Új bejegyzés Frissítés

2006.08.17. 22:22

xen:de jo ujra lattad dunkyt!!!!!!:Dde xar h osszevesztetek:(de a csok!!!ahhh, beleltem magam:Dfolytasd hamar!!!!! blue_noemi15

2006.08.17. 22:20

Xen: Nan kiri lett ez a rész!!!!!!!:DDDDDD Miért voltál ilyen Dunc-kal? Monnyuk érthető...10 év az 10 év...Tökre várom a folytatást!!!!!!!!!!!! puszi:bebe

2006.08.17. 22:01

2. 24. rész   1817: Tíz évvel Duncan halála után: Sok dolog nem történt velem ez idő alatt. Talán az egyetlen nagyobb dolog, hogy különmentünk Lee-vel. Hosszú, és fárasztó volt, mire már a papírok szerint is újra Jessica Stephenson lettem, hiszen abban az időben nem volt megszokott a válás. Jen hat év után hazajött a kisfiával, és hosszú békülési idő után, összeházasodott Lee-vel, aki azóta megváltozott. Én megbocsátottam neki mindent, nem vagyok haragban velük. Belefáradtam már mindenféle harcba. Az ezutáni négy év, tényleg nem tartalmazott semmi különlegeset. Matthew is szépen nőtt. Mindenki azt hitte, hogy kihevertem Duncan halálát. De ez sajnos nem volt igaz. Soha nem fogom kiheverni. Még mindig szerettem, de ez a szerelem már nem fájt. Eltemettem magamban, jó mélyre. Ott volt bennem, de már nem kínzott. Belenyugodtam a sorsomba. Egy augusztusi napon, azonban minden megváltozott. -          Chris, várj meg! – szaladt a kisfiam a másik után. Az előző hónapban lett 10 éves. Ha valaki először látta meg, mindig megdöbbent. A hasonlóság tényleg kísérteties volt. A még mindig fegyverboltot vezető John, csak úgy nevezte: „a Kicsi Duncan”. -          Mattie, gyere már! Ez jó hely a labdázásra, nem? – nézett körül Chris, aki szerintem anyura emlékeztetett. Az a tipikus Gilberg szempár, ami huginak is van. De az arcvonásai alapján Lee le se tagadhatta volna. -          Aha, szerintem igen. Hé! Ez nem ér! Még fel sem készültem! – nevetett, mert unokatestvére, mielőtt bármit is tehetett volna, odadobta a labdát. Amit természetesen nem tudott elkapni, így jó pár métert elgurult. Egy férfi lábainál állt csak meg. A férfi felvette és visszaadta neki. -          Köszönömszépen – hadarta Matthew, és szégyenlősen felnézett. -          Nincs mit – mosolygott a férfi, de mikor a fiam arcára pillantott, kiült a döbbenet az arcára. De a következő percben Matthew már újra Chris-nél volt… -          Rosalie, ugye mondta Matthew-nak, hogy legyen itthon ebédre? – kérdeztem a szobalánytól. -          Természetesen asszonyom. Engedelmével elmegyek, mert csengettek. -          Menj csak – ültem le a kanapéra, és azon gondolkodtam, mivel foglalhatnám el magam… -          Asszonyom – jött be remegve Rosalie. -          Mi a baj? -          Asszonyom, engem… engem hívnak! -          Kik? -          Az angyalok… -          Jaj, ne beszélj már bolondságokat, inkább azt mondd meg ki jött. -          El kell mennem a paphoz. Gyónnom kell neki. Ez biztosan a büntetésem… - és még mielőtt bármit is mondhattam volna, kiviharzott. Nagyot sóhajtottam. Úgy látszik nekem kell fogadnom a vendéget. Felálltam, megfordultam. Aztán megkapaszkodtam a székben. Az arcomból az összes vér kifutott. -          Nem – ráztam a fejem, úgy éreztem egy álomba csöppentem. -          Azt hittem már meg sem ismersz – lépett be Duncan kissé meggyötört arccal, engem pedig az ájulás kerülgetett. Biztosan megbolondultam. Megbolondultam. Épeszű ember nem lát tíz éve meghalt személyeket a nappalijában. -          Ne gyere közelebb!!!! -          Jess visszajöttem. Most már nem lesz semmi baj. -          TE MEGHALTÁL!!! TE NEM LEHETSZ ITT!!!! -          Ki mondta, hogy meghaltam? Írországban voltam a munkatáborban… -          NEM!!! MEGHALTÁL!!!! -          Ki mondta ezt? Szeretlek – fogta meg a kezem, de én kirántottam – Ugyanúgy szeretlek, mint akkor. Miattad nem bolondultam meg, ennyi időn keresztül. Erre a napra vártam tíz évig, hogy újra lássalak. Jess, nem haltam meg! Fogd meg a kezem. Nem haltam meg – simította meg az arcom, mire sírva a nyakába borultam. Bár még mindig nem hittem el, de ki akartam élvezni a pillanatot. Talán percek múlva felébredek. -          Ezt én most álmodom? -          Nem álmodsz. Istenem, mennyi ideje vártam erre a pillanatra. Te remegsz… - nézett a szemembe, én pedig kibontakoztam az öleléséből, és lassan hátrafelé lépkedtem. Mikor elértem egy széket, lerogytam rá, és valami óriási sírógörcs tört ki rajtam. Dunc leguggolt elém, és megfogta a kezem. -          Szerinted így érint az, aki meghalt? -          Én… nem tudom… de hogy és… -          Tudom, hogy megígértem, hogy nem megyek el. De semmit nem tudtam kitalálni. Ötszörös testőrséget állítottak hozzám, akik egészen Írországig elkísértek, esélyem sem volt… Jobban vagy? – simogatta meg az arcom, mivel látta, hogy most már csak szipogok. -          Nem hittem volna, hogy tudok még sírni… Nekem… nekem azt mondták, hogy… hogy meghaltál, mert elfertőződött a sebed és… ÉS A FRANCBA IS, 10 ÉVIG VOLTAM EBBEN A HITBEN!!! -          Most már minden rendben lesz. Elfelejtjük ezt az egészet, és ott folytatjuk ahol abba hagyjuk. Senki sem állhat már közénk – hajolt közelebb, és valószínűleg megcsókolt volna, ha el nem húzódom. -          Nem. Ez nem így van. Nem vehetünk semmibe ennyi időt. -          Nem értelek. -          Ez nem egy év Duncan! Ez nem olyan, mint akkor volt! Akkor nagyjából tudtam, hogy mi van veled, leveleket küldtél, értesültem majdnem mindig a történtekről Spanyolországban! Volt előttem egy cél, hogy mikor látlak legközelebb!!! Ez tíz év volt, érted tíz év! Kilátástalan tíz év! Tudod mennyi idő kellett ahhoz, hogy úgy ahogy kiheverjem a történteket? 4 évig sírva aludtam el! Hetente kaptam idegösszeomlást!!! Egy éve, hogy úgy érzem, rendben vagyok, és képes vagyok normálisan élni, erre egyszer csak betoppansz, hogy: itt vagyok! Szerinted mi itt a gond?! Vajon miért vagyok kiakadva?! – ordibáltam, noha lehet (sőt biztos), hogy ez nem kizárólag neki szólt, inkább a sorsnak, az életnek. Nem bírtam elfelejteni a szenvedéseket, amik ezek szerint hiába voltak. Nem bírtam teljes szívemből örülni. Nem akartam előkutatni a szerelmet, mert tudtam, hogy az csak újra fájdalmat okozna. A fájdalomból pedig eddig is kijutott nekem bőven. Éppen akkor, mikor elfáradtam, és vettem egy nagy levegőt, megszólalt mögöttem egy hang: -          Anya, visszajöttem – először Duncan arcára néztem, aki az ajtó felé fordulva állt, és cseppet sem volt döbbent arckifejezése, aztán megfordultam. Matthew állt az ajtóban, talán egy kicsit meg is illetődve, mert nem köszönt, pedig mindig minden vendégemnek köszön. -          Tudtam – suttogta Dunc a hátam mögött. -          Mattie most menj fel a szobádba! -          De anya, azt mondtad, ha ettem, akkor utána még kimehetek Chris-szel… -          Menj fel légyszives! – mondtam, bár ez inkább egy kicsit parancsnak hangzott – Mindjárt megyek én is! – miután elment, akkor fordultam csak vissza – Igen, ő a te fiad. -          Még hogy nem lehetne elfelejteni mindent. Még ezért a gyerekért sem? -          Elég baj lenne, ha már csak a gyerekért folytatnánk ott ahol abbahagytuk. -          Te megváltoztál. -          Ugyan már Duncan, még szép, hogy megváltoztam. Az idő mindenkit megváltoztat. Most szeretnék egyedül maradni. Meg kell értened, hogy mekkora sokk ez nekem! -          Matthew mit tud? – nagyot nyeltem. -          Hogy Lee az apja. -          Csodás… Látni akarom! -          Az előbb láttad! -          Akkor is a fiam! -          Ez kétségtelen. Dunc, nem lehet mindent egyszerre! Először idő kell… -          Megint az idő! Mindig csak az idő, az idő!!! Tudod én nem így terveztem ezt az egészet! -          Én se elhiheted! Én még csak nem is terveztem! Nem tervezhettem! Most menj el kérlek – nem vártam meg, hogy mit válaszol. Megfordultam, és a lépcső felé vettem az irányt. Milyen érdekes, hogy évekig azt kívántam, bárcsak újra itt lenne, és megölelhetne. Erre tényleg itt van, és mi történik? Összeveszünk. Amit soha eddig nem tettünk. Még mindig arra gondoltam: és ha mégis álom? Túl bonyolult volt minden. Még csak a harmadik lépcsőfokra léptem, amikor megfogta a karom, és visszafordított. Időm sem volt reagálni, mert olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy azt hittem ott esek össze! Kb. ez volt az a pillanat, amikor biztos voltam benne: Ez nem álom! Ez lehetetlenség, hogy álom legyen! Teljesen elgyengültem, és hát persze, hogy visszacsókoltam :). Aztán mélyen a szemembe nézett, (ISTENEM AZOK A SZEMEK!!!!!!!!!!!) visszafordult, és kiment az ajtón. Leültem a lépcsőre, és azon kezdtem gondolkozni, látom-e még. Igen, még mindig voltak kétségeim, hogy ez nem illúzió volt-e! Á, képtelenség, ez a csók nem lehetett az, ez egy igazi csók volt, de méghozzá milyen! -          ANYA!!! Mi volt ez? Nagy nehezen észhez tértem, és rájöttem, hogy a kisfiam:). Felálltam, és még mindig egész testemben remegve felmentem a szobájába.   Pussz! Xen

2006.08.17. 21:38

Dodó: Hát én meghaltam volna Dunc nélkül ennyi ideig. Hívd feeeeeeeeel!!!!!!!!!! És folytasd hamar!!!!!! puszi:bebe

2006.08.17. 21:33

Dodo:d ejo h vegre folytatod a torid:Dhat igen:(dunky nelkul xar lehetett, de h talalkoytal vele az szupi!!!!!remelem felfogod hivni:Dde a drogok nem tesznek jot:Shamar folytasd!!!!!:D blue_noemi15

2006.08.17. 21:19

Ciao! Hoztam egy új részt: 4.rész Az élet nem egyszerű.És megoldhatatlannak tűnő akadályok hegyeit gördíti az ember elé.Van aki a nehéz és fárasztó, de helyes utat választja, és végül sikerül lekűzdenie az akadályokat.De van aki erre képtelen és szépen lassan az akadályok elhatalmasodnak felette.Nah pontosan ez történt velem. 2 év telt el azóta, hogy Duncan elment.És minden a lehető legrosszabbul alakult.Ahogy az várható volt Duncan nem jelentkezett többé.De a csapat, ami a Blue nevet viselte nagyon sikeres lett egész Európában.És minden róluk szólt.Így akarva-akaratlanul is mindig értesültem a legújabb dolgokról. Míg Duncan élete a lehető legjobb irányba aladt, én teljesen a padlón voltam.Egy emberi roncs voltam a szó szoros értelmében.Miután Duncan elment minden fenekestül felfordult.Az érettségin alig sikerült átjutnom.És azt is apám pénzének köszönhettem.Most Oxfort-ba járok, és persze, hogy megint apám juttatott be oda.Az első évet is úgy fejeztem be, hogy apám a zsebébe nyúlt. 2003-at írunk.Nyár eleje van.A Blue épp a Guilty című lemezükkel tarolnak.Igen, ez a szám az amit még régen Duncan írt.Nekem.És most más hangszerelésben ostromolja a slágerlistákat.Én és Mel London-ban lakunk egy nem kicsi kertes házban.Én éppen az esti bulira vásárolok, Mel pedig Kevin-nel találkozott.Épp a piákat pakoltam be a kocsiba, amikor megcsörrent a mobilom. -         Szia Mel!Mond! -         Hy!Merre vagy? -         Most indulok haza!Mér? -         Jah!Oké!Én is hazafele tartok!Akkor otthon találkozunk!Pá! -         Szia!-és letettem. Alig 20 perc alatt értem haza, Mel meg még sehol nem volt.Elkesztem kikapolni a cuccot amit vettem aztán leültem tv-zni, majd az ajtó hangjára lettem figyelmes. -         Szia Mel!-kiabáltam ki. -         Helló!-jött be a nappaliba.-Mi???Már megint bulit szerveztél??? -         Igen!Mér? -         Nem értem mire jó, hogy minden második nap buli van nálunk!És utána szegény Mary meg halálra dolgozza magát, hogy rend legyen! -         Mit érdekel az téged?Csak egy cseléd!És jujj de szar neked h ennyit bulizol! -         Ha te azt bulinak nevezed, hogy tök részegre issza magát mindenki, vagy, beleértve téged is, teljesen beszívva fetrenktek, hát akkor csak gratulálni tudok! -         Ezzel azt akarod mondani, hogy drogos vagyok??? -          Mér nem vagy az? -         Nah én ezt nem hallgatom tovább!Csá!-és elmentem otthonról. -         Persze!Menekülj csak a problémák elől!Úgy kell azt!! Nem érdekelt mit mond Mel.Ez mostanság mindennap lejáccódik köztünk.De én nem vagyok drogos!Nah és ha néha beveszek vmit?Akkor mi van?Semmi!Így érzem jól magam!Ebbe senki nem szólhat bele!Ezekkel a gondolatokkal sétálgattam, míg vki belém nem jött. -         Nem tudnál kicsit vigyázni b@zd meg!-mondtam, és csak ez után néztem fel az illetőre. -         Ezer bocsánat!-nézett ő is rám. Percekig csak néztük egymást.Egyikünk se hitte el, hogy ez a valóság. -         Duncan?-szólaltam meg. -         Chloe?Hát te mit keresel itt? -         Tudod itt élek!Baj? -         Bocsi, hogy megkérdeztem!Hallod bocsi de rohanok!Itt a számom!Majd hívj fel lécci!Szeretnék veled beszélni!-és amilyen gyorsan jött, el is ment. -         Nah arra ne is számíccs!-mondtam magam elé.De azér zsebrevágtam a fecnit. Még vagy 30 percet sétálgattam, aztán hazaindultam.Már 8 óra volt mire hazaértem.Mel a kanapén ült, és a Tv-t nézte.Én mintha mise történt volna leültem.Egy ideig csöndben ültünk egymás mellett, aztán megtörtem a csöndet. -         Találkoztam Duncan-nel!-mondtam hallkan. -         Na és....(...)HOGY MI???????Találkoztál Duncan-nel??? -         Igen...-mondtam még mindig hallkan. -         Hol, mikor??? -         Nem messze innen.De rohant úgyhogy csak a számát adta meg és már ment is tovább.Azt mondta, hogy beszélni akar velem!-hullott alá egy könnycsepp az arcomon. -         De..hisz..az király! -         Mi király ezen?Nem fogom felhívni!Sose fogom neki megbocsátani, hogy ezt tette velem! -         És akkor mér van még rajtad a gyűrű???És mér sírsz???Te is nagyon jól tudod, hogy még mindig ugyanúgy szereted!!!! -         Nem!Már nem szeretem! Mel épp mondta volna tovább, de ekkor megszólalt a csöngő.És szépen lassan szivárogtak be a buli résztvevői, és a buli elkezdődött.... Dodó

2006.08.17. 20:15

bebe:hat en is naon remelem h fogsz dunkkal beszelni:Dhamar folytasd:D xen: de jo jen megmentett:Dde gondolom h ez a happyendes :Dna de haamr hozd a folytatasdt:Da tobbiek is hamar hozzatok torijeiteket:D blue_noemi15

2006.08.17. 19:02

Ciao! Xen:Oké, oké...Jess megmentette az életed...de most akkor mivan Dunc-kal???meghalt vagy sem????Áááá asszem teljesen összezavarodtam!!!! Bebe:Hát h Dunc agya a farka azt nem csodálom...de sztem is lehet még ebből bármi!!!!Úgyhogy hamar beszélj vele!!! Dodó

2006.08.17. 17:17

De jó vagyok, azt akarom, hogy elküldd, de nem írom oda a mail címembebe01@vipmail.hu puszi:bebe

2006.08.17. 16:24

Xen: Ez most melyik befejezés? A happy end-es??? Na már azt se tom melyik-melyik:SSS Nekem is eltod küldeni a 3. fajta befejezést? Ugye olyan is van..van csak én képzelődtem? ÁÁÁ ma teljesen hülye vagyok:DDDDDD puszi:bebe

2006.08.17. 15:29

Ja és csináltam msn címet: lena8591@freemail.hu Este (csak 8 után)fenn leszek. Bebe, noemi, most elküldöm a vidit :) Puszi! Xen

2006.08.17. 15:27

Hello!!! A 23. résztől teszem fel a törim, egy kicsit ismerős lesz az eleje, innen írtam át. :)   2. 23. rész   -    Elmondom neki! Elmondom neki, elmondom neki! – győzködte magát hugi, amint a lépcsőn igyekezett lefelé – Ha megutál, ha soha többé nem akar látni, akkor is tudnia kell! Marie, mondd meg apának, ha hazajön, hogy a nővéremnél vagyok! – de ideje sem volt kilépni az ajtón, már is én „robbantam” be. -          Jess, te… -          Bocsáss meg nekem!!! – sírtam, és magamhoz öleltem. -          De hát miért? -          Szeretlek, kérlek szépen bocsáss meg! – mire megszólalhatott volna, már a régi szobámban voltam. Bezártam az ajtót. A fapadlón az egyik deszka már régen meg volt lazulva. Kiskorom óta az volt a rejtekhelyem, ahová a titkos dolgaimat tettem. Kivettem onnan, egy kis fiolát. Még évekkel ezelőtt volt, mikor vendégségbe jött hozzánk, egy idős hölgy. Apánk nem igazán örült neki, mert mindenféle mágikus dolgokkal foglalkozott. Engem viszont nagyon érdekelt. Szegény, amíg itt volt a nyakán lógtam. Végül megtanított nekem pár dolgot. Nagyon büszke voltam, a saját készítésű mérgemre. Mindig azt gondoltam, hogy ha ez a birtokomban van, semmi bajom nem eshet. „Milyen ironikus, a saját mérgemmel ölöm meg magam!” – gondoltam, és nem volt kérdéses, hogy megteszem e vagy nem. Levettem a kupakot, és tekintetem, a kezemre esett. Megpusziltam Duncan gyűrűjét, aztán a fiolát a számhoz emeltem. Azonban mielőtt még egy csepp is hozzáért volna az ajkamhoz, ledermedtem. -          Jess, bemegyek!!! – hallottam kattanni a zárat az ajtóban, és a következő másodpercben Jen esett be az ajtón. Rögtön leesett neki, hogy mi a helyzet, hiszen ismerte az üveg tartalmát – JESS, TEDD LE AZT RÖGTÖN!!!! Nem kellett kétszer mondani, kiejtettem a kezemből. A fiola szilánkokra tört szét a padlón, a méreg pedig szétloccsant. Erőtlenül lerogytam az ágyra, és a kezembe temettem az arcom. -          Mi jutott neked eszembe?! – rohant mellém hugi, és átölelt – Miért akartad ezt csinálni?! -          Duncan… Duncan… Dunc… Istenem Duncan!!! -          Mi van vele?! -          Meghalt!!! Meghalt, Duncan meghalt… - sírtam egyre görcsösebben. -          Jézusom… Nagyon sajnálom. -          Én… én megakarok halni! Megakarok halni, érted megakarok halni!!! -          Ne mondj ilyet, kérlek szépen! -          De nem szabad!!! Babát várok, babám lesz… -          Úgy érted… tőle? – válaszolni már nem bírtam, a rázó zokogás miatt, csak egy bólintás tellett tőlem. -          Nem ölhetem meg Duncan babáját, hugi, nem ölhetem meg, de nagyon fááááj! Hugi, nagyon fáj… – mondtam végül, húgomba kapaszkodva. -          Hozok neked egy altatót, jó? Attól majd aludni fogsz! -          Ne hagyj itt! Ne hagyj itt, kérlek szépen annyira fáj!!! -          ESTHER!!! ESTHER, HOZZD FEL AZ ALTATÓT!!! – a cselédlány pár perc múlva meg is jelent az ajtóban. Látszott rajta, hogy megdöbbent a látványtól, de szó nélkül Jennifer kezébe adta a gyógyszert, és a pohár vizet, és kiment. -          Vedd be ezt Jess! -          Ettől nem fog elmúlni!!! Semmitől sem fog elmúlni!!! -          De legalább aludni fogsz! Figyelj, ha nem másért a kisbabádért legyél erős! Tudom, hogy nem könnyű, de érte tedd meg! Vedd be ezt az altatót! Amint a tabletta lecsúszott a torkomon, nem tudtam mit tenni, a szemem magától lecsukódott… A következő napokhoz semmi sem volt hasonlítható. Talán ha a poklok poklához hasonlítanám, akkor már kezdeném megközelíteni a valóságot. Vissza kellett mennem Lee-hez. Nem mintha osztana, szorozna, hogy az apa vagy a Lee házában vagyok. Ez nem változtat a tényeken, és azon, hogy egész nap csak az ágyban feküdjek, és a plafont bámuljam. -          Egyél valamit – jött be a szobába Lee. Két nap telt el a történtek óta. A férjem leült az ágyam szélére, kezében egy tálcával. Milyen megértő… Egy pillantásra sem méltattam. Továbbra is a plafonon volt a tekintetem – Hallod, Jessica egyél valamit! AZT MONDTAM EGYÉL!!! Azt akarod, hogy elvetélj?! Nekem mindegy, de gondolom, hogy neked nem. A ROHADT ÉLETBE, SZÓLALJ MÁR MEG, MERT EZ MÁR TÖBB MINT IDEGESÍTŐ!!! Ha nem akkor nem! Akkor dögölj éhen!!! – ment ki, és vágta be az ajtót. -          Élni fogok érted- motyogtam, és a kezem a hasamra csúszott - Megígérem, hogy erős leszek. Tudni fogod ki az apukád. Egyszer megfogod tudni, hogy ki volt. És büszke leszel rá. A további napokban már felkeltem, és hajlandó voltam rendesen enni is. De már nem voltam ugyanaz az ember. A kisbabámért éltem, de a lelkem halott volt. Jennifer elutazott Franciaországba, miután is elmondta nekem, hogy terhes Lee-től. Nem igazán szép szavakkal engedtem el. Nem szeretem Lee-t, soha nem is szerettem egy kicsit se, épp ezért nem tudom miért akadtam ki annyira a dolgon, de az tény, hogy iszonyatosan leordibáltam hugi fejét, lehordtam mindennek, és rávágtam az ajtót. És íme a bizonyítéka annak, hogy egy lelketlen ember lettem: még lelkiismeret furdalásom sem volt az eset miatt. Ez az, ami a leginkább megijesztett. Apa természetesen a Jen terhességéről semmit sem tudott. Az enyémről viszont igen. Úgy tudta, hogy Lee-től várok gyereket, így teljes nyugalomban volt, hogy lesz ki továbbviszi a családi örökségeket, a hírnevünket, stb. stb. Fél év múlva apa meghalt. Nem igazán viselt meg a dolog, egész életemben csak bántott (mint lelkileg, mint fizikailag). Hugi nem jött haza a temetésre. Csak egy levelet küldött. Megszületett a kisfia, Chris. Az én terhességemből sem volt sok hátra. Sajnos ez sem volt egy szép időszak az életemben, pedig annak kellett volna, hogy legyen. A kicsi másfél hónappal hamarabb jött a világra, annak köszönhetően, hogy az „apja” berúgott, és szép kis patáliát rendezett otthon. Ordibált, hát szép, hogy én is ordibáltam, csak ennek a baba itta meg a levét. Szerencsére nem történt nagyobb baj. Kisfiú lett, Matthew-nak neveztem el, nem nehéz kitalálni, miért. Úgy tudta, hogy Lee az apja. Lee pedig már a születésétől utálta, Duncan-t látta benne, ami nem volt nehéz. A fiú kiköpött apja volt. Ezt mások is látták, de nyilván senki sem merte megemlíteni a dolgot. Én pedig további életemet arra adtam, hogy felneveljem.   A folytatás itt is még estére várható.   Pussz! Xen

2006.08.17. 15:14

Helo! Itt van a: 35.rész   Elindultam már most, mert autó nélkül vagyok és innen a kedvenc kávézónk messze van. Kb. 20 perc alatt ott is voltam. Szememmel kerestem, hogy itt van-e már, mikor kiszúrtam egy nem kívánt ismerős arcát…azaz nem ő volt a legnemkívánatosabb személy, de tudtam, ha ő itt van, akkor a másik is itt van. -Christy!-vett észre és rohant oda hozzám -Lee…te hogy kerülsz ide?-támadtam le azonnal -Háát…a csapat erre bulizgat. Olyan tök jó, hoyg itt nem igazán ismernek fel. És igazán dögösek az amcsi csajok.-nézte(inkább bámulta, majd kiestek a szemei) egy mellette elhaladó csaj seggét-Duncan-t keresem. Elveszett. -Engem ez nem érdekel. De ha megtalálod, akkor ennek a környéknek még a közelébe se hozd, mert megbánod. -Jó, nem kell leharapni a fejem. -Christy! Kiscsaj! Annyira örülök, hoyg végre látlak.-jött oda Ashley és ölelt meg szorosan -Én is örülök.-mondtam -Khm… -Ash, ő itt Lee Ryan. Lee, ő itt a legjobb barátnőm Ashley, aki menyasszony. -Örülök, hogy megismerhetlek.-vigyorgott Lee kisfiúsan -Én is.-adott neki puszit-Milyen intelligens és édes.-súgta oda nekem -ne hidd azt. Egy kis szörnyeteg.-súgtam vissza neki -Miről sutyiztok csajok? -Csak arról, hogy mi lenne, ha megkeresnéd Duncan-t, mert különben ezen a veszélye környéken kinyírják. Bár nem is bánnám… -Jaj, Christy. Hogy beszélhetsz így a gyereked apjáról?-mondta Ash-Itt van Dunc apja? Juj, látni akarom!!!!!! -De most beszélgetni akartunk és nem egy barmot keresgetni New York utcáin.-mondtam -Igazad van. -Szia, Lee!-mondtam -Sziasztok csajok.-mondta és tovább kereste haverját-aki mint utólag kiderül, egy butiknál ragadt le -Miért vagy ilyen utálatos szegény sráccal? Olyan ééédes. -Lee egy kis szexmániákus, csak nagyon jól takargatja ezt a tulajdonágát. -Az engem nem zavar-vigyorgott-És mi történt, hogy így beszélsz Duncan-ről? Már megint mit tett. -Már megint levett a lábamról. És ha nem térek észhez, akkor az történik, közel 2 éve. -A szex vagy a gyerek? -Te szerinted? -És akkor most… -Dehogy. Nem kell még egy dolog, ami Duncan-re emlékeztessen! Isten ments! -És akkor most hoyg érzed magad? -Már jobban vagyok. Robbie segít mindenben, de most ne rólam dumcsizzunk. Hogy is van ez a házasság dolog? -Háát…Juan-nal már 2 éve járunk ugyebár. -Igen… -És egyszer csak a Rómában vagyunk és egy kedves kis étteremben kajálunk, mikor hírtelen felállt és megkérte a kezem. De képzeld csak, hogy mielőtt feltette volna a nagy kérdést, még elmondta mit érez irántam…és azt olyan romantikusan mondta, hogy el is bőgtem magam.-áradozott -Jaj, olyan romantikus lehetett. -Igen. Annyira imádom  ezt a pasit.  -Ő is nagyon szerethet téged.-lettek könnyesek a szemeim-Miért nincs egy ikertestvére Juan-nak? -Ott van Robbie, ő is tiszta édes.-adott egy zsepit -Tudom. De tudod őt nem szeretem annyira, mint amennyire kéne. -Tudom. És most jön az, hogy miért pont egy olyan pasiba szerettél bele, akivel nem lehet jövőd. Blablabla….Duncan-nel lehet még bármi, csak még egyelőre az agya a farka.-mondta nevetve -Nem szeretem őt… -És most ezzel akarsz beetetni? -Nem. Én már tényleg nem úgy érzek iránta, mint régen. Sosem harcolt értem. Nem hívott el randira, nem súgott a fülembe szerelmes szavakat….azonnal a szexszel kezdte. Aztán jött a baba és itt vége is van a filmnek. -Dehogy van, csak egy kis vágásra van szüksége. -És mégis mit lehet ebből kivágni? A babát nem hiszem. A szexet sem….a sok csalódást sem….és a romantika meg kimaradt. -Igazad lehet…de gondold csak át a dolgokat. -Oké. Most sietek, mert lehet, hogy már Robbie otthon van. És Dunc is biztosan éhes. -Oké. Kocsival vagy? -Nem. -Akkor elviszlek. -Köszi.-mondtam Lassan elértünk az autóhoz, de míg odaértünk, Ashley meggyőzött, hogy beszéljek Duncan-nel. De hogy abból a beszélgetésből mi lesz, azt én sem tudom. Nem igazán akarom látni Őt. Most kezdett rendbe jönni az életem, erre megint felbolygatok mindent...   puszi:bebe

2006.08.16. 22:15

bebe: cuki ez a Robbie, de azért ha Dunk lenne, jobban tetszene :P Folytasd hamar! Noémi: Wáááááá, itt a kicsi Dunky, már télleg csak a lánykérés jönne!!! Anny: Nagyon jó töriíró vagy, folytasd hamar! Jane

2006.08.16. 21:55

Noémi: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Pici Dunciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:DDDDDDDDDDDDDDDD Én is akarok egyet, csak élőben.Hey, a baba már megvan, de hol van az a lánykrés???????????:DDDDDDD Folytasd hamar!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! puszi:bebe

2006.08.16. 21:45

nah meg egy reszt leirtam:Dkoszi az eddigi veliket, de most is dobjatok meg egy nehanyan:D 32. resz Reggel a lehető legszarabbul éreztem magam, fájt a hasam, a hányinger kerülgetett, a fejem is égett és még szédültem is. Ki is ugrodtam az ágyból és a fürdőig meg sem álltam, ott aztán minden kijött belőlem, annyira rosszúl voltam.:( Igaz mindezez a terhességgel is járt.Dunky is aggodva odajött. -Édesem, jól vagy?- kérdezte félénk hangon. - Mostmár igen.- sóhajtottam miután jól kirókáztam magam. - Már kezdtem megijjedni.- ölelt meg. - Hát ez a terhességgel jár, de ki fogom birni még ha nehéz is.- mosolyogtam. - Igen, együtt túléljük mi ezeket a hónapokat.- puszilta meg homlokom.- Jesszus! Te nagyon forró vagy. Biztos van lázad.- tette kezét homlokomra. - Gondolom én is mert érzem hogy égek.- köhögtem egyet, utánna meg egy nagy tüsszentés jött ki belőlem. - Kicsim, te meghűltél!Na irány az ágy!Pihenned kell, ma én se és te se mész sehova, veled maradok.- és szóhoz se hagyott jutni, mert már fel is kapott az ölébe és visszavitt a hálóba. Felhivtam Samyt és elmagyaráztam neki a helyzetet, persze nem haragudott meg, ugyanigy tett Dunk is. Olyan édes volt egész nap(ő mindig is édesJMindig mellettem ült és ettől sokkal jobban éreztem magam . Mindig mondogatott nekem és puszilgatott. - Olyan jó hogy mindig mellettem vagy!- bújtam szorosan hozzá, ő meg rám húzta a takarót. - Téged sose tudlak egyedül hagyni, nem azért mert nem tudsz vigyázni magadra- mosolygott- Csak alig tudok meglenni nélküled, te vagy életem szerelme és sosem  foglak elhagyni.- csókolt meg. - Én is ugyanugy érzek!- bújtam hozzá mégszorosabban.. - Nagyon szeretlek picim.- nézett mélyen szemeimbe azzal az édes nézésével, amitől majdnem elolvadtam, igaz már igy is forró vltam, szóval közel voltam az elolvadáshoz. - Én is téged, el sem tudod képzelni milyen nagyon!- csókoltam meg. Az egész nap igy telt el. Olyan boldog voltam Dunkkal, én voltam a legboldogabb az egész világon és a legszerencsésebbnek éreztem magam. A Karácsony meg az Újév is hamar eltelt, meg a következő hónapok is, amik ugyanilyen boldogságban teltek. De nem csak mi voltunk ilyen boldogok, hanem Samy Leevel is nagyon közel kerültek egymáshoz, igaz eddig is úgy voltakJde most szétválaszthatatlanok voltak, úgy mint én DunkkalJSzóval mindenki nagyon jól megvolt. Már június volt és nagy meleg is, de azért ki lehetett birni.Mi Samyvel épp az üzletben voltunk, igaz én még akkorra pocakkal is mentem dolgozniJde legalább nem unatkoztam egész nap otthon, mig Dunkym dolgozott. De persze hogy dél fele meglátogatott, mint mindigJhisz mindig olyankor végeztek a studióban.Engem persze elkapott az iszonyatos hasfájdalom. - Pont most kell gyere te is!- mondtam hangosan és egyik kezemmel a hasam fogtam, a másikkal meg kapaszkodtam egyik asztalba. - El is mehetek.- nézett szomin Dunk, de egyben cukin isJ - Nem neked mondtam!- sóhajtottam.- Dunk asszem eljött az ideje, hogy szüljek.- alig tudtam kinyögni. - Akkor gyorsan a korházba viszlek még mielőtt itt szülsz.- mondta és segitett nekem.Samyvel beültettek Dunk kocsijába és már el is vitt engem a korházba. Samy meg hivta Leet, hogy ők is lássák majd babánkat. Hamar a korházba is voltunk és már vittek is engem a szülőbe, persze Dunk is bent volt mellettem, de szegénykém elájult, biztos az izgalomtólJAz orvosnak sikerült Dunkot felélesztenie. - Örömmel bejelentem, hogy ön apa lett és egy aranyos kisfiuk született.- mondta mosolyogva az ovos, mikor Dunk felült és magához tért. Persze rögtön hozzám sietett és leült az ágy szélére.Én meg boldogan tartottam karjaimba első szülőtt gyermekünket. - Az én szép kis családom.- mosolygott Dunk, és már az ő karjaiba volt kisbabánk. - A szemeit tőled örökölte.- csodálta gyermekünket. - Nem nekem vannak ilyen gyönyörű, szép  kék szemeim.- mosolyodtam el és megpusziltam Dunkymat. - De az orra az a tied!- nézett cukin, olyan éedes volt hogy kisfiát tartotta kezében. - Igen, és olyan sármos lesz mint az apja!- néztem rájuk csodálattal, Dunk meg megcsókolt.- Duncan, olyan boldog vagyok!-lettek könnyesek szemeim. - Én is,ez életem legboldogabb napja!- mosolygott.- Télleg mi legyen a neve?Mert ugy-e nem akarjuk hogy névtelen legyen.- nevetett. - Persze hogy nem.- nyújtottam ki nyelvem és átvettem tőle pici DunkytJ- Én azt akarom hogy Duncan legyen a neve.- mosolyogtam. - Duncan James junior, nekem teccik ahogy hangzik, legalább nem gondolkozunk sokat a nevén.-simogatta meg arcomat.Végre megszületett kisfiunk, aki örökre össze fog kötni életem szerelmével, leirhatatlanul boldog voltam. blue_noemi15

2006.08.16. 19:43

bebe: Nan édes Robbie;) És Dunc hát valami cukkkki kis fiú!!!! Folytasd hamar!!!!! Puszi: Nikki

2006.08.16. 19:06

bebe:milyen ari Robbie:Dde en gondolom h ki az a nemkivant ismeros:Dfolytasad haamr!!!!! blue_noemi15

2006.08.16. 18:48

Helo! Itt van a:   34.rész   Reggel Robbie édes csókjaira keltem. -Jó reggelt!-csókolta a nyakam -Reggelt.-nyomtam egy kis mezei puszit a szájára -Ennyi?-nézett rám nagy boci szemekkel -Igen.-ültem fel az ágyon és nyújtóztam egy nagyot -Nekem több kell.-húzott vissza maga mellé -Dunc biztosan éhes.-mondtam -Oké. Akkor mi legyen reggelire? -Kaja.-mondtam vigyorogva -Egy kicsit bővebben? -Tejberízs.-mondtam, mire ő elég fura fejet vágott-Dunc azt szereti. -Ja, értem.-eszmélt fel-Akkor ugrok és csinálom a mesteri reggelit. -Te tudsz főzni? -Mesterszakács vagyok. -Akkor jó.-mosolyogtam és felkeltem végre-Hol tusolhatok le? -Megmutassam?-kérdezte kajánul vigyorogva -Csak fürdeni akarok. É sitt van Dunc, ilyenkor nem akarok semmit csinálni. Nem akarom, hogy bármit is lásson. -Igenis asszonyom. -Mami…-hallatszott Dunc édes kis hangja mögöttem -Kicsim.-kaptam fel-Gyere, most elmegyünk fürödni, aztán a reggeli a kedvenced lesz. Gyorsan megfürdettem Dunc-ot, aztán én is lezuhanyoztam. Miközben a reggeli illata fele siettem, megláttam, hogy Robbie Dunc-kal játszik… -…és ez itt ki?-mutatott Robbie egy albumot Dunc-nak -Mama.-mosolygott -És ez? -Te. -És ez a nem egészen normális bácsi? -Ryan.-nevetett -Ryan-ről ne mutogass neki képeket, mert azok nem publikusak.-szólaltam meg egy kis idő után -Nyugi, ezen a képen nem pucérkodik. -Akkor jó.-nyugodtam meg -Ma a stúdióba bekell ugranom, de aztán a tiétek vagyok.-mondta -Tudom hova kell menned. A menedzsered vagyok.-nevettem -Ezt mindig elfelejtem.-nevetett ő is -Ma hazaugrok egy kisidőre, mert a leveleimet elfelejtettem elhozni. -Elvigyelek? -Nem kell. -De  én szeretnélek. Lehet egy kérdésem? Azaz egy kérésem. -Persze. -Ryan küldött sms-t, hogy hiányzik neki Dunc és szeretne vele játszani ,és hogy vigyem be őt a stúdióba. -A végén még kiderül, hoyg Ry gyerek mániákus.-nevettem-Azért csinálhatna már egyet magának. -Hát igen, de nem igen akarja azt még. -Elhiszem, még csak 18 éves. -Jössz?-kérdezte Robbie és felállt, hogy indulna -Még nem evett eleget Dunc, nyavalyogni fog, hogy éhes. -Majd megeszi Ryan-t. -Csak azt ne!!-kiáltottam fel-A végén még gyomorrontást kap. -Oké. Akkor majd veszek neki vmi kaját. -Így már jobb.-csókoltam meg Gyorsan összekaptam magam, és már indultunk is. Az autóban nem sokat szóltunk egymáshoz. Hamar elértünk a lakásomhoz. -Szia kicsim.-adtam egy nagy puszit Dunc fejére-Szia édes.-csókoltam meg Robbie-t -Szia. -Pápá.-integetett Dunc. Hát igen, nem könnyen enged el Dunc, de nagyon szereti Robbie-t, így nem nehéz kibírnia, hogy én ne legyek mellette. -Na nézzük csak.-nyitottam ki a postaládát-Szemét, szemét..egy  csekk….és egy meghívó?-kinyitottam és nagyon boldog voltam , mikor olvastam benne, hogy Ashley megházasodik. És hogy gondolt rám…fel kéne hívnom..-tárcsáztam a számát -Igen?-szólt bele -Szia Ash, Christy vagyok. -Szia. Megkaptad a meghívót?-kérdezte izgatottan -Igen. És annyira örülök! Ugye nem gond, ha Duncan-t és a barátom viszem magammal?-kérdeztem félősen -Persze, hogy nem. Barát? Ki az? -Robbie. -A bandából? -Igen -Ahh, az a pasi egy főnyeremény. Az a test, a mosolya, a szemei!!! -Hé, te menyasszony vagy. -Tudom, és olyan nehéz lesz. Szerettem szingli lenni, de Rick olyan édes pasi. És eszméletlen jó az ágyban. És a farka mérete!! Wow!! -Oké, köszi, ennyi elég is lesz. -Nem akarsz találkozni?-kérdezte -Hát persze, hogy akarok. -A törzshelyünkön 20 perc múlva? -Oké. Elindultam már most, mert autó nélkül vagyok és innen a kedvenc kávézónk messze van. Kb. 20 perc alatt ott is voltam. Szememmel kerestem, hogy itt van-e már, mikor kiszúrtam egy nem kívánt ismerős arcát….   Puszi:bebe

2006.08.16. 17:40

Nikki: Az elején majdnem bevettem mindent;)Végre mentek Ciprusra!!! Remélem most már semmi se jön közbe.:D Noémi: Wow, Dunc anyja milyen kedves volt...Dunc anyja bírja a búrád, jön a baba...már csak az esküvő hiányzik!!!:D Anny: Meghalt Max? Ez tök xar...Lee meg olyan édes. Folytassa mindneki hamar a törijét!!!!!!!!!!! puszi:bebe

[Friss hozzászólások] [1338-1319] [1318-1299] [1298-1279] [1278-1259] [1258-1239] [1238-1219] [1218-1199] [1198-1179] [1178-1159] [1158-1139] [1138-1119] [1118-1099] [1098-1079] [1078-1059] [1058-1039] [1038-1019] [1018-999] [998-979] [978-959] [958-939] [938-919] [918-899] [898-879] [878-859] [858-839] [838-819] [818-799] [798-779] [778-759] [758-739] [738-719] [718-699] [698-679] [678-659] [658-639] [638-619] [618-599] [598-579] [578-559] [558-539] [538-519] [518-499] [498-479] [478-459] [458-439] [438-419] [418-399] [398-379] [Korábbi]