást hamar!!!!! Dodó

2006.06.29. 19:00

Sziasztok! Itt a kövi rész! Mivel Vicky barátnőmnél vagyok holnapig, ha gondoljátok felteszek még egy hosszúcska részt (holnap). 8. rész Teltek múltak a napok. Vicky csütörtökön meg is jelent nálunk, persze nem minket keresve. Állítása szerint kellemesen telt az idő, és aranyos ez az Antony, csak „kicsit mulya, de sebaj”! Jen és én természetesen örültünk, hogy unokatestvérünk és hőn áhított lovagja megtalálták a közös hangot. Hugi ha összetalálkozott pár emberrel, nem felejtett el beszédet tartani az alkalmazottak hátrányos helyzetéről. És nem utolsó sorban rázta le magáról az utána koslató srácokat, akik hadd fogalmazzak finoman, nem voltak kevesen. De nem nagyon érdekelték őt, egyszer az utcán meglátott egy szőke fiút, azóta ki se bírja verni a fejéből. Én meg elvagyok Dunc-kal, mint a befőtt, bár apám még mindig ragaszkodik ehhez a „kamaszkori szerelem” dologhoz, egyre biztosabb vagyok benne, ez nem az. Ez a szerelem, azóta is csak erősödik. Duncan azt mondja, úgy érzi magát, mintha gyerek lenne. Mert hát, ugye igazi gyerekkora nem nagyon volt, na ezt most velem kiéli! Egy kellemes meleg őszi délutánon is így volt. Mint az ötévesek, a hátsó kertben fogócskáztunk! (Mondom, mint az oviba!) Csak sajnos én nem vagyok elég gyors! :) Csütörtök volt, Vicky és Ant a lovaknál voltak, Jen egy nagy fa alatt olvasgatott, én pedig elfutottam előtte, és futottam tovább, igaz nem sokáig, mert Dunc utolért, és egy mozdulattal ölbe is kapott. - Megvagy! – jelentette ki vigyorogva. - Mert nem indulunk egyenlő esélyekkel! - Most meg vagy sértődve? - Csak egy cseppet! – tettettem a sértődöttséget. - Hogyan is engesztelhetnélek ki? - Először is, leteszel! - Kívánsága számomra parancs! Aztán? - Aztán? Lássuk csak… Aztán kérek egy nagy-nagy csókot! - Ó, ha ez az ára, máskor se induljunk egyenlő esélyekkel! – mosolygott Duncan, de aztán teljesítenie kellett, a kérésem. Majd odasétáltunk Jennifer-hez. - Szia hugi! - Szia Jen! - Sziasztok! Mit csináltok? - Fogócskázunk – válaszoltam nemes egyszerűséggel. - Lám, lám, én vagyok itt a legfiatalabb, és mégis felnőtt dolgokon jár az eszem! – csóválta Jen a fejét, persze mosolyogva. - Miért min jár az eszed? - Egy könyvet olvasok, az alkalmazottak helyzetéről, a múltban, és most. - Húgocskám, igazán lazíthatnál egy kicsit! - Nem, míg nem javul ez az állapot! - Egész életedben ezen akarsz rágódni? - Nagyon vicces! Komolyan kell hozzáállnunk ehhez a dologhoz, ugyanis… - de szerencsére, mielőtt újra belekezdhetett volna beszédébe, elénk lépett a komornyik. - Jennifer kisasszony, keresik! - Ki? - Edward herceg, kisasszony! - Nem vagyok itthon! - De már mondtam, hogy itthon van! - A jó… - de Jen inkább nem mondta ki amit gondolt, felidézte az előbb olvasottakat, és kedvesen így szólt – Semmi baj Alfred! - Ki az az Edward herceg? – kérdeztem egyszerre Duncan-nel. - Egy felfuvalkodott hólyag – morogta hugi. Alfred megköszörülte a torkát – Ja, igen! Nincs más választásom, muszáj vele beszélnem! Engedd be légy szíves! - Oké, akkor mi… - kezdte Dunc, rám nézett, és a következő másodpercben, futásnak iramodott, én meg utána. Jen, mosolyogva fejét csóválva nézett utánunk, majd a ház felé pillantott, ahol Alfred, és egy fekete hajú férfi léptek be a kertbe, és nemsokára elé értek. - Köszönöm Alfred! – mondta hugi, a másik férfit nézve. - Öhm… elmehetek? – kérdezte a komornyik. - Még szép, hogy elmehetsz, ehhez nem kell külön engedély! - Rendben! – majd Jennifer Edward herceg felé fordult: - Hányszor mondjam még el, hogy… - Most nem azért jöttem Jenny! - Hányszor mondjam, hogy NE SZÓLÍTS JENNY-NEK! - Jennfer! – hajolt meg tettetve magát a fickó. - Különben is, mindig így kezded! Hogy most nem azért jöttem! - De most tényleg nem! - Szállj már le rólam! Nem érted, hogy nem jössz be nekem! – hátat fordított, majd elindult a ház felé. - Hát, igen, arról nem fogok lemondani, hogy meghódítsalak, de most csak egy üzenetet hoztam! – hugi megtorpant, és visszafordult. - Miféle üzenetet? - Mostmár érdekel? - MILYEN ÜZENET??!! - Jézus, Mária, te aztán harcias vagy! – de Edward, látva Jen arcát, inkább gyorsan folytatta – Na jó, Lee Ryan-től. Vagy ha úgy jobban tetszik: Lee hercegtől. - Ki a görcs az a Lee Ryan, és mit akar tőlem? - Az unokatestvérem, és úgy látszik nem én vagyok az egyetlen, akinek te kellesz! - Úgy. És te minek hurcolnád, az „ellenfeleid” üzeneteit, nekem? - A családi kötelék! Sajnos! Kötelességem odaadni! Na kell, vagy nem? – húgom csak kinyújtotta a kezét, és a levél pár másodperc múlva nála volt. - Köszönöm – morogta, cseppet sem kedvesen. - És én ezért a kézbesítésért, cserébe semmit sem kapok? – és Edward egy csókért hajolt, de megjárta, mert csak egy jó nagy pofont kapott! És a következő percben Jen már sehol sem volt. Vicky és Ant pedig lassan befejezték az aznapi leckét. - Mára ennyi elég volt! – szólt Antony, és leszállt a lováról – Nagyon ügyes vagy! - Köszönöm! Valamivel meg kell ezt hálálnom! - Dehogy kell! - Fogadd el a pénzt! – nézett Vikk cuki arccal. - Nem! – jelentette ki a lovászfiú. - De én megszeretném, hálálni! - Köszönöm, de tényleg nem kell! Nekem öröm ha segíthetek! Nem szeretnék elfogadni semmit! - Tudok valamit, amit elfogadhatnál! - Tényleg? Na, arra kíváncsi vagyok! Vicky elmosolyodott, odalépett Ant elé, és se szó, se beszéd, megcsókolta! Szegény fiú, ez után annyira zavarban volt, hogy tényleg nem tudta fiú-e, vagy lány! Unokatestvérünk, pedig ott hagyta, és jött befelé. Útközben összetalálkozott velem és Dunc-kal, most kivételesen én kaptam el őt, csak olyan hirtelen erővel, hogy mindketten a földön landoltunk! (Vagyis Duncan a füvön, én meg rajta ) Vikk tudta jól, hogy tetszik neki Antony, de ez a csók még neki is hirtelen volt. Engem most nem akart zavarni, így elindult megkeresni Jennifer-t, hogy elmesélje neki a történteket. Meg is találta, a szobájában éppen egy levelet olvasott. - Szia! – köszönt Vicky – Jöjjek később? - Szia, dehogy, gyere nyugodtan, már épp a végére értem! Már vége az órának? – és közbe hugi intett, hogy üljön le. - Épp erről szeretnék beszélni veled! Merthogy egy kicsit elragadtattam magam! - Miért? - Öhm… - Mondd már! - Tömören: lekaptam Antony-t! - Mi???!!! - Ahogy mondom! Kérdeztem mivel hálálhatnám meg mindazt amit értem tesz, azt mondta semmivel, én meg gondoltam… - Ezzel meghálálod? – vágott közbe Jen vigyorogva. - Hát… ja. - És, mit szólt Ant? - Semmit. Nem volt ideje. Azonnal el is jöttem! Szerinted, most mit csináljak? Tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? - Szerintem ideje elmondanod neki, hogy mit érzel iránta! - Mit érzek iránta? - Azt csak te tudod! - Milyen levelet olvastál? – váltott gyorsan témát Vikk. - Hát… írt egy srác… - Milyen srác? - Akit nem ismerek! - És ő ismer téged? - Itt azt írja, látott egyszer az utcán, és valamelyik barátja ismert engem, úgyhogy megmondta neki a nevem. Én nem tudom ki lehet, de nagyon kedvesnek tűnik, és elég szimpi. Azt kéri, írjak vissza. - Visszaírsz? - Mondom nagyon aranyos, szóval igen! Legalább elfelejtem azt a másikat! - Azt a szőkét? – Jen sóhajtott egy nagyot: - Aha. - Jesszus! – pattant fel Vicky – Már ennyi az idő? Nekem rohannom kell! Szia! Aztán írj neki! - Szia! Te pedig beszélj Antony-val! Puszi! Xen

2006.06.29. 16:32

Sziasztok csajeszok!!!! Hoztam a kövi részt!!!   20.rész Kezében a cipőjével, arcán mosollyal ért haza a kis hugicám… -Na mi van? Haza találtál? –néztem föl rá -Jaja! De még maradtam volna… -ült le a földre -Óóó csak nem jól érezted magad? -Életem legcsodálatosabb estéje volt! -Mi volt? –ültem le mellé a földre és mosolyogtam -Hát… -Hannah! -Oké,oké. Elvitt a Cactus Blue étterembe, ott meg vacsiztunk és beszélgettünk sok mindenről még rólatok is. -Köszi! –bólintottam oldalra a fejemet -Jaj had mondjam már! Na beszélgettünk utána sétáltunk a Green Parkban és turbékoltunk, mint a galambok és annyit de, annyit nevettünk. Lee olyan kis móka mester de komolyan! -És a cipőd? -Ja az, hát kicsit sokat ittam aztán levettem és belementem egy szökőkútba. –még most is láccot hogy ivott hisz össze-vissza csuklott -Na úgynézki nekünk csak szökőkút jut… -Ha? -Semmi. Szóval kicsit ittál mi? Azért nem jöttél haza. –húztam oldalra a számat de, csak viccből -Jaj bocsika nővérkém! –ölelt át – Többet nem nagyon lesz ilyen! -Többet nem nagyon! -mosolyogtam -Igen! –nézett rám –Na, de én megyek csicsikálni, mert úgy érzem magam, mintha fejbe ütöttek volna valamivel. –állt fel és indult az ajtó felé -És milyen lesz holnap! -Jaj! –ment neki az üvegnek –Ez mi? –tette rá a tenyerét az üvegre -Drágám azt úgy hívják, hogy üveg és az ajtó attól jobbra van. -Ja, oké! Na szia! –integetett vissza -Hello. Jézusom ez a csaj nem komplett. -vakartam meg a fejem - Szerintem én is megyek aludni. –álltam föl és követtem a húgom példáját ((nem, azt hogy neki mentem az üvegnek)) Duncan édesen aludt. Visszabújtam a karjai közé és vártam hogy elnyomjon az álommanó. Reggel arra kezdtem ébredezni, hogy valaki simogatja az arcomat. A fülem előbb nyílt, ki mint a szemem… -Olyan szép vagy. Lehet, hogy csak álmodok hogy az enyém vagy de, akkor remélem hogy örökké tart ez az álom. Nici… szeretlek! –súgta halkan a fülembe -Én is téged! –nyitottam ki a szememet -Nem aludtál szépségem? –mosolygott rám -Már egy ideje nem. Képzeld valamikor hajnali 2 és 3 között haza jött Hannah. –nyújtóztam -Na akkor egész nap Lee-t fogom hallgatni. –kelt fel -Miért is? –keltem fel én is -Mert jó volt az estéje a húgoddal, és ha valami jól sikerül neki, akkor be nem áll a szája! –húzta fel a pólóját -Hogy sajnállak. –mosolyogtam rá és elhagytam a szobát Benéztem a kis alkoholizálós hugicámhoz. Most ott feküdt az ágyán és aludt. Gyorsan csináltam egy kis pirítóst és teát. Megreggeliztünk utána Dunc sietett be dolgozni. Unatkoztam egyedül. Fölhívtam Cloe-t hogy mit, csinál de, sajnos dolgozott. Hannah aludt és Duncan is dolgozott. Mentem volna fürödni mikor megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót és szembe találtam magam anyukámmal.Pux.:Nicola:))

2006.06.28. 15:00

Hallihóó! Nicola:Nagyon jók lettek a részek!Ismét!!Hamar folytasd lécci!!!!! Dodó

2006.06.28. 09:47

tok szupik a torik:)en remelhetoleg jovoheten hozom majd;) puszy blue_noemi15

2006.06.27. 22:29

Sziasztok! Nicola! Dunk annyira édi volt, ahogy vigasztalt! Megnézném, amikor alszik, biztos nagyon ari! Gondolom a tesód jött haza. Xen! YEAH! Tök happy vagyok! Összejöttél Dunky-val! Olyan cuki volt Ant, amikor kisasszonyozott, az uncsidnak jó izlése van! ;) pussz: barnagre

2006.06.27. 17:17

Sziasztok! Nicola: Nagyon tetszik a törid, olyan aranyos volt Dunc, ahogy aggódott érted. Folytasd! Xen: Tudod, hogy nagyon szeretem azt, ahogy írsz. Ez a törid is nagyon jó, tetszik, hogy a 19. században játszódik. A RAJOM-ot a Harry Potter-ből vetted? Noémi: Jól kezdődik a te törid is, várom, hogy hogyan fog folytatódni. Nekem is van egy Dunc-os törim, amelyet elolvashattok a www.leeblue4ever.gportal.hu oldalon a Nika menü, Duncan címszó alatt. Ha olvassátok, légyszi, írjatok véleményt a chat-be vagy a Fanfic-ba. Köszi! none012

2006.06.27. 11:18

Xen: Annyira imádom a törid csaj!!!! Naon vagi!!!! Lécci hamar folytasd!!!!! Noémi: Te meg siess azzal a monitorral és folytasd!!!!Naon várom!!! Pux.:Nicola:))

2006.06.27. 11:07

Csajok én is hoztam a kövi részeket:))   18.rész Faggatni kezdtem a húgom Lee-ről… -Olyan kis szominak tűnsz baba! –öntöttem ki magamnak a kávét -Ühü… -simogatta a bögre tetejét -Aha ennél többet nem tudnál mondani? Mi volt tegnap este? -Semmi… -Hannah kérlek nagyon is történt valami, hisz smároltatok Lee-vel és randira is elhívott. -Épp ez az. Mondtad, hogy ne kezdjek vele, és én nem hallgattam rád. –könyökölt az asztalra -Mi? Neked csak ez a bajod? Felőlem azt teszel drágám, amit akarsz. Felnőtt nő vagy… részben. –szürcsöltem a kávémat -És tényleg nem baj hogy lehet ebből valami? –csillogó szemekkel nézett rám -Persze hogy nem de, azért vigyázz vele. Ne legyél unalmas, se ragaszkodó, mert 2 perc után nem fogod érdekelni. És persze légy önmagad. Csak ennyit tanácsolok. -Köszi imádlak. Na én megyek körül, nézek a városban. –kaptam egy nagy puszit -Hé és engem itthon hagysz? –fordultam ülve hozzá -Te nem dolgozni mész? -Nem, ki vettem egy hét szabit, mert aszthittem hogy többet leszünk ott anyáéknál. –rántottam meg a vállam -Akkor megvárlak, és együtt megyünk. –ölelt át hátulról -Rendi. Gyorsan megiszom a kávémat. Megittam a kávémat, letusoltam átöltöztem és mentünk is. Minden egyes ruha boltba betértünk még a régi munkahelyemre is. Pont ott volt Cloe így ameddig Hannah ruhákat nézett mi beszélgettünk. Kajásak lettünk és beültünk egy pizzériába. Hugi be akart menni Lee-hez és ezt ki is kunyizta. Bementünk a stúdióba megnézni a fiúkat persze ők sehol. Megkérdeztük hol vannak, és azt mondták, hogy ma sokkal korábban elmehettek. Nem nagyon izgattuk magunkat, hogy hol lehetnek. Megnéztem az időt és láttam, hogy 6 nem fogadott hívásom van. Mind Duncan volt. Visszahívtam, kíváncsi voltam mit akarhatott. -Igen, Duncan James! –szólalt bele a telóba -Szia itt pedig Nicola Stuart. -Hello édes! Hol vagy? -Épp a belvárosban vagyunk Hannah-val, miért? -Csak érdeklődtem. Már vagy 5x hívtalak de, nem vetted fel. -6x. Bementünk a stúdióba de, nem voltatok ott. -Aha ezért is akartam veled beszélni, hogy megmondjam, hogy egész délután és este szabad vagyok! -Nah az szuper! Mi lenne, ha föl jönnél hozzám? -Oké! Nagyon szívesen. -Hannah-t lepasszolom Lee-nek és a tiéd, vagyok. -Fantasztikus!!!!!!! Már várom!!! -Én is!! Pusszilak! -Én pedig imádlak! Szia! -Hello! –mosolyogtam -Na akkor te se fogsz unatkozni ma!-mondta Hannah -Bizony, bizony! Na de, mennyünk, mert még nem is választottad ki hogy mit veszel fel! -Igen, úgyhogy siessünk! –kezdtünk sietni a kocsi fele Persze dugóba keveredtünk. Ott álltunk legalább egy órát. Meleg is, volt idegesek is voltunk és unatkoztunk. Nem tudom hogy de a mögöttünk lévő kocsi után kikászálódott egy másik kocsi. Mondtam is gúnyosan Hannah-nak hogy mennyire sürgős, lehet neki. Aztán a bal oldalunkon kötött ki a kocsi. Nem láttam pasi ül-e benne vagy csaj de, nagyon megszívta. Hugicám csak úgy elkezdett nevetni valamin. Lehet hogy én tettem valamit vagy a rádióban halotta de, valami baromi nagy röhögésbe kezdett, amire felfigyelt a „sürgős kocsis”. -Hölgyem? Min nevet? –kérdezte a pasi, kicsit ismerős volt a hangja de inkább elfordítottam a fejem hogy ne lássanak(( ugye ilyen hugika mellett…)) -Semmin, semmin. –könnyezett a húgom -Vettem észre! Mindjárt szétesik a nevetéstől. -Aha… -röhögött a húgom -Így akar elmenni a barátommal randizni? -Mivan? –fordultunk mindketten oda és egyszerre mondtuk, azt hogy: -Duncan!! -Sziasztok csajok! –vigyorgott ránk -Hello! –integetett a túloldalról Lee -Min nevetsz Hannah? –kérdezte Dunc -Fogalmam sincs, csak úgy rám tört.((egyébként velem is megesik ilyen, hogy csak úgy elkezdek röhögni)) -Szegénykém most éli ki magát… -mosolyodtam el -Jaj hadjál már! –még ezt is röhögve mondta -Oké, oké!Húú lehajtom a kocsi tetejét. Mindjárt sült csirke leszek! –még nem mondtam de, egy nagyon cuki kis BMW  M3 Cabrio kocsim van ((honnan van rá pénzem…?!) -Nici mehetünk! –szólt a húgom -Oké! Sziasztok fiúk! –integettem aztán porzott utánunk az út -Elmentek!! Elment! –kiáltott fel baby Blue -Jaj nyugi haver este úgy is találkoztok! –Duncan-ék is elindultak de ők balra fordultak A húgom kiválsztott magának egy babakék pántnélküli ruhát és egy szint úgy babakék körömcipőt és egy kis retikült. A világosbarna haját begöndörítettem és a szemére tettem egy kis spirált és ki is húztam neki. Nagyon dögös-re sikerült! Legalább is Lee igazolta mikor megfagyott az ajtóban. Nagy nehezen kiolvadt és mentek vacsizni mi pedig ott maradtunk kettesben…   19.rész Tehát kettesben maradtunk és a szokásos éjszakai program helyett beszélgetni kezdtünk. A hálószobában voltunk és az ágyon ülve ettük fagyit. -Mi mindent megbeszéltünk egymással? –kérdezte Dunc -Nem tudom… szerintem mindent megosztottunk egymással. –tömtem magamba a fagyit -Milyen a fagyi édes? –mosolygott rám -Nagyon finom de, a számnak kicsit hideg. -Akkor mindjárt felmelegítem azt a gyönyörű szád. –és kaptam egy csókot a számra -Már nem is hideg, inkább tűz forró. -Imádlak. –mondta mosolyogva. –Szívem kéne beszélgetnünk. –feküdt le az ágyra -Miről? -Akármiről. -Oké. –feküdtem a mellkasára, és ő simogatni kezdte a hajamat -Mondjuk mi történt veled azokban a hónapokban, amikor nem voltunk együtt? -Semmi olyan élvezetes. Nagyon rosszak voltak azok a hónapok, mert nem voltál mellettem egy hülye félreértés miatt. -Ezt most ne kezdjük, előröl. -Rendben. Veled mi volt? -Hát semmi velem se. Csak dalokat vettünk fel meg klippeket csináltunk. Untam… még akkor is rád gondoltam. Képzeld a napokban, tv-ben volt hogy egy 14 éves lányt megerőszakoltak Birmingham-benn. Érted? Egy 14 éves kislányt! Rohadt állat! –amikor ezt mondta hatalmasat dobbant a szívem és egy könnycsepp gördült le az arcomon -Igen… szegénykém. –ültem fel és letöröltem azt a kis könnycseppet, amit Dunc észre vett -Mi a baj? –ült fel mellém és átölelt -Semmi baj… -De van valami baj. Ok nélkül nem szoktak sírni az emberek. -Nem sírtam. Csak valami bele ment a szemembe. –törölgettem a szememet -A kislány miatt, akit mondtam? -Nem. –kezdett remegni a hangom és már nem csak egy könnycsepp volt az arcomon -Nici, mi a baj? A frászt hozod rám! –puszilt meg -Tudod, mikor be kellett egyszer mennem a stúdióba és ott elaludtam és melletted ébredtem, aznap éjszaka még elmentem hozzád, mert… -fogtam meg a számat -Mert? –simított el egy hajszálat az arcomból -Haza fele menet majdnem megerőszakoltak. –bújtam hozzá és sírtam -Hogy mi? –nézett értetlenül -Igen. Haza kellett gyalogolnom, mert a kocsim ellenőrzésen volt és fordultam be az egyik sarkon mikor egy kést nekem bökött az a férfi, bevitt egy sötét helyre és elkezdte tépni rólam a ruhát és össze vissza fogdosott és … és… -Cssss ne mond! Ne mond! –simogatott – Kicsim mért nem mondta ezt eddig? Hmm? –puszilta meg a homlokom és halottam hogy remeg a hangja de , erős maradt -Nem mertem meg már nem is érdekelt az egész! És különben is el tudtam menekülni. –szipogtam –Duncan én nem akarok erről beszélni. -Persze, persze ne is beszéljünk róla! Ha bele gondolok hogy valaki hozzád nyúlt… engem meg öl a gondolat hogy valami bajod is eshetett volna! És hozzám jöttél és én nem voltam otthon. Ne haragudj kincsem, ne haragudj! -Nem a te hibád! Nem lehetsz mindenhol de, most itt vagy velem. Kérlek, ne engedj el. –bújtam még jobban hozzá -Soha… -feküdtünk le az ágyra -Igérd meg nekem hogy soha senkinek nem mondod el ezt. –néztem rá -Megigérem. –kaptam ismét egy puszit majd aludni próbáltunk Néhány óra múlva felébredtem és benéztem Hannah-hoz de, nem volt ott. Nem féltettem hisz okos lány és Lee se egy vadállat. Kiültem az erkélyre és néztem a csillagos eget. Nagyon kellemes idő volt. Úgy éreztem, elmennék a világ végére a hercegemmel, aki épp az igazak álmát alussza. Szerelmes vagyok. A szívem csak kalapált, ha Duncan-re gondoltam, és arra hogy ő velem van, és hogy viszont szeret. Nocsak, nocsak! Ki tért haza?! Pux.: Nicola:))

2006.06.27. 10:25

Jujj, Xen, nagyon jó, folytasd hamar!!!!!!! (csütörtökön :$)Jane

[Friss hozzászólások] [Későbbi] [378-359] [358-339] [338-319] [318-299] [298-279] [278-259] [258-239] [238-219] [218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]