Új bejegyzés Frissítés

2007.04.13. 17:04

Hali! Bluefan:Köszy a jótanácsot, ígérem megfogadom! A törid második része nagyon tetszett, csak úgy, mint az első!!!!!!!!!! pussy:liz

2007.04.13. 15:42

Sziasztok! Köszönöm a véliket és ha már ti is olyan szorgalmasan irogattok, én hoztam egy-két vélit!:) Liz: Jó ötletek vannak benne s ha megengeded tanácsolnék valamit, szerintem úgy sokkal élvezhetőbb az írás ha a párbeszédnél a végére írod annak a nevét aki megszólalt.( Pl. ...- mondta Jenny ) Jenny:Új fordulat-Lee Ryan!Érdekes Xen:Jól gondoltad, már "találkoztunk" vhol:) Ööö halálian  ismerős ez a törid...ja meg van már Hungary!:DD  Puszi: Bluefan

2007.04.13. 15:21

2. Rész Szokások     -         Nem. Vegyél fel mást! Nagyanyádhoz megyünk, nem diszkóba! – Sápítozott anyám -         De… -         Semmi de. Nyomás! -         Komolyan, mintha dedós lennék! – morogtam az orrom alatt, miközben felvettem az irányt a szobámba. -         És hűvös van kint! – kiabált utánam anyám. Minden második vasárnap így kezdődik. Mama ragaszkodik hozzá, hogy minden második hétvégén nála ebédeljünk. Ez jó, mert ilyenkor anyunak nem kell a főzéssel vacakolnia. Anyu ápolónőként dolgozik London egyik kórházában, és bizony elég fáradt már vasárnapra.  Bevágtam magam mögött az ajtót és a tükör elé álltam. Najó, belátom, hogy a farmer szoknya és a nejlonharisnya tényleg nem a nagyi ízlése. Utálom, hogy az ő ízlése szerint kell felöltöznöm. Külön szekrény kell hozzá. Egy normális, amiben a hétköznapi cuccaim vannak, egy pedig vasárnapra a nagyihoz. Elővettem a nem létező „nagyis szekrényből” egy fekete kord nadrágot meg egy lila garbót. Nagyi úgyis szereti a garbót. Meg a lilát is. Ha elegáns. És ez az volt. Megint megnéztem magam a tükörbe. Mama utálja a mostani éjfekete, állígérő frizurámat. Van benne egy kis természetes hullám, ami még bohókásabbá teszi. Szerintem nagyon dögös. Halvány szájfényt kentem fel, ami jól mutatott a kék szememmel. Összeborzoltam a hajam, majd ledobogtam a lépcsőn, a földszintre. Igazán nem túl nagy ez a lakás. A földszinten csak a konyha meg a nappali van. Meg egy WC.  A bejárat előtt egy lyuknyi „előszoba”, ahol a kabátok és a cipők vannak. Az emeleten anyu és az én szobám, plusz egy fürdőszoba.  Meghallottam, hogy a szomszédban valaki füvet nyír. Vettem a dzsekimet s megnéztem ki az. Ricky volt az. A szomszéd srác. -         Hej Ricky! – kiáltottam oda neki. -         Szevasz Gwen! – integetett vissza. Hátra tűrte a fürtös barna haját, és rámvillantotta azt a félmosolyát, amitől minden kislány rögtön elalél. Igazán kellemes látvány, mikor nyáron, harminc fokban félmeztelenül nyírja a füvet. De most ősz volt és pólót viselt. Az egyik legjobb hapsi a környéken. Végre egy férfi a sok pisis bunkó között. Aki rámosolyog a kisbabákra, sőt átkíséri az öregeket az úton. Ugyanakkor bármikor kiállna érted egy kétméteres szekrénnyel szemben is. Kemény és odaadó, találó humorral. Igazán vonzó személyiség. Nekem mégis a hülye tuskók kellenek, akik egy éjszakánál nem érnek többet.  Odasétáltam a kerítéshez. Kedvemért egy kicsit felfüggesztette a munkát. -         Hogy s mint? – kérdezte -         Jól-jól. Anyuval épp a szokásos ebédre készülődünk a nagyihoz. Nekidőlt a drótkerítésnek. Mellesleg 18 éves és most végez a St. Martonban. -         Suli? Még mindig színésznő akarsz lenni? – Érdeklődött. -         Igen. És az is leszek. Majd megnézhetsz 10 év múlva a Broadway-en. -         Alíííg várom. – Mondta tetetett közönnyel. De tudtam, hogy úgyis csak ugrat. -         Még mindig ügyvéd akarsz lenni? -         Igen. És az is leszek. Majd megnézhetsz 10 év múlva az újságokban – vágott vissza. -         Alíííg vááárom…! – utánoztam. Rick anyját véltem felfedezni az ablakban. Majd idekiáltott: -         Ricky, örülnék, ha a fűnyírással foglalkoznál, és nem beszélgetéssel töltenéd az időt! – Utasította a fiát. Majd enyhe gunyorral rámköszönt. – szia Gwen. -         Jó napot Mrs. Sanderson! -          Na, szia, Gwen. -         Szerbusz Ricky! – mondtam, és még egyszer a vállam fölött rámosolyogtam. Anyu pont akkor jött ki az ajtón. -         Mehetünk? Beszálltunk a már lerobbant Volkswagenbe s anyu máris  indítottam a motort. -         Késésben vagyunk. – Hadarta  kapkodva. -         Ugyan, mama sose készül el időben az ebéddel. -         Ne szemtelenkedj! Általában öt percig kell melengetni a motort, hogy beinduljon. Ez most is így volt. Sajnos nincs pénz újra. Anyu egyedül nevel engem, és az ő havi fizetése nem futja arra, hogy új kocsit vegyünk. Vagy megjavítassuk a régit.  Lassan kocsikáztunk Észak- London utcáin. Néha azt hiszem, hogy két ceruza elem hajtja az autót. -         És jó volt a péntek esti buli? – törte meg anyu a csöndet. Nem pont anyámnak szoktam beszámolni a zaftos részletekről s talán nem is az a legpraktikusabb. Hogy neki. Ugye egyetértetek? Aztán válaszul csak ennyit mondtam: -         Jó. -         Ugye nem ittál sokat? – ez volt a következő kérdése. -         Nem. Csak egy doboz sört. …Meg három pohár cherry colát. Christina O’Neil  a szemét forgatta. ( O’Neil a lánykori neve. Ahogy elvált aputól rögtön el is hagyta a nevét.) -         Meg tequilát – tettem hozzá. -         Legalább hazudnál valamit. -         Nem szoktam. Mindig megmondom az igazat, nem kertelek. Nálam ez a módi.  Egy óraféle érkeztünk meg nagyihoz. Nagy kertes házban lakik, Észak-London sarkában. A ház mögött medence rejtőzik s a kapu felől még mindig nyílnak a rózsák és a margaréták. Nagyiék egykor  igen jó módban éltek, de minden megváltozott mióta Nagyapa meghalt. Ennek már lassan két éve. A család a mai napig nem heverte ki a tragédiát. Nem szívesen beszélek róla, de én nem tudtam sírni. Nem tudom mikor leszek képes elfogadni a történteket. Máig dühös vagyok Nagypapára, hogy volt képe itt hagyni bennünket. A családot. Azért mert  önző volt és naiv  s egy másik világot választott abban a hitben, hogy ott minden könnyebb lesz és szebb. Dühös vagyok, mert egy szó nélkül távozott. Dühös vagyok rá, mert, átvágva éreztem magam ott a koporsójánál minden könny nélkül. És dühös vagyok magamra, mert sose mond(hat)tam meg neki, hogy mennyire szeretem.  Az első fogás leves volt. Amit még tudni kell nagyiról, hogy istenien főz. Egy hatalmas fa asztal köré ültünk le hárman. Nagyi másik erénye, hogy imád beszélni. Akárcsak én. Nála nem lehet csendben kanalazni a levest. Ma különösen érdeklődő hangulatában volt, bár ezek a kérdések inkább számonkérésnek bizonyultak. Ha nagyinak rossz kedve van, kérdez. Ha jó mesél. Ma úgy látszik ballábbal kelt fel, mert mindig volt valami kérdezni valója. -         És, hogy megy a suli, Gwen? -         Tűrhetően. Az első pár hét nem vészes. -         Én a te idődben szerettem iskolába járni. -         Én szeretek! – szabadkoztam -         Csak tanulni nem szeret, anyuka! – így anyu. -         Mikor mész apádhoz, aranyom? Apu Skóciában él hatalmas Edinburgh-i  kastélyában, mára befutott üzletemberként. Általában, egy évben csak egyszer látogatom meg, valamelyik iskolai szünetben. -         Ha minden jól megy ősziszünetben, november elején. Mama anyuhoz fordult. -         Christina, John mikor utazik ide? Régen láttam. Ez buta kérdés volt. Apu nem szokott ide utazni, hozzánk. Még nagyapa temetésére sem jött meglátogatni a családot. Nem is tudom mikor láttam itt utoljára… -         Nem tudom, anya – felelte anyám zavarban Nagyi végre elhallgatott és tovább kanalazta a levesét.  Otthon, a délután további részében megírtam a leckét, ezt követően egy tál popcorn társaságában beültem a tévé elé. A vasárnap mindig ilyen családias és nyugis. Legalábbis addig, míg anyu nem óhajtja aláírni az ellenőrzőmben a friss dolgokat. Anyám kérésére felrohantam az ellenőrző könyvemért, majd mielőtt letettem volna elé az asztalra gyorsan keresztet vetettem. Remélem nem kell magyaráznom. Intő. Dereng már? Immár a harmadik. Anyu a konyhába olvasott. -         Tessék! – raktam az orra elé. Feltolta a szemüvegét és belelapozott. Először a jegyek. Kezdte sorolni. -         Nyelvtan:4, irodalom:4, történelem: 5,-na végre- matek: 2,3.(Elnyomott sóhajtás) Odaért. „ Az iskola közlései”-hez. -         Intő? Rámmeredt. -         A hónapban már a harmadik – Közölte – Mit csináltál? -         Leírta – mondtam halkan . -         Tudsz róla, hogy idén érettségizel? – ezt szokta kérdezni mostanában. – Beszélni fogok az igazgató úrral. Csak, hogy tudd. Nehézkesen alákanyarította a papírt. Oké, most elmondom mi történ e csekély egy hónapban. Az első tesiórán sikeresen kilőttem a fizikaterem ablakát egy golflabdával. Megjegyzem véletlenül.- intő. 2. Ellógtam egy rajzórát puszta heccből. Ezt nem véletlenül.- még egy beírás. A harmadikat ti is tudjátok.     Puszi:Bluefan

2007.04.12. 20:34

3. rész     Láttam, hogy a hercegnőm, mindig néz ki a hintó ajtaján és vár valamit. Kicsit nagyon feltűnt, hogy valamire készül.   Elhúztam a függönyt és kinéztem rajta, de nem láttam mást csak az őröket, akik mellettünk jöttek ló hátán. Velem szemben, Jessica ismét kinézett és valamit nagyon nézett hátul. Próbáltam arra nézni, amerre a hercegkisasszony, de semmit nem tudtam kivenni, hogy mit is nézhet.   Most meg azt hallottam, hogy a szemben lévő, szomszédos ablaknál kopogtat valaki, de észre se vettem, hogy a hercegnő kimászik félig az ablakon.   Kinéztem a másik ablakon, senki és semmi nem volt, biztos már hallucinálok is. De arról nem is tudtam, hogy felettem, vagyis a kocsi tetején, egy férfi tartózkodik, és a köpönyege lelóg, de nem annyira, hogy én azt észrevehettem volna.   Visszaültem a helyemre, amit végül is nem hajtottam végre, mert hogy láttam, hogy a hercegnőnek már csak a lába látszik.   -De kisasszony! –szóltam utána és kihajoltam és látta, hogy átmászik az egyik udvaronc lovára, akivel még indulás előtt társalgott.   Tudhattam volna, akkor azért hallgattak, és ezért titkolóztak! Ekkora valaki bedobott egy kést a hintóba, és a fejem fölött repült el és hallottam Jessica sikolyát.           -Nem igaz, hogy Kate mindenhova követ minket cimbora.-futott le Lee, barátjával Duncannel a lépcsőkön, a kastélyában.   -Úgy ahogy mondod barátom, fogd a kardod és fuss. -tárták ki előttük a kapukat, és rohantak az istállóhoz.   -Buckingham és Norfolk hercege várjanak. –kiáltott utánuk Kate, és a szoknyáját fogva, gázolt át a szolgasoron és az udvarnokokon, a hercegek nyomába.   Ekkor még senki nem tudott Kate titkos dolgairól, ami egy férfihoz kötötte.   -Gyerünk már, gyerünk. –ülték meg a lovakat és kivágtattak a kapun, végig az úton és lassan be az erdőbe, de ott már nem nagyon vágtattak, csak ügettek.   -Igen az erdőbe! Remélem, nem keresztezik a céljaimat. –ült fel a Kate a lóra és lassan elindult utánuk.   -Remélhetőleg, nem fog minket követni, tud egyáltalán lovagolni? –kérdezte Duncan és csak egyre jobban haladtak beljebb az erdőbe, és elhagyták Buckingham hercegének a birtokát már jócskán.   -Én úgy tudom, hogy nem igazán tud egy paripát megülni. De csitt mi ez a hang?- hegyezte fülét a hercegünk közül a fiatalabb és egy pillanatra megálltak és láttak valami mozgást, a másik útelágazásban, ami fák túloldalán volt.   -Ez bizony sikítás volt, egy hölgy vagy többen bajban vannak. –válaszolt barátjának Duncan és Ő is hegyezte a fülét és lassan és amennyire hangtalanul lehetett, átvágtak a fák között.         -Ki játszik velem ennyire, hogy majdnem egy tőrrel halálra szúr.-hajoltam be a kocsiba és lebuktam nehogy még egyszer egy suhintást halljak, de volt egy baj azért.    Nem volt nálam semmi féle fegyver!   Pedig az kellett volna nagyon is! Vegyük számban mit is lehetne csinálni, hogy kijussak innen élve, és ne maradjak itt bent.   Nézzük mi van itt , ami hegyes és esetleg ölni is lehet vele…. De még azt is belevehetjük a pakliba, hogy én nő vagyok és nem gondol kedves támadom arra, hogy én értek a fegyverekhez. Hegyes és éles, hegyes és éles, hegyes és éles….      Ez járt folyton az agyamban, vagy valami tökéletes ötlet.   Megvan!   Csak egy dolog volt, ami nagyon is akadályozott az ötletem végrehajtásához, bizony a ruha.   Semmi bajom nem volt a ruhával igazán, de most nem volt a legmegfelelőbb viselet.   Mert egy igazi hölgynek nem szabad urak, lordok, hercegek, nemesek vagy csak egyszerű férfiemberrel még csak mutatkoznia sem, ha nem a jegyese, vagy a férje és erre a gardedámok figyeltek, és a fiatal hölgyeket csak szüleik házasították, már elég fiatalon és a hölgy csak akkor érintkezhetett a férfival, ha tánc volt, vagy éjszaka találkoztak. Nos igen a hölgyeket elnyomták, nem volt szabad akaratuk, de ez Jessicára nem lehetett mondani, akkor nem ugrott volni az ablakon.   Nekem is ugyan ez az ötletem támad, hogy ki kell mászni az ablakon és felmászni a kocsi tetejére, de előtte bizony kell egy kardot is szerezni.   Észrevettem azt is, hogy most a titokzatos idegen nem figyel, így gyorsan kimásztam az ablakon és az egyik őr, nem volt mit tenni, de lelöktem a lóról, de előtte elvettem a kardját és a lóra ültem és elkezdtem a kocsi háta mögé vezetni a lovat.

2007.04.11. 16:17

Liz voltam (amúgy)

2007.04.11. 13:57

Xen:bocsyka, de valószínüleg összekeversz egy másik Liz-zel, én nem az a Liz vagyok, hanem egy másik, amúgy jó, h tetszik a törim, örülök neki. Jenny:a törid másodki része is oltári jó lett, folytasd hamar!!!!! Mindenkié nagyon-nagyon-nagyon-nagyon jó lett! Bocsy, h most nem írok külön mindenkinek!

2007.04.11. 10:42

2. rész   -         ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!! – ordított fel egyszerre mind a négy srác. -         Szép jó estét kívánok, hát nem gyönyörű az idő?! – jött ki egy középidősnek tűnő férfi, nagy barátságos mosollyal az arcán – Biztosan elakadtak ebben a remek időben! Jöjjenek, jöjjenek! Egyébként Mortimer Willow vagyok! – terelgette őket az ajtó felé. -         Mi nem… nekünk mennünk kell! – próbálkozott Antony visszafordulni. -         Szó sem lehet róla! Szárítkozzanak meg! Ismerik a feleségem? Felicia! Felicia!!! – kiabált, mikor beértek a nappaliba. Ott már meleg volt, hála a kandallónak. A bizarr látvány viszont így sem változott. Talán a kifüggesztett állatfejek miatt. De az is lehet, hogy a fekete falak miatt. Meg is jelent egy egész gótikus kinézetű nő. Hosszú fekete hajjal, és szintén ilyen ruhával. Halálsápadt arccal. -          Morti, muszáj ezt a fényt? Még a halálkedvem is elmegy tőle!  Ó, vendégek! Jó estét! -          Hi! – emelte fel Lee a kezét, miközben azt sem tudta hová kapja a fejét. -          Jó estét! – köszönt a másik három, és amolyan „Na most hogyan szabaduljunk ki innen?” pillantásokat váltottak. -         Ő a feleségem Felicia! Ő pedig az anyósom Zephelda! – mutatott a fickó egy most belépő gubancos hajú haláli öreg öregasszonyra – A lányom pedig… hol van Alicia? Alicia!!!! -         Mi van??? – léptem be a képbe én. Szerény személyem magas volt, anyáméhoz hasonló fekete hajam, ruhám és halálosan fehér bőröm volt. Annyi különbséggel, hogy az én szemem nem barna volt, hanem kék mint az apáé. Elég haláli látvány lehettem a félhomályban, mert mikor Antony meglátott majdnem felsikoltott J. De végül is csak egy nyikkanás volt, mert Simon gyorsan befogta a száját. -         Ez meg ki a halál? – suttogta Lee. -         Vendégeink jöttek! Vendégek, ő itt Alicia a halálosan gyönyörű lányom, aki idén töltötte be a 18-at! Alicia, ők itt Vendégek! -         Tényleg gyönyörű – suttogta Dunk. -         Szerintem inkább haláli – szólalt meg halkan Lee. Antony-nak nem kellett semmit sem mondania. A halálos véleménye halálosan az arcára volt írva J. -         Azt mondják, hogy köszönjük ezt a szíves vendéglátást, de sajnos mennünk kell! –próbált volna Simon felállni, de a nagymami visszanyomta a fotelre. -         Maradjatok csak aranyoskáim! Ez az eső nem fog elállni reggelig se! Főzök finom levest! Az én levesem halál finom! -         Én pedig adok nektek ruhát az enyéimből! Ne aggódjatok az ingeimet egy márkás gyászüzletben vásároltam! – indult el apa kifelé. -         Én jó társaság leszek, ha a kínhalál fajtáiról szeretnének beszélgetni – tette hozzá anya halálos nyugalomban – Addig Alicia megágyazza a vendégszobákat! -         Miért én??? -         Tudod drágám, a vendégekért mindent! – nézett rám anyu halál szigorúan, aztán visszafordult a négy srác felé, akiknek az arcán halálos félelem ült – Kérem meséljék el a legszörnyűbb rémálmukat! -         De hisz… pont ott vagyok! – dadogta Ant. Ezt a mondatot pedig egy velőtrázó női sikoly követte. Én megcsóváltam a fejem, és elindultam az emeletre ágyneműt keresni. -         Ez mi volt?! – kérdezte Sy kétségbeesetten, mire anya csak elmosolyodott. -         A kisebbik lányom Marcia. Serdülőkorban a lelkem. Be van zárva egy kis sötét kamrába az emeleten. Holnap talán már adunk neki enni. Én ragaszkodnék az egyhetes koplaláshoz, de hát Morti nagyon makacs, és csak hat napot engedélyezett. Mit sem törődve a szokásainkkal! Ant már éppen megkérdezte volna tőle, hogy milyen népség az, akinek ilyen szokásai vannak, de a többiek egy szúrós pillantással elhallgatatták. Nyilván úgy gondolták, jobb, ha nem is tudják.  -          Én azt mondom az első adandó alkalommal lépjünk le innen – mondta Lee, miközben az emeletre battyogtak fel vacsora után a halál rozoga lépcsőn. Bizonyára nem szokott hozzá, hogy vacsorára roston sült békát, vagy éppen sült denevérszárnyat egyen. -         Nekem ízlett a kaja– vont vállat Dunk. -         De azért az ebihalszemekből te se ettél – morogta Sy. -         Jól van na, nem az én ötletem volt, hogy jöjjünk be ide! -         De ti beleegyeztetek! -         Ahelyett, hogy vitatkoztok, azt kéne megbeszélni, hogy szökjünk el! – idegeskedett Ant. -         Szökjetek, ha akartok – mondta Duncan halál nyugisan, mire a másik három nagy szemeket meresztett – Nagyobb zuhé van, mint eddig, és míg eljuttok az autóig, belétekcsap a villám. Itt meleg van, és elvégre is csak egy éjszakáról van szó, úgyhogy én maradok. Nem halok bele. Nem hiszek se szellemekben, se vámpírokban sem pedig más egyéb haláli hülyeségekben. -         De hát ezek éheztetik a lányukat!!! – ordított Lee. -         Nem tudnál hangosabban kiabálni??? Hátha ők még nem hallják! Már tíz óra is elmúlt, és kezdtem álmos lenni. Átvettem a hálóingem (ami szintén nem volt kevésbe haláli, mint a nappali ruhám J) és befeküdtem az ágyba. De nem tudtam aludni a padlás felől érkező zajoktól. Istenem, de éhes voltam! A francnak kell az a vacak denevérszárny, nekem más kell… „Nem lehetsz gyenge Alicia! Te erős vagy, és ki fogod bírni!” Győzködtem magam. Elaludhattam, mert már csak arra emlékszem, hogy hallottam valami zajt a folyosó felől. Álmosan felemeltem a fejem. Újra hallottam. Halálfáradtan kikeltem az ágyból, és elcsoszogtam az ajtóig. A folyosón nem más álldogált, mint Duncan. És láthatóan igencsak meglepődött a halál hirtelen megjelenésemen. -         Én… én inni voltam lent a konyhában, de visszafelé eltévedtem. -         A vendégszobák erre vannak – tenyereltem arra a falra, amin a szobám ajtaja is volt. A fal megnyílott, és egy hosszú folyosó nyílt belőle. -         Köszi erre soha nem jöttem volna rá – nézett rám zavartan. -         Nincs mit – vontam vállat. Azonban Duncan még mindig csak állt, és bámult. Engem. -         „Itt a nagyszerű alkalom. Senki sem tudná meg.” – súgta a fülembe a kisördög, engem pedig átjárt a hideg. -         „Nem, nem szabad!” – suttogta a józan énem. -         „Miért nem?” -         „Mert nem!” -         „Jézus, de szép nyaka van! És puhának látszik a bőre is…” – mire észbe kaptam, már Duncan előtt álltam közvetlen közel. Ő meg még csak mindig megbabonázva nézett a szemembe. Egyre nehezebben tudtam uralkodni magamon. Lassan nyaka felé hajoltam, mikor megéreztem a finom illatát, tudtam, hogy nincs megállás. Az utolsó pillanatban azonban ki tudja miért, nem tudtam megtenni. Csak egy puszit leheltem a nyakára. Aztán még egyet, és még egyet. Duncan megfogta az arcom és magához fordította. Egy pillanatig még mélyen a szemembe nézett, aztán megcsókolt. De még milyen hevesen! Úgy látszott tetszik neki a helyzet. Éreztem, ahogy a kezei a derekam köré fonódnak és haladnak egyre… khm… lejjebb. Ezt az igen hosszadalmas csókpartit a páncél szakította félbe. Egyszóval: rosszul időzítve nyikordult meg. Dunk odakapta a tekintetét, én csak egy fejmozdulattal jeleztem: talán a szobában nyugisabb lenne. Ezt ő is így gondolhatta, mert jött utánam (nem a páncél, hanem Duncan J). Amikor becsuktam volna az ajtót, a (fekete) macskám próbált beszökni, de én a lábammal elálltam az útját: -         Ne zavarj – mire Fekete Hercegnő igencsak szúrós szemekkel nézett rám – Ne aggódj. Tudom.

2007.04.11. 10:41

1. rész   2001. augusztus. Eső. Akkora eső, amekkorát Anglia már régen látott, pedig soha nem fenyegette a kiszáradás. A villámok csak úgy csapkodtak, az utakon dugók voltak, az autók elakadtak. Hát akkor mi volt még a földutakon! -         B*szd meg!!! – verte idegesen egy srác a kocsiablakot, mert az autó bizony benne maradt a sárban. -         Nyugodj már meg Lee! Attól, hogy szétvered az üveget még nem lesz jobb – mondta nyugodt hangon a volánnál ülő férfi. -         Igazad van Dunk! – szólalt meg a hátsó ülésen egy „kis” barna hajúJ - Nézzük a jó oldalát! Annak ellenére, hogy bizony csúnyán beragadtunk egy bazi nagy sártengerbe, és 10 mérföldes körzetben nincs itt se élő se holt, mert épp egy a faluba igyekeztünk ami még 15 mérföldre van innen, nincs kajánk, nincs innivalónk, és ebben az autóban még kényelmesen aludni sem lehet, na szóval ezek ellenére mesélhetnénk egymásnak ciki sztorikat magunkról, elvégre is még csak 6 hónapja ismerjük egymást közelebbről. -         Nem akarlak megismerni „közelebbről” Ant! – szólalt meg egyszer csak az Antony nevezetű mellett, egy néger srác – Nekem bőven elég az, amit a zuhanyzóban láttam. -         Cssssss!!!!! Hallgassatok már!!!!! – tekergette Duncan a rádión a gombot, mintha adást talált volna. -         Mi van??? – kapta rögtön oda Lee a fejét - Fogtad a híreket? Ugye az időjárást?! El fog állni már ez a kib*szott eső?! -         Nem! Az előbb mintha Britney egyik számát hallottam volna benne. -         Na jó, én nem várom meg, hogy belénkcsapjon a villám! Kiszállok! -         Te teljesen megzakkantál??? – meresztett nagy szemeket a néger srác, Antony-val egyetemben, Duncan viszont továbbra is azzal volt elfoglalva, hogy újra hallható legyen az Ooops I did it again! :)  – Pont hogy a kocsiba nem csap bele! -         De Sy én nem bírok egy helyben ülni! -         Elfelejtetted, hogy hiperkaktív? – fordult hátra Dunk vigyorogva. -         Tizenhét éves a lelkem, hajtja a vére! – röhögött Ant. -         A te nagy tizenkilenc éved hű de sok! – vágott egy grimaszt Lee – Azta!!! Nézzétek má’!!!! Ott van egy ház!!! -         Ház?!?!?!? – örült meg Antony. Annyira, hogy fel is pattant, így szépen beütötte a buksiját. -         Miféle ház az? – húzta össze Duncan a szemöldökét. -         Most nem látszik! Majd ha villámlik akkor! – pattogott Lee. -         Szerintem ne gondolkozzunk, hanem irány oda skacok! – indítványozta Simon, és a többiek (jobb ötlet híján) egyetértettek. Kipattantak a kocsiból, és a pulcsijukkal többé-kevésbe (de inkább kevésbe:)) védve magukat futva elindultak a ház felé, ami inkább már kastélyszerűségnek volt mondható. -         ÁÁÁ, SEGÍTSÉG, VALAMI MEGHARAPTA A LÁBAM!!! – ordította Ant, mire a másik három srác ijedten visszafordult. Antony hason feküdt a sárban. -         Mi, mi az???? KÍGYÓ!?!?!?! – kezdte el Duncan magát irtó gyorsan sepregetni. -         Mi volt az??? – ugrott oda Lee, aztán meglátta Ant arcát – Kapd be!!! Tudod kivel szórakozz! -         Ezt nem hagyhattam ki! – állt fel Mr. Costa a sárból nevetve – Láttátok volna a képeteket!!! Ha-ha!!!!!! -         Ezért összekoszolta a ruháját – csóválta a fejét Simon, aztán már futottak is tovább. Pár perc alatt elérték a teraszt. Addigra már bőrig áztak. -         Biztos jó ötlet ez? – nézett gyanakodva Antony a többiekre. -         Persze, hogy jó, nyilván nem lakik itt senki!!! – üvöltötte le Lee. -         Én azért kopognék – mondta Dunk, és így is tett, majd hátralépett. -         Na látjátok! Mondtam én, hogy nem lakik itt sen… - kezdte volna Lee, de a mondat felénél kinyílott az ajtó. Tök magától!!! -         Én… én inkább visszamegyek a kocsiba! – nézett mókus szemekkel Ant, és megfordult. De Simon elkapta a grabancát. -         Nem mész te sehová! Nyilván az ütéstől nyílt ki, mert nem volt bezárva. Tök sötét van odabenn! -         Épp ezért olyan… olyan… kísértetszerű! -         Gyerünk be! – lökte be Sy először Ant-ot :), és utána mentek ők is. Egy nagy előtérben voltak, ami régi stílusra emlékeztetett a hatalmas lépcső miatt. Sötét volt, kosz volt ráadásul még hideg is! -         Ennél jobb az autó is! – morogta elcsüggedve Lee, de Duncan lepisszegte. -         Halljátok ezt? -         Mit????????? – kiáltott fel kétségbeesetten Antony és Simon karjába kapaszkodott. -         Én is hallottam – húzta össze Sy a szemöldökét. -         Mit???????? -         Hagyd már Ant, csak szívatnak minket! – legyintett Lee. -         Itt tényleg van valami furcsa… - nézett körül Duncan, aztán úgy gondolta elüti poénnal a dolgot. Ant nagy ijedségére J - Lehet szellemek. Az ilyen kastélyokban elő szokott fordulni. Vagy ami még durvább. Lehet vámpírok. A következő pillanatban pedig az történt. Hogy. Villámlott egy hatalmasat, és eközben óriási csapódással kinyílott a jobbra található ajtó.

2007.04.11. 10:40

Sziasztok csajok! Hűha! Megszaporodtak a törik! J De jó! Hát akkor úgy döntöttem én is folytatom az enyém, pontosabban felpakolom az elejétől, hogy ne legyen úgy szanaszét J. De előtte pár megérdemelt véli.   Aliz: nagyon tetszik a törid, olyan különleges, hogy a 16. században játszódik. Jaj és látszik, hogy szereted a történelmet J Bárcsak én is így lennék J. Jenny: mindenképpen folytasd a törid, mert nekem tetszett az 1. rész és várom a fejleményeket JJjaj és mindjárt elolvasom a legutóbbi részed mert odáig még nem jutottam sorry... Liz: jaj hát rád még emlékszem a blues oldalról ott is olvastam a törijeid J Azok is tetszettek, és ez is tök jó J. Nekem is lehetne egy bátyám, ha ezáltal sok srác látogatna el hozzánk J, de hát húgom van… na mindegy, szóval várom a folytatást J.  Bluefan: szerintem már téged is „ismerlek” a blues oldalról, ha nem nyugodtan javíts ki J. Az 1. részed szerintem totálisan rendben van, olyan amilyennek egy kezdésnek lennie kell: kíváncsivá teszi az olvasót. Ami azt jelenti, ha van időd folytathatnád, mert én már nagyon kíváncsi vagyok J.   Húha, remélem nem hagytam ki senkit, ha mégis valaki kimaradt az nyugodtan reklamáljon J.    Na ennyit a vélikről, mindjárt feldobom a törim első két részét J. (És most már ha törik ha szakad végig fel fogom tenni J)   Pussz! Xen

2007.04.10. 21:57

itt aztan tori aradat lett egybol:"D:D:D de nem baj az:Dnem tom mikor irok velemenyeket:(de a heten igerem h irok, lehet a torim is vegre megirom, csak ha a lustasag fajna:Dha meg egyaltalan vki emlekszik az enyemre:Dsebaj:D de ti irjatok!!!!! pussz Naomy

2007.04.10. 20:56

Hello!! Hoztam a kövi részt és örülök, hogy tetszik!! :D De először is: Liz: Nagyon-nagyon jó lett ez a rész!! Folytasd hamar, kíváncsi vagyok mi lesz tovább!! ;) Aliz: Na, végre folytattad!!! Nagyon tetszett ez a rész!!!! Kíváncsi vagyok, h Jessica-nak fog-e tetszeni Lee!! :D   2. rész   Másnap a suliban:   -          Jenny, képzeld, van egy új o.társunk!!! – futott oda hozzám Christy. -          Neked is szia. Tényleg??!! Hogy hívják? – kérdeztem lelkesen, abban reménykedtem hátha lány. J -          Lee Ryan. – vigyorog. -          Ohh, most csalódtam, azt hittem lány. – raktam le a táskám a padra. – Amúgy hol van? -          A tanárral beszélgetnek. Gyere nézzük meg!! – ugrált Christy. -          Mi van?! Csak nem tetszik?? – néztem rá és vigyorogtam. -          Hát… - néz le a földre. -          Letettél a bátyjámról? – néztem nagyot. -          Baj?? – kérdezte felháborodottan. -          Nem, csak már több mint 4 éve tetszik neked. – mondtam neki. -          Soha nem vett észre, akkor meg? Nála meg lehet, h van esélyem, ki tudja?! – mentünk végig a folyosón. – Ott van!!! – mutatott rá. -          Ő???? – néztem nagyot. -          Ismered?? – nézett hirtelen rám. -          Nem, csak a tesóm meg a hülye haverjai vele voltak bent tegnap a fagyizóban. - magyaráztam. J -          Áh, értem. Akkor te már ismered!! Menjünk már oda hozzá!! – nézett rám nagy szemekkel. -          Na nem!! És nem ismerem, én oda nem meek!!!! – csóváltam a kezem meg a fejem. J -          Na, ne légy már ilyen szemét!! – nézett még mindig nagy szemekkel. -          Na, jó… - és akkor pont becsengettek. – Hát most nem fogunk vele beszélni. – örültem meg. J -          Ohh, a franc!! Na, mind1, köv. szünetben!! – néz rám erősen. -          Hát jó… - adtam meg magam.   Következő szünetben Mr. Ryan a kedvenc tesómmal volt, aminek roppantul örültem…   -          Ohh, muszáj odamenni?? – néztem kétségbeesetten Chris-re. -          Ahha!!!! – bólogat. -          Hát jó… - odamentem, Christy nem jött velem, kis szemét!!!! J - Hello fiúk!!!! -          Hello. – köszönt mindenki. -          Mi az hugi?? Miért jöttél? – kérdezte Ant, ugyanis ritka, ha én hozzámeek. J -          Hát… gyere egy picit ide, please!!! – néztem rá nagy szemekkel. -          Oké… - nézett rám furin, majd elvonultunk. – Na, mi az? -          Na, szal… Christy-nek bejön Lee és hát… be tudnád neki mutatni, mert tod, h milyen nyuszi, és hát… -          De az o.társatok!! – nézett értetlenül. -          Tom, de nem érted, h nem mer odamenni hozzá? -          Hát jó. -          De nem mondod el, h erről van szó, oké? – néztem rá szúrósan. -          Oké-oké… -          Áááh!!!! – sikítottam. -          Hi!!! Miről van szó?? – vigyorgott Duncan. -          Hülye szemét, muszáj volt megijeszteni? – ő ugrott rám. -          Ahha, na, mi a téma?? – vágott kíváncsi arcot és egyszer rám, egyszer meg Ant-re nézett. -          Áh, semmi haver!! Képzeld, Christy lekopott rólam, más jön be neki!!!! – újságolta el a számára jó hírt. -          Most mért vagy ilyen szemét? – kérdezem Antony-tól. -          Mert mért ne?! Hát nem nagyszerű?? – vigyorog Tony. -          De, az. Most már nyugodtan mehetsz az utcán, a nélkül, h letámadna. – nézett rá Duncan szúrósan. -          Most mi van?! – nézett rá Antony. -          Hagyd már békén!!!!! Amúgy ki tetszik neki? – kérdezte kíváncsian Dunk. J -          Kérdezd meg tőle!! – mondtam neki. -          Áh, nekem nem mondja el, hiába egy házban élünk. – néz rám. -          Pech.   Kiss: Jenny

2007.04.10. 18:45

Hello mindenkinek! Jenna:örülök, hogy tetszik a törim! :) by:liz

2007.04.10. 18:36

Babyjeim!!! Rég írtam már ide, de mindig jártam. És most töriáradat vaan!!! xD Mindenki törije nagyon-nagyon szuper, de lett egy kedvencem, Liz-é! FOLYTASSÁTOK!!! Jane

2007.04.10. 17:56

Itt a kövi rész! J   3. rész   Mikor mentünk haza a suliból láttam Duncan-t, majd nemsokára azt is észrevettem, hogy épp egy csajt készül lesmárolni.   Én: Ennek van barátnője?! Kim: Kinek? Én: Hát … Dunk-nak. Kim: Nah, most sokat mondtál. Ki a franc az a Dunk? Én: Senki … senki. Jen: Gondolom az, aki volt nálatok, a tesód haverja, nem? Én: De, az. … - még egy darabig néztem őket, de tényleg csak egy pillanatig – mindegy, menjünk.   Otthon: Mikor beléptem az ajtón, láttam, hogy Lee épp egy csajt smárol a kanapén. Bár ezt már megszoktam, úgyhogy semmi furit nem találtam benne.   Én: Hellosztok! – köszöntem, majd felmentem a szobámba. Megtanultam, majd lehajtottam a fejem az íróasztalomra. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Dunk: Hello. Zavarok? – jött be a szobámba. Én: Dehogy! – töröltem le a könnyeimet – Lee-t keresed? Dunk: Nem. Vagyis már régóta itt vagyok. Gondoltam megnézlek. Remélem nem baj, hogy feljöttem hozzád. Én: Mondom, hogy nem. Dunk: Akkor, okay. Megint sírtál? Én: Hát … ahha. Dunk: Még mindig miatta? Én: … Igen, még mindig miatta. Dunk: Hogy hívják? Én: Derek … Derek Carter. Dunk: Ez az ő képe itt az asztalodon? Én: Ahha – néztem rá arra a képre, ami az íróasztalomon dekkolt. Dunk elvette az asztalomról, majd elkezdte nézegetni. A képen én is ott voltam. Dunk: Tényleg jól néztetek ki együtt. Én: J Már nem kellek neki, látod. Dunk:  Nem érdemes miatta sírni. Én: Tudom, de … nekem még akkor is jelent valamit … Dunk: Sokat jelent neked? Én: Sajnos – szipogtam – pedig ez így nem jó. Legalább úgy szakított volna velem, hogy mindenféle szajhának elhordott volna és akkor most talán utálnám … Dunk: Akkor is sírnál miatta. Én: Úgy gondolod? Dunk: Úgy. Tudom, a múltkor azt mondtam, hogy csalódtam, de igazából én bántottam meg Carla-t. Úgy, ahogy az imént mondtad … minden szajhának elhordtam, pedig én csaltam meg – ült le az ágyamra, majd felé fordultam, mert az íróasztalom háttal volt az ágyam oldalának – azóta is bánom. Pedig én nem akartam. Én: Sajnálom – mondtam kicsit halkan. Dunk: Nincs mit sajnálnod, én voltam a szemét. Én tehetek róla, csakis én. Én: Ne okold magad – felálltam a székről és leültem Dunk mellé – nagyszerű srác vagy …megmondom őszintén nem tudom, hogy tudtál szóba állni a bátyámmal, mert ő nincs ilyen normális, mint te. Dunk: Én sem vagyok jobb nála. Csak nem ismersz. Amúgy kössz. Én: J - rám nézett. Sokáig nézett, már kezdtem zavarba jönni – mi az? Vmi baj van? Dunk: Nem, semmi. Csak … tudod, tegnap elgondolkodtam. Én: Min? Dunk: Eszembe jutott, hogy te tök norma csaj vagy … Én: Nah, várj. Ezt jobb, ha nem folytatod. Tudom, hogy bnőd van … Dunk: Nekem? Vagyis, honnan? Én: Ma láttalak. Mikor jöttem haza a suliból. Láttam, hogy épp … smárolod a csajt. Dunk: Esetleg ez zavart? Én: Dehogy! Mért zavarna? Hisz … nem járunk … hanem csak haver vagy. Jó haver. Bár pár nap alatt nem lehetne megismerni az embert normálisan, de téged sikerült. Ha valakivel jól el tudok beszélgetni és nem csak mosolyog és te csak azt látod, hogy a foga fehérjét mutogatja és egyfolytában vicces dolgokat mesél, az nem nálam nem nyerő – magyaráztam neki. Dunk: Hú, ezt jó hosszúra szabtad. Én: J - nevettem el egy picit magam – igen. Én már csak ilyen vagyok. Ha egyszer elkezdek beszélni, senki nem tud leállítani. Dunk: Komolyan? J Én: Mhm, komolyan J - bólogatok. Dunk: Hát … tényleg sokat beszélsz! Én: Kössz, ez kedves volt J . Dunk: Ugyan már. Én, ne lennék kedves? Nehezen bírom elképzelni. Én: J Hát … pedig … pokolian szemét állat vagy – ezt csak azért mondtam, mert ő meg azt mondta, h sokat beszélek. Dunk: Ezt most toom miért kaptam. Én: Komolyan? Dunk: A legkomolyabban. Én: Mennyire komolyan? Dunk: Mint a vakbélgyulladás. Én: J - nevetek – ez jó volt. Humornál már szereztél nálam egy jó pontot. Dunk: Okay, az jó. Én: Ahha J . Dunk: Te, én már rohadtul unom, h itt „villogtatod” a fogad – vagyis, h mosolygok. Én: Kis szemét. Még, hogy nem tudsz szemét lenni? Valamelyik fantasztikus filmben láttad ezt vagy mi? Dunk: Hey! Velem te ne szórakozz! J Én: J Mért? Mi van, ha igen? Hm? Dunk: Megmutassam? Én: Hát … ahogy gondolod – megcsíkolt – áhh! – visítok – ne már! Én iszonyúan csikis vagyok! – majd egy hirtelen mozdulattal (véletlenül) letepertem az ágyra és végül Dunk-on kötöttem ki - … boccs – szálltam le róla. Dunk: Semmi gáz. De tényleg nem gond. Én: Én hülye. Dunk: Semmi baj – jött hozzám közelebb. Egyszer csak … megcsókolt … nem sokáig engedtem, mert eszembe jutott… Én: Ne. Neked bnőd van, nem teheted ezt vele. Dunk: Igazad van, boccs. … Én most megyek, oké? Én: Oké. Dunk: Nem kell kikísérned, maradj nyugodtan. Én: Jó, szia. Dunk: Szia.   by:Liz

2007.04.10. 15:13

Jenny: Nem, egyáltalán nem lett uncsi a törid!!!! Nekem kifejezetten tetszik!!! Folytasd hamar! Kíváncsi vagyok a következőkre! :) Liz

2007.04.10. 15:10

Úhh, bocsika! Ezt nem toom mért rakta fel ilyen soxor! Még egyszer boccs! Liz

2007.04.10. 15:05

Tasha:Te is emlékeztetsz egy barátnőmre, legalábbis a neved;Tasha alapján. Liz voltam

2007.04.10. 15:04

Tasha:Te is emlékeztetsz egy barátnőmre, legalábbis a neved;Tasha alapján. Liz voltam

2007.04.10. 15:04

Tasha:Te is emlékeztetsz egy barátnőmre, legalábbis a neved;Tasha alapján.

2007.04.10. 14:17

2. rész   -Figyelj Alice döntöttem! Várj meg itt mindjárt jövök!-mondta felvillanyozva Jessica, és már ott sem volt, mert hát visszaszaladt a szobájába.   Ha az anyja tudta volna mire készül és nem megyek utána, akkor biztosan a bitófán végzem, aztán élve kibeleznek és felnégyelnek. Na igen ez volt a szokásos büntetés akkoriba, és még előtte is. Na jó azé nem tették volna meg, csak leordibálták volna a fejem. Most hiába is mennék utána, nem hallgatna rám, meg is értem én se hallgatnék rá.   Nos vissza is tért Jessica és kicsit sem meglepő hogy nem a szokásos hercegnői ruha volt rajtam, hanem egy férfi ruhaféleség, azért mondom ezt, mert a hölgyek, nők, lányok nem használhattak nadrágot és inget és csizmát, kivétel, amikor lovagoltak, de akkor is szoknyában lehetett, és itt esetleg megengedhető a csizma.   Na de térjünk vissza az eredeti tényállásra.   -Na de kérem, ha a felség meglátja, akkor nem is tudom mi lesz.-mondtam tátott szájjal, mikor megláttam Jessicát.   Zöld nadrág volt rajta, ami a csizmába volt tűrve, egy ing és rajta egy mellény, a haja fel volt tűzve kontyba és az oldalán a hüvelyben a kard.   -Anyám nem egy hintóval jön velünk, utánam jön és nem fog meglátni és különben is nem érdekel a leendő férjem, nem akarok férjhez menni egy iszákos emberhez, mert hát biztosan az, és én igaz szerelemből akarok férjhez menni, mint amit olvasok.-magyarázta Jessica és a kezét a markolatra rakta.   Valljuk be nagyon is tetszett a kard. Nagyon jóm megmunkált és kovácsolt, kard volt a markolat is nagyon szépen volt munkálva és néhány gyémánt volt benne. Én személy szerint jobban kedveltem az íjat és a nyilat, de a kardnak sem mondok nemet.   Ugyan is az udvarnál élni jó dolog, de csak akkor, ha jó az akit szolgálsz. És mivel a hercegek, meg tanulnak a karddal bánni az íjjal és a nyíllal, nekünk hercegnénk van, és neki nem kéne ilyeneket tanulni, de érdekelte és ki lett volna erre a megfelelő partner, ha nem én.   -Ön tudja nem én.-mondtam és előre engedtem, hogy menjen előre. Nem is kellett neki kétszer mondani, már itt sem volt, sőt futva ment ki a hintóig.   Loholhattam utána, mert hercegnőségét nem lehet egyedül hagyni, meg lett nekem parancsolva. Amikor kiértem, hogy valamit beszél az egyik lovászfiúval, aki az öröknek hozta ki a lovakat. Egyből gondoltam, hogy ebből még lesz valami, és nem tudtam hogy mégis mi.   Jessica, mint ami semmiről nem tud, még arról sem, hogy mikor és ki fedezte fel Amerikát, csak beszállt és elfoglalta a helyét, szokásosan elé ültem le és elkezdődött az utazás.           -Nos barátom, ma megérkezik a mennyasszonyod, és boldog lehetsz.-emelte fel a korsó sörét és jó kiállású olyan 25-26 körüli dalia, akinek szőke haján megcsillant a nap fénye és kék szemei a patakra hasonlítottak. Elegáns ruhát viselt, tehát lehetett rá következtetni, hogy nemesi származású volt.   -Nos Duncan, nem hinném, hogy olyan boldog lesz ez a házas élet, de legalább a királynő leánya. -koccintott barátjával, a már ismert Lee.   A két ifjú kint állt a harcegünk kastélyának egyik bástyáján, és kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy meg kell házasodnia.   -Remélem, nem lesz hisztis, akaratos és hogy állandóan a szobában üljön.-folytatta a hercegünk a párbeszédét a barátjával.   -Bízz benne, csak nem lesz már olyan. -veregette meg Duncan néven megismert fiatal daliánk a barátja vállát.   -Majd meglátjuk, addig is menjünk ki. -határozta el a leendő vőlegényünk a tervét.   -Tudom már miért gondolod így. –nevetett Duncan, amint meghallotta a kicsit sem kedvelt személy, aki nő volt hangját, vagy mondhatom, hogy visítását.   -Jól mondod. -bólogatott hevesen Lee és már le is futottak a bástyáról le az istállóhoz.   Ugyanis tudni kell, hogy a nő, aki visított, nem volt más, mint Lee másik barátjának, a becsületes nevén Antony de Costa Kent hercegének a húga volt és azt is tudni kell, hogy bizony nagyon is meg akarta szerezni a két nemesünk valamelyikét magának.

[Friss hozzászólások] [1338-1319] [1318-1299] [1298-1279] [1278-1259] [1258-1239] [1238-1219] [1218-1199] [1198-1179] [1178-1159] [1158-1139] [1138-1119] [1118-1099] [1098-1079] [1078-1059] [1058-1039] [1038-1019] [1018-999] [998-979] [978-959] [958-939] [938-919] [918-899] [898-879] [878-859] [858-839] [838-819] [818-799] [798-779] [778-759] [758-739] [738-719] [718-699] [698-679] [678-659] [658-639] [638-619] [618-599] [598-579] [578-559] [558-539] [538-519] [518-499] [498-479] [478-459] [458-439] [438-419] [418-399] [398-379] [Korábbi]