Új bejegyzés Frissítés

2006.08.02. 09:10

Hali! Mi ez a kihaltság??? Várom a töriket!!! Itt a törim kövi része, és mindjárt itt vok a vélikkel is! :)   22. rész   -         Ezt nem hiszem el – suttogta elborzadva Jen, mikor meghallotta a híreket. -         El kell mennünk Jess-hez – mondta Vicky, aki szintén tudomást szerezett a történtekről. -         Nem mentek sehova! – szólt rájuk Alfonso, és visszafordult Brian felé – Hol van James? -         Már bevittük uram a börtönbe. -         Remek. Megírom a kivégzés parancsot és… -         Nincs jogod megírni – szólalt meg Vikk. -         Tessék? – fordult felé Alfonso. -         Jól hallottad bácsikám. Te csak szeretnéd, ha megölethetnéd. De nem teheted. -         Azt teszek amit akarok! -         Te nem vagy a király!!! És mi nem az Ókorban élünk. Megsértenéd a törvényeket! – apa lesápadt. -         Brian… - fordult a férfi felé, aki szintén tanácstalan képet vágott: -         Ezzel nem számoltunk uram. -         Hogy-hogy nem számoltunk?! Miért nem jártál utána?! Te ezt tudtad?! -         Nekem, nem jutott eszembe… -         Megáll az ész!!! Nem jutott az eszébe!!!!! Akkor mond, mi a legsúlyosabb büntetés?! -         Kiküldhetjük külföldre, munkásnak. -         Maximum mennyi időre? -         Tíz évre, uram! -         Az jó lesz! Indíts, és intézkedj! -         Jess nevében is köszönöm, Vicky – mondta Jen unokatestvérünknek. -         Tényleg nincsen mit. Hisz így is elviszik. -         De nem ölik meg. Ez milliószor jobb! -         És te… - Vikk megvárta, míg Alfonso átsietett egy másik helységbe – Veled mi lesz? Mi lesz a babával? -         Fogalmam sincs… Közben az én büntetésem is meglett. Nem mozdulhattam ki a házból egy hónapig, és látogatóim sem lehettek. Így teltek mélabúban, magányosan a napjaim. Egyik nap, Jennifer eljött hozzám. -         Szia! – jött be. -         Jen, te… -         Tudom, hogy nem fogadhatsz látogatókat! De nézd meg, bejöttem, és senki egy szót sem szólt, Lee meg nincs itthon! -         Úgy örülök neked! – öleltem meg. -         Téged is jó látni, persze jobb lenne más helyzetben… Hoztam neked egy levelet. -         Milyen levelet? -         Duncan írta, neked. És én adom át. Tessék! – nyújtotta nekem, és én el is vettem. -         Na… én megyek is. Remélem jó dolgokat ír. -         Rendben – álltam fel, és nagyon izgultam, mit tartalmazhat a levél. De amint felegyenesedtem, hirtelen elszédültem, hugi kapott el. -         Jess! Mi történt? -         Semmi csak… elszédültem. -         Ez neked semmi! Ez nem normális! -         Hugi, kérlek, hagyjuk ezt! – húgom még egy ideig méregetett. -         Ugye ez máskor nem fordult elő? – megráztam a fejem – Jó. Aztán vigyázz magadra! -         Itt bent nem lesz nehéz! Hugi elment, és elolvastam a Duncan által írt levelet, amiben tudatja, mit szabtak ki rá. És megígéri, hogy bármibe kerül, nem hagy itt. Valamit ki fog találni. És én bízom benne. Elhiszem neki, hogy az úgy is lesz. Nemsokára eljön értem. -         Ant! – kiáltotta Vicky álmában. -         Itt vagyok! – riadt fel Antony. -         Ant!  - kiabált tovább Vikk. -         Egyetlen nyuszó-muszóm, itt vagyok! – amint unokatesónk felriadt, rávetette magát barátunkra (nem abban az értelemben) szóval barátunkra, aki nyugtatgatta – Nyugodj meg, csak rossz álom volt! -         Mindig ezt álmodom! -         Mit? -         Azt, hogy elszakítanak tőled! -         Az nem fog bekövetkezni, nyuszikám! -         De én úgy félek! Érzem, hogy borzalmas idők következnek. -         Ne félj, én megvédelek mindentől. Ugye elhiszed nekem? – nézett a szemébe komolyan Antony. -         El. Nagyon szeretlek! -         Én is szeretlek téged! – egy forró csók következett – Mostmár aludj szépen, pihend ki magad! – s betakargatta kedvesesét, aki fejét a férfi mellkasára hajtva elaludt. Azóta, hogy visszahoztak, egy hónap telt el. -         Keresett apám? – állított be Lee egyik reggel Alfonso házába. -         Igen fiam. Kérlek ülj le – amint férjem megtette – Egy szívességet szeretnék kérni tőled. -         Bármi is az, megteszem. -         Rendben. Mondd azt a lányomnak… -         Melyik lányának? -         Jessica-nak! Na szóval, mondd azt a lányomnak, hogy James meghalt. -         Tessék? -         Ahogy mondom! Hazudd azt, hogy meghalt, mert a karján a seb elfertőződött. -         De hát… miért? – döbbent le teljesen Lee, azért ez szerinte is erős volt. -         Jobb lesz úgy neki. Így végleg leszámol vele, nem ábrándozik tovább, és nem is szökik el. Azt mondtad bármit megteszel! -         Én… persze. Megteszem. -         Tudtam, hogy rád számíthatok! -         Most tegyem? -         Igen kérlek, ha lehet most. Lee tíz perc múlva már a közös szobánkon nyitott be. Én épp a fürdőből jöttem ki. -         Beszélnem kell veled. Rosszul vagy? – utalt, falfehér arcomra. Én csak megvontam a vállamat – Hánytál? – de mivel most sem válaszoltam, inkább feladta – Na mindegy, szóval beszélnem kell veled! -         Igen? – kérdeztem kedvetlenül, és hátat fordítottam. -         Rámnéznél, ha hozzád beszélek? – megfordultam: -         Parancsára! – férjem nem volt túl kíméletes, a szemében a részvét legkisebb jele sem volt jelen: -         Duncan meghalt. Gondoltam érdekel. -         Hazudsz – vágtam rá. -         Nem. Megsebesült a karján, és… -         Az a seb már régen begyógyult!!! – ordítottam. -         Csakhogy elfertőződött, és annyi, kész lőttek neki, feldobta a talpát! – és Lee kiment. Nem hittem el. Egyszerűen nem. Meg sem álltam a börtönig. Ahol is beleütköztem az őrökbe, akik nem engedtek tovább: -         TUDOM, HOGY ITT VAN!!! – üvöltöttem – DUNC!!!!! DUNCAN!!!!!!!!!!! Dunc…! – de a hangom sírásba fulladt. -         Jess? – kapta fel a fejét Dunc a cellájában és felpattant a földről – Jessica!!! -         Dunc…! – sírtam egyre jobban és jobban. Kezdtem felfogni, hogy ez talán igaz. -         JESSICA ITT VAGYOK!!! – kiáltotta Duncan, de utána már nem hallotta többé a hangom – Szeretlek… - és összeroskadt a rács mellett… Engem visszakísértek (vonszoltak) az őrök. Mikor a hálóba értem, először csak a vázát vágtam a földhöz, aztán már mindent ami a kezembe került. A pusztítás után, erőtlenül estem össze a szoba közepén. Úgy éreztem a fájdalom szétrobbantja a szívem, a lelkem, az egész belsőm. Hogy belebolondulok, hogy belehalok. Zokogtam. Zokogtam, mint még soha életemben…  Puszi! Xen

2006.08.01. 21:59

király volt ez a rész, ... irhattál volna egy kicsit többet,lécci siess a következővel:)

2006.08.01. 21:31

nah itt a kovi reszem, ne aludjatok el:D 18. rész Samyvel korábban keltünk fel, hogy rendbeszedjük magunkat. Ugyanis a gépünk a délelött folyamán indult.Hamar letusoltunk és betettünk még pár apróságot a böröndjeinkbe, aztán kimentünk a konyhába kávézni egyet és vártuk a fiúkat.Dumálni nem nagyon dumáltunk, lehet eléggé izgultunk az út miatt hisz még sosem voltunk Rómába. Egyszer csak hallotunk egy féket, és láttuk hogy a fiúk azok. Kivitték dolgainkat a Dunk kocsijába, kicsit sajnáltuk őket mert jó nehezek voltak böröndjeink.(de nem baj nem árt nekik egy kis reggeli tornaJ - Jó hogy nem akarjátok az egész házat magatokkal hozni.- nyafizott Lee, de kicsit jobban érezte magát Samy csókjától. Ők hátra ültek, én persze párom mellé ültem.Egy félóra alatt meg is érkeztünk a repülőtérre, Sy, Ant, Johnny és a táncosok már ott voltak.Mindenki megkapta a saját jegyét, be is jelentették hogy mindjárt indul a gépünk és száljunk fel.Mi az első osztályra kerültünk ahol persze csak mi voltunk.A táncosok előre kerültek, Sy Ant mellé, Samy Leevel, én Dunkyval. Repülés közben nem nagyon birtunk magunkkal, szorosan egymás mellett ültünk, csókolgattuk és simogattuk egymást. Ugyanez volt a helyzet SamyékkelJAnték mind minket lestek és tettek megjegyzéseket. - Ezek aztán szerelmesek!Falják, nyalják egymást.- röhögött Sy. - Na de remélem kapunk magunknak valami jó csajokat. A végén még azt fogják hinni az emberek, hogy buzik vagyunk.- fogta fejét Ant. - Nyugi, nem fogják azt hinni.- vigasztalta Sy, de nem tudta kibirni hogy ne szóljon oda hozzánk és Leeékhez.- Héé, de azért a többi maradjon estére!- mi meg mind a négyen elpirultunk azért, de nem tőrődtünk annyira a beszólásával és folytattuk tovább a magunk dolgátJCsak akkor hagytuk abba a csókolozásokat amikor leszállt a gépünk. A repülőtéren nagy volt a tömeg, főleg teli volt Blue rajongókkal. Szegény srácokat alig hagyták szuszogni, adtak pár aláirást aztán végre megszabadultak a rajongóktól. Hotelt  is találtunk, ahova elfoglaltuk szobáinkat. Ketten lehettünk mindegyik szobába:én Dunkkal, Lee Samyvel, Sy  Anttal került(másképp nem lehetett) Mindenki lent összegyűlt hogy Johnnytól megtudjuk a programot. - A koncert csak holnap lesz, szóval, fiúk, lányok, ma próbálni fogtok.- jelentette be. A nap nagyrészben próbával telt el, én Samyvel vásárolgattunk a városba, de szerencsére nem veszlődtünk elJSzegénykém eléggé fáradtan ért haza próbáról.. - Ennyit kellet próbálni.- kérdeztem mikor jött be a szobába. - Igen sajnos, de hát minden a lehető legjobb kell legyen.- sóhajtotta. - Én tudom, hogy minden szép és jó lesz.- csókoltam meg. - Tudod mi hianyzott nekem a legjobban?- kérdezte egy huncut mosollyal. - Mi? - Ez.- hajolt közelebb és szenvedélyesen megcsókolt.Felvett az ölébe és bent letett a franciaágyra. - Már nem  vagy fáradt?- kérdeztem sunyin. - Az még igen, de arra van energiám hogy kibróbáljam ezt az ágyat veled.- vigyorgott. - Hát akkor gyere ide te Szexisten!- húztam magamra és már repültek rólunk a ruhák.Ismét a mennyben éreztem magam.A végén már csak csókolgattuk és simogattuk egymást.Addig cirogattam, mig el nem aludt az ölembe(szegényt mégjobban lefárasztottam:)Egy kicsit még simogattam édes arcát, amin folyton mosoly volt, aztán engem is elnyomott az álom. Reggel mikor megébredtem, Dunci még édesen aludt, én meg nem akartam felébreszteni, csendben kibújtam karjai közül és mentem csinálni magamnak egy kávét. Nem telt el 5 perc sem és Dunk is csatlakozott hozzám. - Miért keltél fel. Látszik rajtad hogy nagyon álmos vagy.- pusziltam meg homlokát. - Mert nem voltál mellettem.- mondta és cuki kutyus szemekkel nézett rám. - Nah itt a kávé, kicsit ébredj fel.- adtam kezébe kávéját. - De csak egy kávétól nem fogok felébredni.- nézett ismét kutyus szemekkel. - Na jól van na!- adtam be a derekam és megcsókoltam. - Most már jobb, de jól fogna egy tusolás is.- indult a fürdő felé.- De nélküled nem tusolok le.- ölelt meg. - Komolyan olyan vagy mint egy öt éves kisgyermek, aki nem tud menni sehova se az anyja nélkül.- nevettem el magam. - De ha szeretlek.- mondta kisfiús hangon. - Na jó nekem is jól esne kettesben tusolni.-mire ő felkapott az ölébe és meg nem áátunk a tusolóig.Nagy nehezen fél óra alatt meg lett a tusolás is. Aztán lementünk és csatlakoztunk a többiekhez. blue_noemi15

2006.08.01. 18:36

Mi ez a pangás?????????????????????? Jane

2006.07.29. 20:26

Xen, ne csináld ezt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Könyörgöm!!!!!!!! Mi az, hogy nem tudod, mikor jössz???? Lécci!!!! Jane

2006.07.29. 20:08

xen:olyan szupi a  torid!!!:)de csak dunkyt ne oljek meg:((( leccike hamar folytasd, megol a kivancsisag:) puszi blue_noemi15

2006.07.29. 19:47

xen nagyon kiri lett, én a végén már bőgtem, ugye nem hal meg dunky?

2006.07.29. 19:44

na csajok vegre megirtam a kovi reszt is:) 17.rész Mire mi hazaértünk a két szerelmesünk is “fel volt ébredve” és a konyhába ültek és csókoloztak. - Khm..hazajöttünk.- szóltam közbe Dunkkal, mire ők abbahagyták a csókcsatát és kicsit elpirultak. - Észre se vettük hogy itt vagytok.- mentegetőztek. - Igen, tudjuk is hogy miért.- elmosolyodtam és adtam egy csókot hercegemnek.- Dunkkal arra gondoltunk hogy tölthetnénk négyesbe a mai napot. - Ez egy nagyszerű ötlet!- örült meg Samy.- Ugy-e Lee?- nézett Leere, aki kicsit el volt gondolkozva. - Ja, igen, persze-tért vissza a valóságba. - Min gondolkoztál úgy el, édesem?- kérdezte Samy. - Ja csak azon hogy milyen nap van ma, mert nem tom.- vonta vállát. - Szombat van ma!- vágtuk rá egyszerre és nevetni kezdtünk, Lee még mindig bambán nézett, mire leesett neki is hogy télleg szombat van(ma ugy láccik lassabban forog az agyaJ - Na akkor mivel kezdjük a napot?- kérdeztem. - Én szerintem a reggelivel, mert gondolom hogy mindenki éhes.-mondta Lee és a hűtő fele ment. - Ez a Lee!- fogta fejét Dunk. - Mi van velem?- kérdezte teli szájjal Lee, mert valamit már rágcsált. - Mindig a hasadra gondolsz.- mosolygott Dunk. - Nem igaz!- vágott vissza Lee.- Tudd meg hogy más dolgokra is gondolok.- vigyorgott. - Arra nem vagyunk kiváncsiak.- mosolyodtam el.- Na, mig ti elkészititek a reggelit, én átöltözöm. - Hé, és te nem csinálsz semmit?- szólt közbe Lee. - Majd kávét!- és már szaladtam is fel. - Csodálatos ez a lány!- kezdett ámuldozni Dunk. - Na én ezt nem fogom hallgatni.- mondta Lee és Samyhez ment segiteni  a reggeli készitésében. Miután visszatértem, megreggeliztünk, utána meg kimentünk a kertbe, mert az idő is melegebre sikeredett és nem volt már olyan hideg  mint reggel. Leültünk a padra és beszélgettünk mindenféléről. Dél fele a fiúk elhatározták , hogy ők fognak valami ebédet főzni magunknak és bevonultak a konyhába. Mi Samyvel tovább dumcsiztunk, de nem álltam meg hogy ne kérdezzem meg hogy mien volt az éjszája Leevel . - Na és hogy telt az éjszaka? - Hát az nagyon csodálatos volt, főleg Leevel.- sóhajtott egyet Samy. - És milyen volt Leevel?- kiváncsiskodtam tovább. - Tod ahogy eddig is mondták róla, hogy egy Szexisten és igaz is.- vigyorgott. - Igen, mint az én Duncanem!-mosolyodtam. - Milyen szerencsénk van ilyen pasikkal akik szeretnek minket. - Igen és reménykedjünk hogy ez örökre igy marad. Közbe a fiúk is kiszóltak, hogy kész az ebéd. Mi sem tétlenkedtünk tovább és mentünk is. A fiúk által készitett ebéd nagyon finom volt és meg is dicsértük őket, köszönet képpen 1-2 csókot kaptunkJEbéd után mi Dunkkal elmentünk egy romantikus sétára. Egyszer csak arra eszméltem hogy csak egyedül megyek. Megfordultam és láttam hogy Dunk csak áll és néz rám, én visszamentem hozzá. - Van valami baj szivem?- kérdeztem aggodóan. - Csak eszembe jutott valami.- gondolkozott tovább. - És mi? -  Hát az hogy jövőhéten koncertünk lesz Rómába.- sóhajtott. - És az miért gond? - Nem az, csak teljesen megfeledkeztem róla.- mondta és látta hogy elszomorodom, de úgy látszik gondolatolvasó, mert arra gondolt amire én, vagyis hogy velünk mi lesz. - De ti is velünk fogtok jönni, nélküled egy órát is alig tudok kibirni.- ölelt meg mire én jó szorosan hozzábújtam. - Még sose voltam Rómába, milyen boldog vagyok most!- öleltem továbbra is. - Itt az ideje hogy megismerd!- mosolyodott és végre elengedtük egymást. - És ez mikor is lesz?- kiváncsiskodtam. - Hétfőn indul a gép, szóval holnap pakolással kell tölteni.- - Én bármit megteszek azért hogy a kedvesemmel legyek.- csókoltam meg puha ajkait. - Én meg nélküled sehova se megyek.- ölelt meg újra és hazafele kisért. Otthon Leeék is jól elvoltak, de sajnos menniük kellett.:(Még egy utolsó pillantást vetettünk a fiúk fele majd bementünk.Samyt is gondolom értesitették hogy koncert lesz, mert felhozta a témát hogy másnap pakolni kéne.Az este többi részében csak álmodoztunk, hogy milyen lesz Rómába.Aztán felemntünk aludni. A vasárnap is eltelt hamar, pakolással meg egyebekkel, de persze a fiúkkal is találkoztunk, és megegyeztünk hogy hétfő délelött értünk jönnek.Eljött a hétfői nap is.   puszi blue_noemi15

2006.07.29. 18:52

Bocsika,lemaradt a vége!:S -          Brian? – döbbent le Dunc, az előtte álló férfira meredve. -          Szervusz James! – vigyorgott az. -          ENGEDJETEK EL! – ordította, és próbált kiszabadulni, sikertelenül. -          Most szépen hazamegyünk! – mondta nekem, az én fogva tartóm. -          Nem!!! Nem megyek vissza!!! – kiabáltam. -          Jess…!!! – hallottam a szerelmem hangját, de mire odanéztem, már kituszkolták. -          DUNCAN!!! SZERETLEK!!!  Nem tudom hallotta e. Azt se tudom hogy kerültünk haza. Minden kiesett. A következő amire emlékszem, az Lee pofonja volt. A szobánkban álltunk, felpofozott, majd üvöltözött, a szemében iszonyatos düh tükröződött. Soha nem láttam még Lee-t ennyire dühösnek: -          …SOHA ÉLETEMBEN NEM ALÁZTAK MÉG ÍGY MEG!!!! AZ EGÉSZ VÁROS ERRŐL FOG PLETYKÁLNI!!! MINDENKI AZT MONDJA, HOGY A FELESÉGEM EGY K…A!!! ÉS PONTOSAN ÚGY IS NÉZEL KI??!!! NÉZD MÁR MEG A RUHÁD!!!!!!! – nem törődtem vele. Elfordultam, de visszarántott, és durván megragadta a karom – NEKED BESZÉLEK!!!!!!! -          Tudni akarom, hol van Duncan – mondtam halkan. -          Az csak ne érdekeljen téged! -          HOL VAN???!!! – erre a válasz, egy újabb pofon volt. -          NE MERÉSZELD FELVINNI A HANGOD VELEM SZEMBEN!!! -          Lee, ez fáj… - utaltam az egyre erősödő szorítására. Erre erőszakosan megcsókolt, és le akarta tépni rólam, a már amúgy is tépett ruhámat. Majd az ágyra lökött. -          Tudd meg – mondta vészjóslóan halk hangon – hogy most azt csinálhatnék veled, amit akarok. Ki vagy szolgáltatva nekem. -          Hol van Duncan? – ismételtem remegő hangon. -          Az élők sorában. Már nem sokáig. -          Ezt meg hogy érted??? -          Szerinted, megússza élve az, aki elszökteti, Alfonso Stephenson lányát? Ne legyél ennyire naiv drágám! -          Nem vagyok a drágád! – roppant össze a lelkem, a tudatra, hogy Duncan-t megölik. Felpattantam, és kirohantam az erkélyre. Lee utánam: -          Mit akarsz csinálni? – kérdezte. Lenéztem. -          Ha innen kiugrok biztosan meghalok, ugye? -          IDEFIGYELJ! Nem fogok veled arról csevegni, hogy ha kiugrassz… mi??? – fogta fel utóbbi mondatomat, és még időben elkapott – Na nem kisasszony! Nem úszod meg annyival, hogy meghalsz!!! -          Eressz el!!! – próbáltam szabadulni, hogy leugorhassak. Lee nagy nehezen vissza hurcolt a szobába, és bezárta az erkélyajtót. -          Itt maradsz – förmedt rám – míg vissza nem jövök! – kiment. Utána rohantam, de azt az ajtót is bezárta. Összeestem a fal mellett. Már sírni sem bírtam…   Pussz!

2006.07.29. 18:46

Xen vagyok, hoztam még két részt, mert nem tom mikor tudok jönni legközelebb…   20. rész   -          Jennifer! – toppant be ezúttal Lee hugihoz (mintha nekem azt mondta volna, hogy dolgozik). -          Hagyj békén! -          Miért sírsz! -          Nem érted?! Hagyj békén!!! -          Nem! Tudni akarom, miért kerülsz engem! -          Hogy miért? Hogy miért???!!! Figyelj, most nagyobb gondom is van annál, hogy neked magyarázkodjam! -          Az isten szerelmére, akkor mondd már, hogy mi baj!!! -          Menj a francba! – férjem már kifordult a szobából: -          Lee! -          Hm? -          „Meg kell tudnia, el kell mondanom!” – győzködte magát hugi: -          Én – a hangja elcsuklott a sírástól – terhes vagyok! – Lee azon nyomban becsukta az ajtót: -          Hogy mit mondtál? -          Igen, jól hallottad! Babát várok tőled! És egy gyereket nem lehet olyan könnyen eldobni, mint egy nőt! Az nem csak egy éjszakáig tart! Na most mit fogsz csinálni Lee Ryan?! Sötétedett. Végül megálltunk, mert így elég nehéz lett volna tájékozódni. És eléggé el is haladtunk. Az egyik erdő közepén, volt egy kis kunyhó, amit Duncan egyik barátja adott kölcsön erre az egy éjszakára. -          Nem valami palota – mondta Dunc, mikor beléptünk. Pedig kis takaros volt, két helyiségből állt, egy konyha-szobából, és egy fürdőből. Mindenütt fapadló volt, a helység közepén pedig egy kandalló terpeszkedett – De azért megfelel? – fordult felém. -          Ha veled vagyok bármi megfelel – mosolyogtam, és adtam egy puszit a szájára. Megölelt. Végre kezdtem felfogni a dolgokat. Hirtelen kirázott a hideg. -          Fázol? -          Egy picit – erre odament a kandallóhoz, és megpróbálta begyújtani, ugyanis a barátja, még tűzifát is készített oda nekünk. Én addig körbenéztem. Mikorra már vígan lobogtak a lángok, a kandalló előtt ültünk egy takarón (jól összebújva :)), és teát kortyolgattunk. Végre megbeszélhettünk mindent. Egyáltalán nem látszott Dunc-on, hogy most jött a forradalomból, a füléig ért a szája (egyem meg azt a szép fejét :))! -          Hogy értetted azt, hogy te most tudtad meg, hogy férjhez mentem? Hiszen azt én megírtam neked! -          Jess, én egyetlen levelet sem kaptam tőled. Én írtam, szinte hetente. -          Mi? De hát én is küldtem! Leírtam mindent! Csak nem lehet, hogy nem adták át? -          Hogy apádék ellenőrizték? Van benne valami. -          Nekem szerencsére az egyik szobalány rendszeresen kivette a leveled a többi közül. -          Most már úgyis mindegy. A lényeg, hogy nem tehettél semmit ez ellen a házasság ellen. És… tudok a babáról is. -          A babáról? Én nem… - de Dunc közbevágott: -          Nekem nem gond, nehogy azt gondold! Én úgy fogom szeretni, mintha a sajátom lenne, és mindent megadok neki! -          Duncan, én nem várok gyereket! -          Nem? -          Nem! -          Pedig nekem azt mondták. -          És ha… - mosolyodtam el – Ha igaz lett volna tényleg elfogadtad volna? -          Hát persze. Hiszen szeretlek. Engem nem érdekelne, hogy kitől van a gyerek. A tiéd. És ezentúl az enyém is. Kész. De ha nincs, természetesen más a helyzet – ezen olvadoztam egy ideig, aztán mást kérdeztem: -          És azt, hogy értetted, hogy nekem köszönheted, hogy hazajöhettél? -          Te beszélted rá a tanácsot. Nem tudom mit mondtál, de hogy nagyon hatásos volt az is biztos. -          Jézusom, én győztem meg őket? Nem gondoltam volna, őszintén megmondom, akkor teljesen fel is adtam a reményt. Akkor megsebesültél. Begyógyult már az a seb? -          Nagyjából – húzta fel Dunc az ingujját, így látszódott a kötés a karján – Még rajta kell hagyni ezt az izét, de már nem sokáig. -          Annyira aggódtam e miatt, meg a kolera miatt is! -          Sose félts! A te képed tartotta bennem a lelket. És látod? Élek és virulok! Pláne, hogy veled lehetek. Ez mindennél többet ér nekem. Kérsz még? – kérdezte, mivel kiittam az utolsó cseppet is a bögréből. -          Nem köszönöm. -          Add, leteszem! – elvette a bögrét, és letette az asztalra. Majd visszaült mellém, és újra szorosan magához szorított. -          Nagyon hiányoztál! Borzasztóan! – mondta, a hajam simogatva. -          Te is nagyon hiányoztál nekem! – pusziltam meg az anyajegyet a nyakán. -          Annyira szeretlek! –suttogta a vállam csókolgatva, majd gyengéden ledöntött a „földre”. Elkezdte kioldozni a ruhámat, ahol haladt, csókokkal halmozta el a bőröm, ami nekem egyre nagyobb élvezetet okozott. Mikor végzett a ruhámmal, végigcsókolta a testem, engem pedig kirázott a hideg, annak ellenére, hogy csak úgy forrt a levegő. Szenvedélyes csókcsata következett, és aztán én gomboltam ki az ő ingét, közben puszikat leheltem a mellkasára. A felsőteste… á, isteni volt :). Egyre jobban kívántuk egymást, és egyre nagyobb élvezettel csókolóztunk. Végül megszabadult a nadrágjától is miközben én finoman a nyakát harapdáltam. Még egy csók, aztán teljesen rám feküdt. Végig nagyon gyengéd és óvatos volt, minden rezdülésemre odafigyelt. Gyönyörű éjszakánk volt, a mennyországban éreztem magam. A lángokkal egy időben, egymást átkarolva aludtunk el… 21. rész   - Hogy érted azt, hogy nincs sehol???!!! – üvöltözött Alfonso. - Ahogy mondom! Korábban hazamentem, mint ahogy mondtam, és mintha a föld nyelte volna el! - JENNIFER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - Igen, apa? - Járt itt a nővéred? - Természetesen! Ha nem tudnád, itt nőtt fel! - válaszolt hugi gúnyosan. - Ne szemtelenkedj velem! Ma délutánra gondolok! - Nem volt itt. Miért, keresitek? - Nézzétek meg, George-éknál, Vicky-ék új lakhelyén, vagy tudja a fene, hogy hol, de kerítsétek elő!!!!!!!!! - Mi ketten? – kérdezte Lee. - Igen!!!!!!!!!!!!!! - Apa, nekem előtte mondanom kell valamit! - Sürgősebb ez annál, hogy lehet Jessica elszökött a férjétől? - Azt hiszem igen. Merthogy én… - Siessünk már! – ragadta meg férjem Jen karját, és húzta kifelé. Mielőtt hugi még bármit mondhatott volna, vagy mielőtt az ajtóig értek volna, egy férfi rontott be. -          Uram! -          Mondd! -          Én tudom, hogy a lánya hol van! -          Tényleg? – kérdezték egyszerre hárman. -          Pontosan! Duncan James-szel! -          Hogy kivel? -          Az nem lehet! – szólt közbe Jen. -          De igenis hölgyem lehet! Alfonso úr, mindig is távol akarta tartani Duncan-t a lányától. Bevallom, én se nagyon bírtam, ő volt a felettesem. De ugyebár, mint tudjuk hazajött. És elszöktette Jessica asszonyt! Én magam ajánlottam fel nekik ideiglenes szálláshelyül, az erdőben lévő kunyhómat. Azért, mivel este már nem mehetnek tovább. Meg kell állniuk. És reggelig biztosan ott maradnak. Tehát… -          Addig odaérhetünk, és visszahozhatjuk a lányom! – fejezte be Alfonso teli vigyorral – Brian! Te egy zseni vagy! És így két legyet üthetünk egy csapásra, mert Duncan ellen kiadhatjuk a kivégzés parancsot! Te lépsz majd a helyére! Hajnalban indultok a katonákkal! Érjetek oda minél hamarabb, és hozzátok vissza őket! A többit, majd ha itt lesznek! -          Nem ölheted meg Duncan-t – csóválta hugi elborzadva a fejét. -          Én nem is ölöm meg. Majd más elvégzi helyettem a piszkos munkát! – és apánk elégedetten kisétált, utána Brian. -          A feleségem elszökött a szeretőjével! – morogta Lee - Mit is mondjak, hát ez nagyszerű! De hogy ő is megemlegeti még ezt az is biztos! -          Ha egy ujjal is hozzáérsz a nővéremhez, nem állok jót magamért Lee!!! És hogy lehet valaki ilyen ****nyaló, mint ez a Brian! Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el!!! – járkált Jen körbe-körbe. -          Te meg mit csináltál majdnem? Elmondtad volna apádnak, hogy gyereket vársz! Te teljesen meghibbantál? -          Mert, mi lett volna, ha elmondom? -          Á, tényleg semmi, az még az enyhébb változat, hogy kitagad! -          Persze, mert téged én érdekellek, igaz? Csak azt akarod, hogy neked ne essen folt a becsületeden! -          Idefigyelj! Hagyjuk az én becsületemet, annak már lőttek! De te egy szót ne merj szólni senkinek a terhességedről! -          Szerinted nem fog kiderülni előbb-utóbb hm? -          Addig majd kitalálok valamit! -          Na persze!  Aha, majd te kitalálsz valamit! Én meg Erzsébet királynő vagyok! – járkált körbe-körbe Jennifer - Istenem, istenem, remélem, nem kapják el Jess-éket! Csak ne essen semmi bajuk! -          Eltértél a tárgytól! -          Ó, bocsánat, hogy aggódom a nővéremért! Per pillanat ez aggasztóbb! Ha Duncan-t megölik, Jess képes és utánahal! Egész éjjel imádkozni fogok! Valahol a távolban madárcsicsergés. Kinyitom a szemem. És mit pillantok meg? Egy a tengernél is kékebb szempárt. Duncan mellettem feküdt, és az arcomat simogatta. -          Jó reggelt – mondta halkan. -          Neked is – pusziltam meg a kezét, és nyújtózkodtam egyet - Megyünk tovább? -          Majd később. Még ráérünk, Brian azt mondta nagyon kevesen ismerik ezt a helyet. Te csak pihenj még, én addig csinálok valami reggelit, jó? -          Jó – válaszoltam. Kaptam még egy hosszúra sikerült csókot, majd Duncan átment a házikó konyha részébe. Már nem tudtam volna visszaaludni, így én is felkeltem, és felöltöztem. Mikor kiléptem a fürdőből, Dunc rámpillantott, és megállt. -          Gyönyörű vagy. Nagyon jól áll ez a ruha, már tegnap is akartam mondani. -          Köszönöm. -          Összepiszkolódott? -          Á, semmiség! -          Dehogynem! Biztos nem egy font volt! -          Engem nagyon nem tud érdekelni. Lesz ez még piszkosabb Skóciáig. Tényleg! A hegyekben aligha lesz ez hasznomra! – egy pillanatig gondolkodtam, majd hirtelen letéptem a ruha alját körbe, úgy a térdemig. Duncan felhúzta a szemöldökét: -          Tényleg nem sajnálod! -          Mondom! Így sokkal kényelmesebb! -          Szóval még mindig a kényelmes ruhákat szereted? – jött közelebb. -          Igen, csak sajnos elég kevés ilyen ruhám van még most is! Nem tudom miért ragaszkodnak az emberek ezekhez. -          Ha a nagybátyámnál leszünk, - ért elém Dunc – veszek neked olyan kényelmes ruhákat, hogy még fára is tudsz mászni bennük! – elmosolyodtam. Mielőtt elment, imádtam fára mászni, csakhogy ez abroncsos ruhában elég nehezen ment. -          Bármilyen fára? – kérdeztem, a szemébe nézve, és az arcát simogatva. -          Bármilyenre – biztosított, és megcsókolt. Akkor nem is gondoltam volna, hogy talán ez az utolsó csókunk, hogy akkor látom utoljára. Mert abban a pillanatban, óriási robajjal kicsapódott az ajtó, majd száz meg száz katona rontott be, és választott szét minket. Engem elég könnyű volt lefogni, nem voltam az az erős fajta, mondjuk Duncan-t már nem annyira, de hát őt sem volt lehetetlen, több mint tízszeres túlerővel. -          Brian? – döbbent le Dunc, az előtte álló férfira meredve. -          Szervusz James! – vigyorgott az. -          ENGEDJETEK EL! – ordította, és próbált kiszabadulni, sikertelenül. -          Most szépen hazamegyünk! – mondta nekem, az én fogva tartóm. -          Nem!!! Nem megyek vissza!!! –

2006.07.29. 18:35

Halihó! Jajj ittenem, most jövök haza, erre mindenki elmegy?! Akik maradtak, (Nicola, Noemi, Emily) azok hamar folytassák a törijüket!!!   Hoztam pár vélit azért: Blue noemi15: tök cukkkika Duncky :) Meg tök jó, hogy összejött Samy meg Lee :) Folytasd hamar légyszike! Bebe: húha, itt aztán pörögnek az események! Dunc-on picit meglepődtem (a viselkedésén) de mondjuk ha jobban belegondolok, nem kizárt, hogy a karrierje elején ilyen volt (legalábbis ezt veszem ki egy-két interjújából). Na de a lényeg, hogy MIKOR JÖSSZ HAZA A BALCSIRÓL?!? Dodó: még egy töri, jupííííí!!! Az viszont már nem jupííí, hogy nem folytatod majdnem három hétig!!!! Á, megőrülök addig!!!   Puszi! Xen

2006.07.29. 17:30

az utobbi pár napban csak a töriket olvastam, ugyhogy szentem véleményt se tudnék mondani, bocsi, mert már keverem az egészet, de mindenkinek nagyon teccet a töije, csak így tovább:)

2006.07.29. 15:13

Nicola: Kiidegeltél! Folytasd hamar, könyörgöm!!! Jane

2006.07.28. 20:51

Nicola: Meghalok!! ÁÁÁÁÁ én meghalok..azt már írtam.:SSS Ugye semmi baja nem lesz Dunnkynak!!!:))))Folytasd hamar!!!!!! Xen: IGEEEEEEN!!!!!GYŐZELEM!!!!!!! Duncan hazajött és leszöktet!!!!:DDDDDDFolytasd hamar! puszi:bebe

2006.07.28. 19:02

nicola:de jo h ujra itt vagy es hoztad  a kovi reszt is ami ismet tok jo lett:)Szegeny dunci ugy sajnalom szegenyt :( az a David telleg egy nagy szemet, ugye nem lesz semmi baja dunknak:) leccike hamar folytasd:) puszika blue_noemi15

2006.07.28. 18:42

Helloooooo csajok!!!! Végre haza jöttem! Történtek dolgok egy röpke hét allatt na de már bepótóltam mindnent!!! Szuppppper mindenkinek a törije lécci folytassátok hamar!!!!   30.rész -MIT CSINÁLTOK? –ordította Duncan és elindult felénk vörös fejjel -Te szemét köcsög! –kiabáltam és felkaptam a lepedőt Duncan nekirontott Davidnek és verekedésbe kezdtek. A pofonok csattantak én pedig ordítottam hogy hadják abba de, nem tették. Már sírva ordítottam de ők csak püfölték egymást. Davidnek az orra Duncnak a szája vérzett de akkor se hagyták abba. Egyre közelebb értek a folyósón lévő ablakhoz és akkor David hatalmasat ütött és Dunc neki csapódott a falnak. Még közelebb értek az ablakhoz. Megfordultam és eltakartam a szememet mikor ordítást majd csapódást hallottam visszanéztem és csak Davidet láttam, ahogy az ablakon kinéz. Levegőkapkodás közepette odarohantam és abban a pillanatban a szívem majdnem leállt. Duncan ott feküd kiterülve a kertben szemlátomást elájulva. Rohantam lefele, mint egy őrült semmire sem figyelve. Levetődtem mellé és bőgtem. -Duncan! –ráztam meg a mellkasát –Duncan légy szíves kelj fel! –kiabáltam -Csak tetteti. –jött oda David -Te szemét! –ugrottam neki és ütni kezdtem -Ájj már le! –fogta le a kezemet -Mit tettél vele! Megöllek! Esküszöm, megöllek! -Nyugodj már le te hisztis picsa! –kaptam egy hatalmas pofont -Te nem vagy normális… -fogtam meg az arcomat –Takarodj… takarodj innen te seggfej! –üvöltettem -Ne ordibálj, inkább menj oda az izomagyú pasidhoz! –mutatott a földön heverő Dunc-ra és én oda néztem és hozzá futottam -Duncan drágám… kelj fel hallod?! –remegett a hangom –Duncan! –kiabáltam majd sírva a mellkasára feküdtem –Ez így nem lesz jó… fel kell hívnom a mentőket! –rohantam vissza a lakásba és hívtam a mentőket és 5 perc múlva itt is voltak A mentőben is eszméletlen maradt. Remegett minden testrészem az ijedségtől, egyszerűen nem bírtam leállni. A korházba érve mindenki körülötte nyüzsgött. Mondták, hogy várjak és hogy nem lesz semmi baj, csak nyugodjak le. Nekik könnyű hisz nem az ő szerelmük van korházban. Már vagy 2 óra eltelt de senki sem szólt hogy mivan. Ott ültem egy széken a fejemet fogva és lehajolva. Egyszer csak jön egy nővér és rázta a fejét. Akkor azt hittem, hogy a szívem megszakad. Mintha kitépték volna és a lelkem helyett egy űr volt. De, a nővér elment előttem és egy idős hölgyhöz ment, aki sírásba kezdett. Akkor hirtelen leírhatatlan megkönnyebbülés járt át de, az, az idős hölgy… szívszorító volt. Belegondolni is szörnyű volt, hogy elválasztotta őt a halál valakitől. Nem tudtam de, éreztem hogy a szerelme volt az a valaki. -Kisasszony! -Tessék? –pattantam fel a székről -Elmondaná nekem, hogy esett ki a barátja azon az ablakon? –kérdezte a doki én pedig teljesen megkukultam -Hát…szóval… -Úgye nem maga tette? -Nem dehogy! Soha nem tennék ilyet az ellenségmell sem nem, hogy a barátommal! -Rendben van. Akkor kérem, mesélje el, hogy mi történt. -Lerövidítem, és a lényeget mondom el. Elmondtam neki mindent szóról szóra, ahogy történt. Az orvos visszament Dunc-hoz és egy jó órát ott is volt. Nagyon féltem hogy mi lehet. A gondolatok tengerében éreztem magam. Egyszer arra gondoltam, hogy Dunc lehet, hogy nem éli túl másszor, pedig azt hogy igen de, valami károsodása lesz. Nem tudtam leállni ezekkel. Nem akartam felhívni senkit, sem mert nem kell ide 1000 meg 1000 féltő szív. Fionát sem akartam hívni, pláne őt nem hisz belepusztulna, ha meghallaná hogy mi történt. Hannah-t sem akartam hívni, mert tuti hogy Lee-vel van Lee pedig, elmondja mindenkinek. Ki kapcsoltam a telómat nehogy bárkivel is beszéljek. Egyszer csak elkapott a hányinger. Majdnem összerókáztam magam, de leállt. Aztán forgott velem a világ. Hirtelen arra gondoltam, hogy terhes lehetek de, elhessegettem ezt a képtelen dolgot. Biztos csak a stressztől van… Fáradt voltam és elaludtam a széken. Álmodtam mindenről össze-vissza dolgokról. Még arról is álmodtam, hogy Dunc karjában fekszem és akkor az orvos felébresztett és mondta, hogy bemehetek hozzá…Puszi: Nikki

2006.07.28. 14:44

Sziasztok! Xen! Annyira romi volt ez a rész! Végre viszajött Duncan! barnagre

2006.07.28. 12:51

Xen: állati jó rész lett!!! Küldtem freemail-es címedre mailt, nem tudom, szoktad-e olvasni :? HA más címed van, lécci írd le! Puszi! Jane

2006.07.28. 11:57

xen: de jo h vissszatert dunky es h elmesz vele, hat ez tok romi:)olyan jo volt ez a resz, hamar folytasd!!!:) puxi blue_noemi15

2006.07.28. 10:38

Helloka! Hazértem a Balcsiról! Kikészített az öt órás visszaút, de azért még nem haltam meg, szal itt a kövi részem! :) AMi most nem tudom hanyadik rész, bocsi!   -    Jess? – rebegte húgom. -    Hugi! Te meg mit keresel itt hajnalok hajnalán, már nem mintha nem örülnék! -    Én… én… -    Ő  csak – vágott közbe Lee – Ő csak itt maradt, mert este már nagyon sötét volt, és, gondoltam nem mehet ilyenkor már haza egyes egyedül, még valami baja esik, vagy kirabolják – és akkor miért nem hívtátok a kocsist? Akartam kérdezni, de különösebben nem furcsállottam a dolgot – És te? Azt hittem csak holnap jössz. Egyáltalán mennyi időt töltöttél ott? Egy órát? -    Annyit sem. Óriási vihar van Sheffield-nél. Nem mehettünk tovább. Így az egész estét a lovas kocsiban töltöttem! Ugye milyen szuper? -    Az nem jó – motyogta hugi, és még mindig nem nézett a szemembe – Én mentem! – és mielőtt bárki bármit szólhatott volna, elviharzott. -    Gondolom te nem örülsz annyira, hogy hamarabb hazaérkeztem, igaz? -    Megyek, megnyugtatom Alfonso-t! – kaptam válasz helyett, és egyedül maradtam. Lee beadott valami mesét Alfonso-nak. Annak amúgy is, kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy ebbe a forradalmas helyzetbe, oda tudjon figyelni, így csak legyintett: „Rendben fiam!” Fellélegezhettek. De hugi nem akart a Ryan ház közelébe kerülni többé. Juan-nal pedig később szakított, mert nem ő volt az, aki iránt különösebb érzelmeket táplált. Én közben felmentem a szobába. Csak egy cselédlány volt bent, aki a tükröt tisztogatta. Lee is visszaérkezett. Letettem a kabátom, majd a pillantásom az ágyon időzött el. -    Kathy! – szóltam a lánynak – Mosd ki az ágyneműt! -    De hát asszonyom, két napja volt kimosva. -    Nem érdekel! Mosd ki jól mert…  - férjem felé fordultam, és a szemébe néztem - …kezd nagyon piszkos lenni. Végül nem mentem el Frances nénihez. Mire mégegyszer elindulhattam volna, jött a hír, hogy jobban van. Így telte el pár hét. Egyik este, (még azért nem volt sötét) már hálóingben álltam, mikor Lee benyitott, egy nagy dobozzal a kezében: -    Szia, már itthon is vagy? – kérdeztem „boldogan”. -    Jövő héten elmegyünk Wlison-ék partijára – mondta, nem is köszönve. -    Nem megyek. -    Dehogynem jössz! Mi gondolsz, miért vettem neked ezt a méregdrága ruhát?! – vágta le az ágyra a dobozt, és kivett belőle egy fehér hosszú selyem ruhakölteményt – Felveszed. -    Nem – makacskodtam. -    Azt mondtam felveszed!!! És most azonnal! – idegesen felkaptam a ruhát, és bevonultam a fürdőbe. Alig vettem fel, nyílt az ajtó. -    Köszi, hogy nem kopogsz, és ha még nem vagyok kész?! -    A férjed vagyok! – mondta gúnyosan Lee, és végignézett rajtam – Tökéletes. Ebbe jössz! -    De én nem megyek el! -    Erről nem vagyok hajlandó vitatkozni! Megyek vissza dolgozni! Éjfél előtt ne várj! – idegesen rohantam utána, de mikorra a szobába értem, már sehol sem volt. A beálló csöndben valami koppant az ablakon. Mintha valaki megdobta volna kaviccsal. -    Mi a jó ég? – sóhajtottam, és kimentem a teraszra, abban az egy szál ünnepi ruhában. És megkapaszkodtam a korlátban, mert ha nem teszem, elájulok. -    Szia – köszönt Duncan. Én csak berohantam a szobába, ki az ajtón, át a bejárati csarnokon, félrelökve minden utamba kerülőt. Megkerültem a házat, és annak a férfinek borultam a nyakába, akit több mint egy évig nem láttam, és mégis még mindig nagyon-nagyon szeretem. Öleltem, valósággal görcsösen kapaszkodtam belé. -    Ne engedj el – sírtam. Féltem, rettegtem, ha megteszi, felébredek. Hiszen annyiszor megálmodtam már ezt! De ez nem lehet csupán álom! És mégse mertem elhinni, hogy ez igaz lehet. -    Nem engedlek. -    Ne engedj el, ne engedj el – ismételgettem újra és újra. -    Nem foglak. Nem engedlek el soha többé – csordultak végig az arcán neki is a könnyei. És végre érezhettem azt a csókot, amit több, mint egy éve nem éreztem. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt újra a karjaiban lenni. -    Vége az egész forradalomnak? – kérdeztem, de persze, még mindig szorongattuk egymást J. -    Nem. Neked köszönhetem, hogy hazajöhettem. -    Nem értem. De lényeg, hogy itt vagy. -    Figyelj! Tudok mindent! Mármint a Lee-s ügyet! A házasságot… -    A Lee-s… de hát azt én megírtam! -    Megbeszélünk mindent, de van most egy nagyon fontos kérdésem? Szeretsz még? – én csak elmosolyodtam, és odanyújtottam a kezem. Amin még mindig ott volt szerelmünk jelképe, de azért hozzátettem: -    Az életemnél is jobban. Bárhová követnélek. -    Akkor velem jössz? -    Hová? -    Skóciába. A nagybátyámnak van ott egy háza! Senki sem talál meg ott minket! -    És mikor mennénk? – kérdeztem rá. -    Most. -    Most? – képedtem el. Ez az egész nagyon gyors volt. Határtalanul boldog voltam, de egy kis tanácstalanság volt bennem. Igaz amit mondtam, bárhová elmennék Dunc-kal, de itt van a másik szeretett ember: a húgom. Őt nem hagyhatom itt csak úgy. Nem hagyhatom magára. -    Kicsim, nem muszáj. Én nem erőltetem rád a dolgot! -    Megyek – jelentettem ki – De el kell búcsúznom Anettől. -    Persze – vágta rá Duncan, és elmosolyodott – Akkor elszöktetlek. Egy fontos személyt már elvesztettem az életemben, még egyet nem engedek… Visszajössz még ide? – bökött a házra. -    Ide? – mosolyodtam most én el – Soha. -    Legalább valami kabátot vegyél! -    Nem Dunc! Mennyünk minél hamarabb mielőtt meglátnak veled! – haza már csak én rohantam be. Mint egy őrült rohantam, kopogtam Jen szobáján, de nem vártam meg a választ, berontottam, ezúttal hugi karjaiba. Aki igencsak ledöbbent, hogy már jó estefelé beront hozzá a nővére, fehér ünnepi ruhába, és csak bömböl. -    Mi történt? – kérdezte. -    Duncan itthon van! Érted, Duncan itthon van!!! -    Ez… igaz? -    Igen hugicám és… lehet elmegyek vele Skóciába! -    Skóciába??????????????????????????? -    Itt… Itt nem lehetnénk együtt, hiszen én már férjnél vagyok, de ott talán igen! Viszont iszonyú lelkiismeret furdalásom van, nem akarlak itt hagyni, és ha azt mondod, hogy ne menjek, nem fogok! -    Menj el! – nézett végre a szemembe Jen – Komolyan mondom Jess, menj el. Ilyen lehetőséged nem lesz többé az életben. Próbáld meg – de már ő  is sírt. -    Nem fogsz rám haragudni? -    Nem fogok, csak menj, és legyél boldog nővérkém! Nagyon-nagyon boldog! Nekem ez… ez elég – gyorsan rámterített egy kabátot, és megölelt. -    Szeretlek – mondtam. -    Én is szeretlek! És hallgatok, mint a sír! Tőlem nem tudja meg senki sem! Te ne haragudj rám! -    Jaj, hát nekem meg végképp nincs semmi okom rá! -    De el kell mondanom, hogy… mindegy. Menj, siess!– a következő pillanatban már újra lent voltam. Akkor már Dunc mellett egy ló állt. -    Indulhatunk? – kérdezte. -    Igen – válaszoltam, és megcsókoltam. Egyszerűen nem tudtam betelni vele J.  Felültem elé a lóra, és messze elhagytuk York-ot…   Puszi! Xen

[Friss hozzászólások] [1338-1319] [1318-1299] [1298-1279] [1278-1259] [1258-1239] [1238-1219] [1218-1199] [1198-1179] [1178-1159] [1158-1139] [1138-1119] [1118-1099] [1098-1079] [1078-1059] [1058-1039] [1038-1019] [1018-999] [998-979] [978-959] [958-939] [938-919] [918-899] [898-879] [878-859] [858-839] [838-819] [818-799] [798-779] [778-759] [758-739] [738-719] [718-699] [698-679] [678-659] [658-639] [638-619] [618-599] [598-579] [578-559] [558-539] [538-519] [518-499] [498-479] [478-459] [458-439] [438-419] [418-399] [398-379] [Korábbi]