[Friss hozzászólások] [1338-1319] [1318-1299] [1298-1279] [1278-1259] [1258-1239] [1238-1219] [1218-1199] [1198-1179] [1178-1159] [1158-1139] [1138-1119] [1118-1099] [1098-1079] [1078-1059] [1058-1039] [1038-1019] [1018-999] [998-979] [978-959] [958-939] [938-919] [918-899] [898-879] [878-859] [858-839] [838-819] [818-799] [798-779] [778-759] [758-739] [738-719] [718-699] [698-679] [678-659] [658-639] [638-619] [618-599] [598-579] [578-559] [558-539] [538-519] [518-499] [498-479] [478-459] [458-439] [438-419] [418-399] [398-379] [Korábbi]
Hali, emberek!
Mostanában nem nagyon sokan járnak erre, ahogy látom! :( Az a helyzet, hogy nálunk is írhattok törit, a www.duncansworld.gportal.hu -n, szal, akinek lenne kedve hozzá, pakolhatna fel hozzánk is egy pár érdekes történetet! :) Nagyon örülnénk neki.
Emily, léccy, ne vedd ezt vmi hirdetésnek! :$
Liz xxx |
Bluefan!
Nagyon köszi, hogy utána néztél a töridnek, és a helyesírás és egyéb ilyen problémák nem érdekelnek! :) Az sem baj, ha csak ezt a töridet tudod felrakni az oldimra, ez is tökéletes lesz. :)
Liz xxx |
Kiegészítés: Az írok menüpontban, Bluefan néven találsz meg, és 2., töriről van szó:)
Puszi |
Liz!
Itt tudod megnézni a Duncanos-törimet, ha érdekel. //gportal.hu/gindex.php?prt=55693
Zárójelben annyit, hogy ezt a történetet nem ajánlom teljes végig olvasásra, mert nincs befejezve (nem is lesz), helyesírásilag gyenge, és a fogalmazás sem elég precíz. Viszont Duncan teljes mennyiségben(!!!), pár részbe ebből a szempontból érdemes belenézni.
Köszönöm a felhívást, szívesen írok az oldaladra, de semmi újat nem tudok nyújtani, a mostani törimet tudom csak felpakolni oda is.
Bluefan
|
Bluefan!
Ez nagyon kedves Tőled! Szívesen olvasnék még egy törit, amit Te írsz. :) Szal megköszönném, ha megtudnád mondani, hol olvashatom a töridet. :) Viszont, ha van kedved, írhatnál az oldalamra is törit, a www.duncansworld.gportal.hu -ra, nagyon örülnék neki.
Liz xxx |
Köszi szépen Liz, hűséges olvasóm!:)) Hát sajnálom, hogy mindig csalódást okozok Duncan-ügyben, mint mondtam ebben a törimben csak 1-2 x fog szerepelni. Ajánlom figyelmedbe az előző törimet, ha érdekel utána járok hol olvashatod el:) (a gépemről sajna le lett törölve:( )
Puszi: Bluefan |
Köszi szépen Liz, hűséges olvasóm!:)) Hát sajnálom, hogy mindig csalódást okozok Duncan-ügyben, mint mondtam ebben a törimben csak 1-2 x fog szerepelni. Ajánlom figyelmedbe az előző törimet, ha érdekel utána járok hol olvashatod el:) (a gépemről sajna le lett törölve:( )
Puszi: Bluefan |
Szijja Bluefan!
Örülök, hogy legalább Te élteted ezt a helyet! :) Megmondom őszintén, csak Miattad járok ide, törit olvasni. Hisz kinek olvasnám a törijét? Igaz, én is hozhatnám a sajátomat, de az igazat megvallva, már nincs is kedvem folytatni, de talán a közel jövőben mégis megteszem. :) Azért jó lett ez a rész is, term. :) Bevallom, kezdtem reménykedni, hogy az a "KV-s fiú", az Duncan lesz, de nem. Hát mind1, pechem van. ×D
Liz xxx |
Sziasztok, itt lenne a kövi részem! Bluefan
8. Rész
Már el is felejtettem milyen borzalmas a zöldséges-tojásos toest. Miért nem lehet egyszerűen csak kukorica pelyhet reggelizni? Már a rántotta illatától is felfordul a gyomrom. A gyümölcsé viszont elég jó volt.
Apám menetre készen, ingben és sötét alkalmi nadrágban ült előttem az asztal másik végében. Nálunk ilyen sohasem fordult elő, mi mindig pizsamában és köntösben fogyasztottuk el a reggelinket. Apám szerint ez neveletlenség. Nem illik. Nem mintha a tükörtojást bármikor is érdekelte volna, miben ülünk le elé.
Én pólóban és farmerben voltam, mert apám, mikor lejöttem bugyiban és pólóban (pizsamában) visszaparancsolt a szobámba átöltözni, és megkért, hogy rendes ruhát vegyek fel a reggelihez. Majd megjegyzést tett a farmernadrágomra, hogy több benne a szakadás, mint a farmer. Még ilyet! Erre azt mondtam neki, hogy ez a divat, és erre már nem tudott mit szólni.
Miközben legyűrtem a toestomat, körbenéztem az étkezőben. Három tájkép lógott, a falakon, körbe. Nem mertem, és nem akartam megállapítani, melyik híres festő véthette el. A bútorok méregdrága fából készülhettek.
- Hogy megy az iskola, Gwen? –nézett fel apám a reggelijéből.
- Megy – válaszoltam spártai rövidséggel.
Szerettem volna megkérdezni, hogy van-e valakije esetleg, élettársa vagy barátnője. De valahogy nem jöttek nyelvemre a szavak. Ilyen még nem történt velem. Furcsa volt ezzel az emberrel beszélgetnem, válaszolni a kérdéseire, nyugtázni valamivel a mondatait. Valahogy nem fűlik hozzá a fogam. De valahol belül, mégis késztetés éreztem arra, hogy kommonikáljunk egymással. Ha már itt vagyok.
- Ne haragudj, ma még el kell intéznem egy-két dolgot, de délre itthon vagyok, és holnaptól nekem is elkezdődik az őszi szünet. – vigyorgott. Biztos irtó jópofa akart lenni.
Szerintem már említettem, hogy apu üzletember. Pontosan nem tudom, melyik téren, valahol az építészet körül. Övé a cég. Innen az a sok haszon. A megboldogult apja hagyta rá az irányítást, és valamennyi vagyont… de nem igazán szeretek ezzel foglalkozni, mert míg Őt mindenki kiszolgálja, addig anyámnak minden kis pennyért naphosszat kell szkeccsölnie.
Felállt, és akkor vettem észre, hogy valójában milyen nagydarab ember. Magas, több mint 185 centi lehet, széles váll és kigömbölyödő pocak.
- Nem értem minek jársz el dolgozni – mondtam és belenéztem a kicsi fekete szemeibe. – Nem szorulsz rá. Annyi pénzed van, hogy még a dédunokáid is bőven megélnek belőle!
- Nem a pénz miatt csinálom – szigorúan nézett vissza – Megígértem apámnak, hogy jól fogom vezetni a céget, amíg élek.
- Ó! És mióta lettél ilyen családcentrikus?!
Pár másodpercig hallgatott, bár sokkal többnek tűnt.
- Értem a célzást.
- Örülök – mondtam erélyesen.
Zavarban volt. Jól esett kimondani, a gondolataimat.
- Ha gondolod, eljöhetsz velem, legalább látod, hol dolgozom.
- Rendben. Úgysem tudok itt semmit se csinálni.
Kint a limuzinja várt, és mi beültünk hátra. Velem szemben ült le, én meg igyekeztem kifelé bámulni az ablakon.
- Holnap bemehetünk a városba, ha gondolod. De felmehetünk a várba is.
- Király. – mondtam kelletlenül.
- Vagy ahogy akarod – sóhajtott.
Hatalmas épület előtt álltunk meg. Lifttel mentünk föl a 35.-re, és útközben egy csomó embernek köszönt és intett, meg jó reggeltett kívánt. A talpnyalói, gondoltam. Valaki kávéval kívánta, és ő bólintott hogy kér. A hatalmas sürgés-forgás közepette valahogyan bekeveredtünk az irodájába. Nem sok minden volt benne, egy íróasztal rajta egy számítógép, telefon, néhány hivatalos irat és vázlat, pár toll szétdobálva, előtte egy fekete bőr, gurulós fotel, amolyan miniszterelnöki, két darab sötét szőnyeg, egy könyves polc, pár darab könyvvel, magnóval és CD-kel. Plusz egy fiókos szekrény a dossziéknak.
- Hát itt tengetem a hétköznapjaimat…
Megszólalt a telefon, fölvette, és egy megyek-kel le is rakta. Példát vehetnék róla, hogy kell röviden telefonálni…
- Bocsáss meg, de egy tárgyalásra kell mennem, nem hosszú. Addig…
- Jó. Menj!
Kiment, és én bevágódtam a foteljába és felraktam a patáimat az asztalra. Nekünk nincs otthon számítógépünk, sőt egyik barátomnak sincsen, de egyáltalán nem éreztem rá késztetést, hogy bekapcsoljam. Úgy gondoltam az ilyen dolgokat meghagyom az olyan embereknek, mint ő.
Kivágódott az ajtó. Egy srác jött be rajta, egy tálcán kávéval. Elég fiatalnak tűnt, nem sokkal lehetett idősebb nálam, és meg kell hagyni elég jól nézett ki. Vibráló kék szeme volt, fürtös fekete hajában egy méz szőke tincset véltem felfedezni. Jól állt neki a meglepettség.
- Hello…- kezdte – Mr. Davisnek…nem tudtam, hogy van nála valaki – nyögte ki.
- Hello, Gwen vagyok – leraktam a lábam az asztalról – Mr. Davis lánya.
- Nem tudtam, hogy van egy lánya.
- Én sem, hogy van egy apám…
- Aha… Amúgy Adam vagyok. Travis. Adam Travis. Na, én ezt visszaviszem – pillantott a kávéra. – hozzak neked egyet?
- Aha. Sok tejjel és cukorral, és ha nem baj tejszínhabbal.
- Szóval lesz egy diétás kávé – vigyorgott és távozott.
Hirtelen melegem lett és le kellett vennem a dzsekimet, mert különben úgy éreztem, megsülök.
A könyves polchoz sétáltam és kezembe vettem egy könyvet. Orosz irodalom. Mindegyik az volt. Megnéztem a lemezeket is, és azt reméltem, hogy majd olyan klasszikusokat találok, mint a Beatles vagy a Stones, de e helyett csak Jazz lemezek porosodtak a polcokon. Nem volt több időm kotorászni apám cuccai között, mert a kávéval együtt Adam is befutott.
- Á, köszi! –elvettem a tálcáról a papírpoharat.
- Tejjel és cukorral, meg rengeteg tejszínhabbal!
Kissé pofátlanul visszatelepedtem a fotelbe, és kényelmesen hátradőltem.
- Szóval te itt dolgozol apámnál…
- Igen…
- És mi van a sulival?
- Halasztok. Most lennék elsős a Heriot-Watt Universityin.
- Az itt van Edinburghben, ugye?
- Igen.
Nyugtáztam magamban, hogy akkor valószínűleg itt is él a városban. Nem akartam tovább faggatózni, nem is értem eddig miért tettem, csak úgy jött.
Leült az asztal szélére. Hú, ha ez látna az apám!
- Nos, Gwen, remélem, még találkozunk. Engem hív a kötelesség.
Azzal el is tűnt az ajtó mögött. Én is remélem!
Apám fél óra múlva érkezett, pont mikor a cuccai között turkáltam.
- Keresel valamit?- szegezte nekem a kérdést.
- Nem – gyorsan betoltam egy fiókot, de nem estem pánikba.
- Jó. Lent vár a limuzin, menj le, máris megyek én is.
Némán fogtam a dzsekimet és megtettem, amit kért, lementem a lifttel, ki a limóhoz. Láttam, hogy ott áll az út másik oldalán, de nem akartam beszállni. Nem vagyok hozzá szokva, hogy fekete limuzinokban fuvaroztatom magam, bár azt mondják az ilyesmit hamar meg lehet szokni, de nekem ez akkor sincs az ínyemre. Nem az én stílusom. Akkor már a lerobban VW-ünk.
- Csak nem az a te limuzinod?
Adam volt az.
- Az apámé. Nekem semmi közöm hozzá.
- Aha, az úgy szokott lenni.
- Mondd, mit akarsz?
- Nem hallottam, mikor ellenkeztél, amikor azt mondtam, remélem, még találkozunk.
- Valóban nem.
- Akkor benne vagy egy partiban a hétvégén?
- Akkor már nem leszek itt.
- És holnap?
- Hétköznap?!
- Miért ne?
- Győztél. Holnap még itt leszek.
|
Sziasztok Szandi vagyok!!!
Bluefan nagyon örülök,h hoztad a törid nagyon jó csak így tovább!!!:):):)
Puszi |
Szijja Bluefan!
Na, most mit mondjak? Ilyen puccos apát! (már sorry) Már nem mintha a szüleiddel lenne bajom, de mért kell az olyat erőltetni, amit nem akarsz? Az apádnál való őszi "nyaralásra" gondolok! :) ... Tudod, hogy mindig örülök a töridnek, de főleg most, hogy tök kihalt ez a hely! :( Én is hamarosan hozom a törim! (asszem×D)
kiss:Liz |
Sziasztok! Kicsit később, mint ígértem de itt lenne a kövi rész! Bluefan xxx
7. rész
Apu elhagyott minket mikor két éves voltam. Ottmaradtam anyuval kettesben, nehéz körülmények között, pénz nélkül. Apu már akkor is vagyonos ember volt, ezért anya nem szorult arra, hogy dolgozzon. Anya 20 éves volt mikor születtem (apu 26), háta mögött egy félbehagyott egyetemmel. Egy darabig a nagyszüleimre szorultunk, míg anya be nem fejezte az iskolát. A jó eredmények ellenére, csak ápolónői munkát kapott, egy londoni kórházban, ami nem hoz túl sok lóvét a konyhára, de megélünk belőle.
Apám tizennégy évvel később jelentkezet újból, a 16. születésnapomon. Azelőtt sosem látogatott meg minket, nem hívott, még képeslapot sem küldött, egy szó mind száz nem volt kíváncsi ránk. Mondhatni tojt az egészre. Szóval, felhívott azon a napon, bemutatkozott és felköszöntött.
Nem kaptam levegőt.
Dühös lettem.
Hogy van képe ennyi év után, csak úgy felhívni, jó formán közönyösen szólva, mintha minden évben megtette volna, egyszeribe csak belegázolni az életünkbe, felköszönteni. Megkért, hogy utazzak hozzá egy hétvégére Skóciába.
Az őszi szünet utolsó napjait, kit tudja hogyan, de ott töltöttem. Nem beszélgettünk, nem nevettünk, még csak nem is néztünk egymásra. Lehet, hogy együtt ültünk az ebédlőasztalnál, és még az is lehet, hogy együtt ettünk, de ennél több biztos nem történt. Dühös voltam, haragudtam, átvert voltam. Zavarodott.
Ő nem volt az apám, én nem voltam a lánya. Idegen volt, rideg és ismeretlen. Egy ismeretlen, akit nem akartam megismerni.
Hazamentem és megint csak dühös voltam. Igen, ennyi, dühös. Nem éreztem, fájdalmat, nem sírtam. Utoljára, akkor sírtam, mikor anyu elmesélte ezt a történetet nekem, apával és vele. Velem. Akkor tizenkettő voltam. Megígértem magamnak, hogy soha többé nem sírok, mert ez akkor nagyon megsiratott, és fájt. Nem kívántam, többször magamnak ezt az érzést. Már több mint öt éve nem ríkatott meg semmi. Az sem, mikor eltört a lábam, mikor pokolian összevesztem anyuval, mikor Pete kidobott. Nem fogom többet bizonygatni, nem muszáj elhinni.
Eltökélt és erős voltam. Talán nem emberi.
Most, pont egy évvel később, megint nála kell töltenem pár napot a szünetből. Igazából, megint eltelt még egy év úgy, hogy nem hívott. Hogy nem kommonikáltunk. Egy hete hívott fel, hogy értesítsen, megint itt az őszi szünet, és mehetek hozzá látogatóba. És, hogy küldi a repülőjegyet postán. Ennyi.
Anyám ragaszkodik ehhez az egészhez a legjobbam, miszerint meg kell ismerni az apámat, kötődnöm kell hozzá. Haha, jó vicc, kötődni. Hogyisne. Persze apu is benne van a játékban, hisz ő volt a kezdeményező. Nekem mindegy. M-I-N-D-E-GY. A düh elszállt. Már abszolút semleges. Közömbös. Nem érzek semmit iránta, nem tudom, hogy mit gondolok erről az egészről, vagy hogy mit kéne gondolnom, illetve éreznem. Megteszem, és elmegyek. Ott leszek. És ugyanezt fogom tenni, jövőre is. És az után is, és valószínűleg az után is…
Gondolkodás nélkül, érzelemmentesen. Mint egy állat.
Ezt is tettem.
Elutaztam hozzá.
Az őszi szünet november második hetében kezdődött, hétfőn. Kedden ebédre már ott voltam.
Reggel korán keltem, mert a gépem már nyolckor indult. Jude és Tony megígérte, hogy kikísérnek a repülőtérre. Hatkor már kint dudáltak a házunk előtt, Jude új Mercedesével. Kinéztem az ablakon. Ezüst és baromi jól néz ki. Na jó, nem az övé, hanem valószínűleg az apjáé, de újnak új és így is nagyon jól fest.
Lerobogtam a lépcsőn a kofferommal, elköszöntem anyutól, fogtam a kabátomat és a kistáskámat, és jó formán kirepültem az ajtón.
Volt valami a levegőben. Ki gondolná, hogy a korán kelés és egy dögös autó ilyen hatással tud lenni az emberre. Nem voltam igazán boldog, de jó kedvem volt. Kedvem. És jó.
Becsuktam magam mögött az ajtót és a szomszéd udvarban Rickyt vettem észre, ahogy a lépcsőn üldögél és magányosan egy szál cigit tanulmányoz. Fura látvány volt ez hajnali hatkor. Olyan képet vágott, mint akit éppen most dobott a barátnője.
- Szia, Gwen! – köszönt rám és felállt.
- Hello!
- - gyorsan összehúztam a cipzárt a kabátomon, mert hűvös volt és fáztam.
- Hova, hova? – pillantott a bőröndömre.
- Apámhoz.
- Ó!
Lopva a türelmesen álldogáló ezüst kocsira pislákoltam.
- Mennem kell!
- Ezen nem csodálkozom – mosolygott – mindig akkor kell menned, mikor véletlen összefutunk. Pedig egymás mellet lakunk.
- Pech- mondtam szárazon - Na, szia
- Szia!
Tony kiugrott az autóból, kezet intett Rickynek és segített betenni a motyómat a csomagtartóba. Mindketten beszálltunk és szóltam Jude-nak, hogy hajtson, mert késésben vagyunk. Az úton nem sokat beszélgettünk, Tony ide-oda kapcsolgatta a rádiót, Jude csöndben vezetett, én meg kifelé bámultam az ablakon. Fáradt voltam. Az idétlen eufória, ami felkeléskor szétáradt bennem, hirtelen egy csapásra eltűnt. Megült az az érzés, ami tavaly is: a nyűg, a kényszer és a düh, hogy ott kell lennem. Aztán egy perc múlva már ez is a múlté volt. Nyugalom és üresség lett úrrá rajtam. És ez így is maradt.
Kiszálltunk és Antony cipelte a csomagjaimat. Jó egy pasi a háznál…
A reptéren várakozva aztán megeredt a nyelvünk, egymás szavába vágva nagyhangon dumálgattunk, össze-vissza nem fontos dolgokról. Fiúk, lányok, ki-kivel kavar éppen, mi volt a legutolsó bulin, ki volt utána a legmásnaposabb, hogy TC végig rókázta Tonyék lépcsőházát, és, hogy ki hány darab óvszert talált aztán a hálószobákban, és többi és a többi. Na meg Tony nem felejtette el megemlíteni, hogy szombat este hangverseny a Sing-song –ban, és ne felejtsük el megnézni.
- Mikor jössz vissza? – szegezte nekem a kérdést Jude.
- Csütörtök este.
- Akkor szombatra itthon leszel…- állapította meg Tony
- Igen, Tony, itthon leszek, és meg tudom nézni a fellépésedet, ne aggódj!
Repülőút, Taxi – csontra, délre ott voltam.
Hatalmas, ezüstös vaskapu nyílt ki előttem és gördült be rajta az autó. A kapuőr fizette ki helyettem a számlát. A taxi elment, én meg visszafordultam és végignéztem, ahogy az elektromos távirányítású kapu becsukódik mögötte. Két oldalról Cupido-szobrok szögezték nyilukat egymásra, és akárhányszor, mikor elhaladok közöttük, veszélyeztetve érzem magam, mintha engem akarnának eltalálni. Az ajtóig járda vezetett, de amúgy mindenhol hibátlan gyep terült el az egész udvarban. Fellépdeltem a lépcsőn, megállítottam a bőröndömet magam mellet és nyúltam a kallantyúért, hogy kopogjak, de apám megelőzött.
- Szia! –így üdvözölt.
- Szia!
Most mit várt, azt hogy a nyakába fogok ugrani? Hát tévedett.
Bent a szobalány elvette a kabátomat és felakasztotta, majd szólt egy Terence nevezetű férfinak, aki felvitte a csomagjaimat a szobámba.
- A 10-es szobát kaptad, a folyosó legvégén, rendben?
Tizes szoba? Hm, nem rossz, hisz a miniszterelnök is egy bizonyos tízbe lakik…-gondoltam cinikusan.
- Én meg, még mindig John-nak foglak hívni, rendben?
- Rendben. Én meg továbbra is Gwennek.
Bólintottam és elindultam felfelé a lépcsőn a szobámba. A karfa aranyozott volt és a folyóson, amin a tízes szoba volt, Picasso és Van Gogh képei díszelegtek.
Mikor kinyitottam az ajtómat becsuktam a szemem, mert nem akartam látni több aranyat, se Cupidót és semmilyen nagy festő képeit sem. Csak egy egyszerű szobát akartam, a szó legszorosabb értelmében, amihez szokva vagyok, és nem egy sznob lakosztályt.
De persze apám kifinomult ízlésére számítani lehetett.
|
| Liz: nagyon király lett ez a rész;)folytasd hamar!
pux: Anny |
Hi all!
Hát... nem akarom magam ismételni, szóval... mindenki törije nagyon klassz (már aki hozza isxD) és aki erre jár az légyszi dobjon meg minket egy törivel, vagy akár többel, mert ez nevetséges, hogy mi van itt!!!! Szerintem sokan szeretnének töriket olvasni, bár ez az Én sajátos véleményem....:D
Tasha xoxo |
8. rész
Másnap None-nak hamar el kellett mennie, mert vmi koncertre készültek a Blue-val. Olyan 10 körül lementem a konyhába (szokásos reggeli hely, ahol általában ilyenkor tartózkodom csakJ) , Gemma még nem kelt fel. Gondoltam, míg felébred csinálok vmi reggelit. Így is tettem. Csináltam egy pár pirítóst és rántottát, majd teát is készítettem.
Gemma: Ohh, mik ezek a jó illatok??? – jött Gem a konyhába.
Én: Arra gondoltam csinálok vmi reggelit, míg alszol.
Gemma: De aree vagy J.
Én: Na, ülj le és együnk, mert én nagyon éhes vok.
Gemma: Nem vagy vele egyedül – leültünk – Lee már elment????
Én: Ahha, már el – hallottam, h csörög a telóm, csak fogalmam nem volt, h hová tehettem. És mire megtaláltam lerakta – a francba!!!! – aztán megnéztem, h ki hívott. Derek!!!!!!! OMG!!!!!!!!!!! – ez mi a francot akar még tőlem?!
Gemma: Ki??
Én: Derek hívott. De jó, h nem vettem fel.
Gemma: Ki tudja? Lehet, h vissza akar csábítani – vigyorog.
Én: Hát azt nehezen. Csábítsa a hülye qrváit, ne engem – majd sms-em érkezett. Ránéztem a telómra … Derek!!!! Ideges pofát vágtam – öhh, ideje lenne leszállni rólam.
Gemma: Ezt neki mondd. De olvasd már el mit írt!!!
Én: Sztem téged jobban érdekel ez az üzi, mint engem.
Gemma: Hát … ebben totál egyet értek, de olvasd már!!!
Én: Okay … szal …
„Hello, Liz!
Biztosan meglepődsz, hogy írok, nem csodálkozom. Az előbb hívtalak, csak nem vetted fel, gondoltam az üzenetemre már mást lépsz.
Szeretnék veled találkozni ma 2-kor a Green Parkban. Remélem ott leszel, mert én igen!
üdv:Derek”
Gemma: Huhh … most megállt bennem az ütő.
Én: Nekem mondod??? – mosolygok idegesen, majd sóhajtottam egyet.
Gemma: Elmész??
Én: Menjek??? – néztem a nővéremre.
Gemma: Te tudod, bár sztem megérné elmenned, ki tudja mit akar?
Én: Hát … okay. Elmegyek. … Na, jó, nekem elment az étvágyam. Boccs, felmegyek a szobámba.
Gemma: Semmi baj, nyugodtan.
Felmentem a szobámba:
Én: Mért nem tud békén hagyni???!!! Végre elfelejtettem, és most visszalép az életembe!!!! – járkáltam a szobámban, majd leültem az ágyra – menjek vagy ne menjek? – kérdeztem saját magamtól – mind1, elmegyek - bementem a fürdőszobámba, és lezuhanyoztam. Megszárítottam a hajam, majd felöltöztem. Már úgy öltöztem, ahogy meg fogok „jelenni” Derek előtt. Egy hosszú farmernadrág, egy fehér póló és egy v.kék melegítő felső. Kicsit hűvös volt, szal kénytelen voltam jobban felöltözni. J Nemsokára el is jött a ¾ 2. Ekkorra terveztem az indulást – Gem, Lee!!!!!
Lee: Gemma elment, de mi van?
Én: Én is elmegyek, majd jövök.
Lee: Okay, szia.
Én: Csá – elmentem. Miközben sétáltam a park felé a szívem már a torkomban lüktetett. Állandóan azon törtem a fejem, hogy vajon mit akarhat tőlem. Annyira belemerültem a gondolkodásba, h hirtelen már azon kaptam magam, h a Green Park-ban vok. Megláttam Dereket és odamentem hozzá – szia.
Derek: Hello, Liz! J - mosolygott és egy pussy-t akart az arcomra adni, de én eltoltam magamtól.
Én: Nos? Miről van szó?
Derek: Liz … figyelj, el szeretnék neked mondani vmit.
Én: Hallgatom.
Derek: Megbántam, amit tettem. Rájöttem, h én még mindig téged szeretlek.
Én: Jesszus – mondtam halkan.
Derek: Szal … nem jönnél vissza hozzám?
Én: Mi?
Derek: Hallottad. …
Én: Nem, Derek, nem! Ilyet nem játszunk. Pár hónapja összetörted a szívem, most meg azzal jössz, h mégis engem szeretsz. Mit gondoltál?! Hogy majd futok utánad?! Tudod, hogy én nem akármilyen lány vagyok, velem nem lehet csak úgy szórakozni!!!!
Derek: Azt tudom. Már megismertelek.
Én: Akkor arra is számíthattál, h nem fogok az öledbe ugrani, csak mert Mr. Carter szerelmes. Én már lezártam veled mindent. Ha még azt mondtad volna, h barátok, de … de, hogy újra a bnőd legyek … te tiszta hülye vagy.
Derek: Tudom. De … én hallottam rólad dolgokat, miután szakítottunk és … és már, már akkor rájöttem, h hülyeséget csináltam, mert te vagy az, aki kell nekem.
Én: Ohh, és miket hallottál?
Derek: Hogy rengeteget sírtál és nehezen vertél ki a fejedből. Én annyira sajnálom, Liz – nézett rám boci szemekkel.
Én: Sajnálhatod, de már késő. … Nagyon késő. És, ha csak ennyit akartál, akkor ne is raboljuk itt egymás idejét.
Derek: Meg szerettem volna ezt beszélni.
Én: Mit akarsz ezen megbeszélni?! Azt hiszem, érthető voltam, de, ha nem, akkor elmondom érthetőbben. Soha többé nem leszek a bnőd! Így már okay?
Derek: Nem, semmi nem okay, de … megértettem. Akkor ne zaklassalak többé, hanem hagyjalak élni, igaz?
Én: … Igaz. Van még vmi?
Derek: Ha így áll a dolog, akkor semmi.
Én: Rendben, akkor én most megyek is. Meg, ahogy látom még esni is fog.
Derek: Igen, vszínű.
Én: Hát, akkor … szia.
Derek: Szia örökké – majd itt elváltak útjaink. Már el is kezdett cseperegni az eső. Összehúztam magamon a pulóvert és a sapiját a fejemre tettem.
Dunk: Liz! – kiabált nekem Dunk a kocsijából. Megállt (majdnem) mellettem.
Én: Szia – köszöntem neki.
Dunk: Elviszlek, szállj be, ne ázz itt.
Én: Ohh, nem kell, köszi.
Dunk: De kell!!! Gyerünk! – sóhajtottam egyet majd kinyögtem, h …
Én: Okay - … és beszálltam az autóba.
Dunk: Pont hozzátok indultam. Pontosabban Lee-hez.
Én: Gondoltam, h nem máshoz. J
Dunk: Mert?
Én: Mert általában Lee-hez szoktál menni.
Dunk: Ezt inkább ne általánosítsuk, mert hozzád is szoktam menni.
Én: Okay, hagyjuk.
Dunk: Jó. … És? Mi járatban erre?
Én: Hát … Derek hívott el.
Dunk: Ki?! – hirtelen rálépett a fékre és nagyot nézett rám!
Én: Derek.
Dunk: Mit akart az? – már elég jól esett az eső.
Én: Elmondom, ha elindulsz.
Dunk: Ja, okay – elindult – szal?
Én: Reggel felhívott, csak nem találtam a telóm, szal … de érdekel ez téged?
Dunk: Hogyne!
Én: Okay – mondta meglepődve – szal … nem találtam a telóm és már késő volt, mire megtaláltam. Majd láttam, h ő volt az. Aztán írt egy üzit, amiben az állt, h találkozni akar velem.
Dunk: És mit akart?
Én: Hogy újra járjak vele, mert rájött, h engem szeret és csak én kellek neki.
Dunk: Ekkora lúzert. De te mit mondtál neki?
Én: Na, vajon mit? Hülye lennék igent mondani. Több esélyt nem adok neki, elvileg ő rontott el mindent, mert állítólag nem szeretett.
Dunk: Én teljesen megértelek, Lil.
Én: Kössz.
Dunk: Fogtok még találkozni?
Én: Nem. Vagyis nagyon remélem. Megmondtam neki, hogy ne keressen, hagyjon békén.
Dunk: Értem – közben elértünk hozzánk. J - megérkeztünk.
Én: Ja – még mindig nagyon esett az eső. Gyorsan besiettünk. Dunk az ajtónál előre engedett – Lee!!!!
Lee: Igen? – jött a fürdőből – hi haver!
Dunk: Hello!
Én: Gemma már itthon van?
Lee: Aha, a konyhában főzőcskézik.
Én: Okay – bementem Gem-hez, a konyhába – helloka. Mi jót főzöl?
Gemma: Szijja. Csak egy kis spagettit.
Én: Azt imádom – közben levettem a vizes pulcsim.
Gemma: Tudom. J - én is (rá) mosolyogtam – na, mesélj.
Én: Azt akarta, h járjak vele … újra.
Gemma: De te nemet mondtál, mi?
Én: Mért? Mit kellett volna tennem?
Gemma: Azt csak te tudod. De, ha azt mondtad, h „nem”, akkor vszínűleg így is gondolod. … Vagy … mégsem?
Én: Én már nem akarok tőle semmit. Elég volt egyszer csalódni, nem akarok még egyszer. Főleg nem benne.
Gemma: Elhiszem – mondta halkan.
Közben a bátyám és Dunk a nappaliban beszélgettek:
Dunk: Gemmáék jönnek a koncertre?
Lee: Aha. Liz tuty, Gem meg csak akkor, ha ráér. De sztem összehozza úgy, h ráérjen. J
Dunk: Hát igen, Gemma már csak ilyen.
Lee: Nem véletlenül hajtottál rá 2 évvel ezelőtt, mi? – pont ekkor léptem ki a konyhából és ezt PONT hallottam. Nagyot néztem, mert erről nem tudtam. J Éppen ittam, még a narancslevem is a torkomra szaladt. Elkezdtem köhögni – jól vagy, Liz?
Én: A … aha … - nehezen, de kimondtam, és közben csak köhögtem.
Lee: Biztos?
Én: Aha, már jobban – sikerült felköhögni azt a kis löttyöt.
Lee: Akkor okay – felmentem a szobámba, majd bekapcsoltam a sz.gépet és neteztem egy picit meg term. közben zenét hallgattam. Olyan 5 körül lementem a konyhába. A konyha felé menve, találkoztam None-val, a nappaliban.
Én: Duncan már elment?
Lee: Már rég. Fel is ment hozzád, h köszönjön, de állítólag énekeltél és nem akart megzavarni.
Én: „Jesszus, ez hallotta, ahogy éneklek? :S” – gondoltam magamban – értem. És Gem?
Lee: A szobájában.
Én: Ahha, értem.
Lee: Nekem meg most mennem kell, próbára.
Én: Megint? Reggel voltál.
Lee: Aha, megint. Na, szija.
Én: Hello – None elment.
Másnap reggel!
Lementem a nappaliba.
None: Jó reggelt, Liz.
Én: Csá, Lee.
None: Ma este csinálok egy házibulit.
Én: Egy mit?
None: Bulit! Mert?
Én: Nekem 8.
None: Okay.
Én: Gem?
None: Alszik – ránéztem az órára. Még csak 8 óra. L Korán keltem. J
Én: És? Kik jönnek?
None: A bulira?
Én: Aha – huppantam le a kanapéra, majd Lee is.
None: Hát term. Ant-ék itt lesznek. Akkor elhívtam a csajokat …
Én: Milyen csajokat?
None: Hát Liz-t, Jen-t meg Tash-t.
Én: Mármint az AK-s csajokat?
None: Aha.
Én: None, Te egy Isten vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!! – öleltem meg.
None: Hey, okay … nem kell ennyire szeretni, tudom én.
Én: Hogy egyesek, h el vannak szállva maguktól.
None: Na, jó, okay.
Én: És? Kavarsz vmelyikükkel?
None: Hát …
Én: Na, nyögd ki.
None: Talán Liz-zel össze fog jönni vmi.
Én: És nekem erről nem is meséltél! Rohadj meg, None!
None: Jól van, na. Csak nem akartam elkiabálni a dolgokat.
Én: Na, ne már. Hirtelen ilyen romantikus lettél?
None: Romantikus? Én? … Amúgy az vok, csak … de ez neked hol romantika? Csak annyit mondtam, h nem akartam semmit elkiabálni.
Én: Okay-okay, ne magyarázd, értem én.
None: Nem úgy láccik - csak kötekedett.
Én: De marha vicces vagy, korán reggel – vigyorogtam utálatosan.
None: Okay, Lil. Ezennel a beszélgetést berekesztem – és elhúzott a konyhába. Én meg ott ültem, a kanapén, és néztem előre …
Hát … remélem tetszett ez a rész, és remélem fogtok vélizni, csak, mert mostanában nagyon kihalt a hely. Na, de mind1.
puszi:Liz |
fuu na en is neki kene alljak meg olvassam a toriket me reg nemolvastam:D de be lesznek potolva majd azenyemis ideer vmikor:D
NAomy |
Szijja Bluefan!
Okay, csak nyugodtan, nem siettetek senkit, már nekem is hoznom kéne a következő részt! :)
Liz xoxo |
Köszönöm szépen, Liz, Hűséges olvasóm!!:) Az új részt sajnos, szerdánál nem ígérem hamarabb, bár még léteznek csodák....:)
Bluefan xxx |
Bluefan: Asszem most semmi újat nem fogsz hallani tőlem! :) Ez a rész is ugyanolyan jó lett, mint a többi! ;) Hozd hamar a folytatást! Várom!!!!! :)
kiss:Liz |
Sziasztok,itt lenne a kövi rész! Jó olvasgatást! Bluefan xxx
6. Rész
Hétfőn aztán minden kezdődött elölről. Október utolsó napjait tapostuk, az idő pocsék, strandolni már rég nem lehet, de még a hógolyózás szezonja sem köszöntött be. A suliban minden ment a saját kerékvágásában, ahogy szokott. A tanárok egyre többet beszélnek az előttünk álló érettségiről, ezen múlik a jövőd, lehet, hogy te leszel a legbefolyásosabb ember a világon, de vécét is pucolhatsz McDonald’s–ban…- ezzel tömik a fejünket mostanában. Közben persze ott vannak az előadások, a félkész darabok, amik arra várnak, hogy színpadra vigyék őket. Haladnunk kellet a „világbéke” produkcióval, amit november végén lenne esedékes bemutatni. A West Side Story, ami egyelőre várólistára került.
Ma volt az összeolvasó próbája az úgy mond háborús Storynknak. Ha tudnám hányféle képen nevezték már…
Több „kiabálós” szerepet kaptam. Tele dühvel és kurázsival. Állítólag ezek állnak jól nekem. Judyra, finomabb, szívet megérintő sorok jutottak. Tony játssza a tüntetők vezérét. Szerintem nagyon illik hozzá, pimasz, erőteljes és nagyszájú szerep- pont, mint Ő. Gery dobol. TC mellett Ő biztosítja a megfelelő zenét a jelenetekhez. Dióhéjban ennyi, ami eszembe jutott.
Órák után, kénytelen voltam még beugrani Mr. Nikolsonhoz, a másodikosok előadásához szükséges díszletek elrendezésében segítkezni. Szerencsére, általában erre csak egy héten egyszer kerül sor.
Hétvégén családi összejövetel volt nálunk, unokahúgom, Leoni hetedik születésnapja tiszteletére. A torta már délben elfogyott, és délután hatkor már csak a meggyes pite váratott magára a sütőben. Anyu, a sütemény elkészültéig szendvicseket fuvaroztatott velem a nappaliba a vendégeknek. Luke, a keresztapám épp döntő meccset játszott Pierre-rel, csocsón. Kivételes helyzet volt: úgy tűnt a fiú veri el az apját.
Keresztanyám (anyu testvére) és Mutter a konyhában társalgott nagyival, miközben rendbe szedték a konyhát, és új kistányérokat szedtek elő a süteménynek.
Letettem a szendvicses tányért a dohányzóasztalra, elvettem egy sonkás-sajtos szeletet és leültem a kanapéra Leoni mellé, aki elmélyültem és kizökkenthetetlenül rajzfilmet nézett összekuporodva a dívány végében.
A következő percben Pierre győzedelmesen visított fel és teli vigyorral a képén levetette magát közénk. A másik pillanatban Leoni jajdult fel, mert Pierre rá ült a lábfejére…
- Nem akarsz arrébb menni, hugi? – Kérdezte Pierre a Leót.
Leoni csöndben átült a másik fotelbe, és az unokabátyám még mindig a győzelem mámorától vezérelve, kajánul beleharapott a szendvicsembe.
- Mész haza! – süvítettem erre én, és belekapaszkodtam a fekete kócosan zselézett hajába.
Éreztem, hogy ragad tőle a tenyerem. Neki természetes fekete haja van, és nem kell festetnie a sörényét, mint nekem, hogy hollófekete legyen. Igazán irigylem miatta. Annyi előnyöm van, hogy az anyja fodrász és megigazítja nekem, és nem kell fizetnem érte. A szemünk viszont teljesen egyforma, ugyanaz a nagy, gyémántos ragyogás, csak neki zöld. Még hozzá smaragd. Nos, elmondhatom, hogy nekem van a leghelyesebb unokafivérem a környéken, de lehet, hogy egész Nagy Britanniában. Leoni pedig a tökéletes ellentétünk. Barna szeme és méz szőke haja van, mint keresztapámnak.
Pierre viszonzásképpen oldalba lökött, de olyan erővel, hogy eldőltem. Mire én a képébe vágtam egy párnát. Visszaadta. Illetve dobta, telibe, az arcomba. Mama jött be a konyhából. Egy perce megszeppentünk, és abbahagytuk a kötekedést. Kihasználtam az alkalmat és megettem a sonkás szenyómat.
Pierre nem bírt magával és civakodva meghúzott egy tincset a hajamból. Nagyi pont nem figyelt és újból hozzávágtam egy díszpárnát. Plusz, kényelmeskedően a combjaira pakoltam a patáimat és elégedetten hátrahanyatlottam a karfára támasztva a fejemet. Pierre lesöpörte lábaimat az övéiről és arrébb túrt a talpával. Szerencsétlenül kisodródtam a fotel végébe. Gyorsan feltérdeltem és egy nyaklevest kevertem le neki a már sokszor említett díszpárnák egyikével. – Piff! – tettem hozzá.
- Igen?! – felguggolt, lebirkózott és rám feküdt. Szégyenteljes vereség.
- Anyád! – Prüszköltem levegő után kapkodva, és kábé ezzel egy időben megpróbáltam legyűrni magamról.
Végre legördítettem magamról a 70 kilós nyomást és felülkerekedve megpróbáltam magam alá csavarni… eredménytelenül. Keményen kitartotta a karjaimat a kezével, sokkal erősebb volt nálam. A lábammal próbáltam megtartani az egyensúlyomat és erőnek erejével nyomást gyakorolni rá… Olyan pózban lehettem, mint egy támadó tigris, mikor ráugrik az áldozatára. Nagyjából.
Nem bírtam.
Összebicsaklottak a térdeim.
- Ááá, Gwen – nyüszített fel – leszállhatnál a golyóimról a térdeddel!
- Hagyjátok már abba! – szólt ránk Nagyi türelmetlenül – Olyanok vagytok, mint az óvodások! Leoni sokkal értelmesebben tud viselkedni, pedig sokkal kisebb nálatok.
Pierre Nagyi figyelmeztetésére engedékenyen elengedte a csuklóimat, én meg fenékkel a kanapéra rogytam.
Anyu hatalmas tálcával a kezében vitorlázott be a konyhából, rajta a friss és meleg süteménnyel. Ezzel egy időben megszólalt a csengő.
- Gwen, nyisd ki légy szíves, tele van a kezem.
A bejárati ajtó felé menet, még egyszer, a vállam fölött, gúnyosan rávigyorogtam Pierre-re és kiöltöttem a nyelvem felé. Viszonozta a gesztust.
Beljebb rúgtam egy cipőt az útból és berántottam az ajtót.
- Hello!
Tony volt az.
- Hello! Mi járatban? Bejössz?
- Aha. Nem zavarok?
- Nem. Épp Leoni szüli napját ünnepeljük.
Tényleg nem zavart, nem szoktam udvariaskodni. Ant és Jude szinte már a családhoz tartozik, 6 éves korunk óta ismerjük egymást, nem szokatlan, hogy csak úgy, minden bejelentés nélkül jelenünk meg a másik ajtajában. Szinte már természetes… A család ismeri őket, senki sincs feszéjezve miatta.
Kíváncsi voltam, miért jött Tony és mit akar mondani, mert már rég beszélgettünk. Újabban mindketten el vagyunk foglalva a saját dolgunkkal, ki ott-ott, Jude meg mostanában Denysszel lötyög. Érthető. A pasija. Ha meg véletlenül sikerül összeegyeztetnünk egy-egy szombatot valami miatt sohasem úgy sül el, ahogy kéne. (Lásd múlt szombat, Stuff, jégpálya) Jó lett volna már beszélgetni egy kicsit, azt se tudom, mi van vele mostanában.
Tony lerúgta a cipőjét és bevonult a nappaliba. Ahogy meglátta a csocsóasztalt felállítva a lépcső mellet, és az unokabátyámat így együtt, rögtön elfelejtkezett rólam.
- Csá haver! – fogtak kezet-, van kedved egy menethez? – pillantott a játékra.
- Persze!
Levetettem magam a fotelbe és kezembe fogtam a távirányítót. Na, egy darabig biztos nem derül fény arra, hogy Tony eredetileg minek állított be szombat este nyolckor.
Fél órán át csak kiabálást és káromkodást hallgattam megfűszerezve a bábuk és a golyó ricsajával, ahogy egymáshoz ütköznek. A család már letelepedett a nappaliba, a fotelekbe, langyos teát és süteményt csipegetve, mikor végre abbahagyták a játékot. Pierre lehuppant mellém, Tony fölém, a kanapénak támaszkodott. A társalgás lanyhán kevergett-kavargott tovább.
- Van valami jó CD-déd, Gwen? – súgta a fülembe Ant.
Mesterkélten körültekintettem a szobában, a vendégeken. – Van. Gyere! – Föl álltam és elindultam fel a lépcsőn Ő, pedig utánam.
- Hová mentek, Gwen? – kérdezte Anyám gyanakodva.
- Fel, anya.
- Mit csináltok?
- Kölcsön adok neki egy CD-ét!
- Jaja, persze… - így erre Pierre, gunyorosan.
Anyámnak a mai napig eszébe jutnak olyan gondolatok, hogy én meg Tony esetleg kamatyolunk, titokban. Már több mint 10 éve barátok vagyunk, nem tenném tönkre ezt, egy kettyintés kedvéért. Persze, anyám nem is emiatt aggódik, hogy a barátságunk… hanem, hogy a kislánya esetleg már nem szűz. Azt hiszem, legalább 20 éves koromig abban a tévhitben fog reménykedi, hogy igen.
Becsuktam magam mögött az ajtót és neki dőltem. – Ki vele, mi van?!
- Anyám… Nagyon állatiak ezek a poszterek…!
Körülnéztem a saját szobámba. Queen, ACDC, U2 és egyéb rock plakátok díszítik a birodalmamat. Az ágyam fölött, a falon Elvis van, mikrofonnal a kezében, ahogy énekel. Beatles is megtalálható. Rock, Rock and Roll, retro… ezek a kedvenceim.
- Már százszor láttad, de mindegy. – közöltem vele.
- Csak meg akartam köszöni a múlt szombatot, hogy eljöttél. Nem fűlik ezekhez a dolgokhoz a fogad, tudom. Nagyon hálás vagyok érte. Sokat jelentett, hogy ott voltál, és jó képet vágtál hozzá, a kedvemért.
Az azért túlzás, hogy jó képet.
Nem mondtam rá semmit, nem volt kedvem érzelgősködi, már ezt is túl soknak találtam a részéről. Jobban örültem volna, ha nem hozza szóba és elfeleltjük. Úgy döntöttem megtartom a véleményemet magamnak, nem akartam utálatoskodni vele, mert hálás volt. Ennyi tellett viszont a részemről. Hogy csöndben maradtam.
- Kölcsön adod ezt a lemezt? – kérdezte mielőtt kimentünk volna.
|
[Friss hozzászólások] [1338-1319] [1318-1299] [1298-1279] [1278-1259] [1258-1239] [1238-1219] [1218-1199] [1198-1179] [1178-1159] [1158-1139] [1138-1119] [1118-1099] [1098-1079] [1078-1059] [1058-1039] [1038-1019] [1018-999] [998-979] [978-959] [958-939] [938-919] [918-899] [898-879] [878-859] [858-839] [838-819] [818-799] [798-779] [778-759] [758-739] [738-719] [718-699] [698-679] [678-659] [658-639] [638-619] [618-599] [598-579] [578-559] [558-539] [538-519] [518-499] [498-479] [478-459] [458-439] [438-419] [418-399] [398-379] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
: 
